[Evangelium] 2007-09-09

[evangelium at communio.hu]

   2007. szeptember 9. - Évközi 23. vasárnap

   Abban az  időben:  Amikor  Jézust  nagy  népsokaság  követte,  ő  hozzájuk
   fordult, és így  szólt: "Aki  hozzám jön,  de nem  gyűlöli apját,  anyját,
   feleségét, gyermekeit, fivérét és  nővéreit, sőt még  saját magát is,  nem
   lehet az én tanítványom.
   Aki tehát  nem hordozza  keresztjét, és  nem így  követ, nem  lehet az  én
   tanítványom. Ha valaki  közületek tornyot  akar építeni, vajon  nem ül  le
   előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha
   az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki
   csak látja, gúnyolni kezdi: Ez az  ember építkezésbe fogott, de nem  tudta
   befejezni.
   Vagy, ha egy  király hadba  vonul egy másik  király ellen,  előbb leül  és
   számot vet, vajon a maga  tízezer katonájával szembe tud-e szállni  azzal,
   aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még  akkor,
   amikor messze jár, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond
   le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom."
   Lk 14,25-33

   Elmélkedés:

   Tanítványi élet
   Nyilvános működésének  idején  Jézus  tanítványokat  gyűjtött  maga  köré,
   akiknek átadta tanítását az Isten Országáról, és akiket arra nevelt,  hogy
   hozzá hasonlóan  éljenek. Mindenekelőtt  a tizenkét  apostol kapta  meg  a
   Jézus tanítványa nevet, majd pedig mindazok, akik csatlakoztak Jézushoz, a
   Mesterhez és követték őt tanító útján. Később minden megkeresztelt emberre
   alkalmazták a  tanítvány szót,  ezért mi  is bátran  nevezhetjük  magunkat
   Krisztus tanítványainak.

   A mai vasárnap evangéliuma a tanítványi élet jellemzőire világít rá. Jézus
   három, negatív formájú kijelentést tesz. Az első így hangzik: "Aki  hozzám
   jön, de  nem  gyűlöli apját,  anyját,  feleségét, gyermekeit,  fivérét  és
   nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom" (Lk 14,26).
   A második a következő: "Aki nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem
   lehet az  én tanítványom"  (Lk 14,27).  A harmadik  pedig így  szól:  "Aki
   közületek nem mond le mindarról, amije  van, nem lehet az én  tanítványom"
   (Lk 14,33).

   Ha a három  tagadó formájú mondatot  pozitív állításként fogalmazzuk  meg,
   hasznos tanácsokat kapunk a tanítványság lényegéről. Első mondatunk  tehát
   így  hangzik:  Aki   apjánál,  anyjánál,   feleségénél,  gyermekeinél   és
   testvéreinél is jobban szereti Jézust, az  lehet az ő tanítványa. A  Jézus
   iránti  szeretetünknek  felül   kell  múlnia  azt   a  szeretetet,   amely
   szüleinkhez, barátainkhoz  és  általában  az emberekhez  köt  minket.  Egy
   fatimai zarándokútról hazatért pap mondta nekem a következőket: "Nem azért
   mentem el Fatimába, mert beteg voltam és gyógyulásra lett volna szükségem.
   Nem is azért, mert  válságba került papi  hivatásom és megerősítésre  lett
   volna szükségem. Nem azért indultam el az útra, mert számtalan nehézség és
   baj ért az életben, s emiatt vigasztalást kerestem volna fájdalmaimra. Nem
   mentem különleges  kérésekkel, mert  boldog volt  az életem  és sok  ember
   szeretetétől körülvéve éltem. E búcsújáróhely mégis megajándékozott  azzal
   az élménnyel, hogy Isten mindenkinél jobban szeret engem. Sok ember szeret
   és tisztel  azért  mert pap  vagyok,  és sokan  értékelik,  becsülik  papi
   szolgálatomat, de Jézus  mindenkinél jobban szeret.  S ezért a  legnagyobb
   szeretetért  csak  úgy  tudom  kifejezni  hálámat,  hogy  őt  szeretem   a
   legjobban". Ez nem csupán a papokra vagy a zarándokokra vonatkozik,  hanem
   mindenkire. Isten szeretete irántunk  nagyobb bármely emberi  szeretetnél.
   Szeressük a szüleinket, házastársunkat,  a gyerekeinket és az  unokáinkat,
   de mindenkinél jobban szeressük Istent!

   Második kijelentésünk  pedig a  következő: Aki  keresztjét felvéve  követi
   Jézust, az  lehet az  ő  tanítványa. Egyikünk  sem  kerülheti ki  az  élet
   nehézségeit, mindazt a betegséget és szenvedést, amely az évek során egyre
   nehezebb   keresztként   nehezedik    vállunkra.   Kövessük   Urunkat    a
   kereszthordozásban!

   Harmadik állításunk így szól:  Aki lemond mindenről,  amije van, az  lehet
   Jézus tanítványa.  Igen,  mindenről  lemondani,  talán  ez  a  legnehezebb
   számunkra. Ne  csak  a nagy  vagyonra  és a  földi  kincsekre  gondoljunk,
   amelyek ehhez a  világhoz kötöznek  minket! Sokszor le  kell mondanunk  az
   emberi elképzeléseinkről  terveinkről  és vagyainkról  is,  hogy  szabadon
   Isten rendelkezésére  állhassunk.  Egy fiatalasszonyra  gondolok  például,
   akinek szerető férje és két gyönyörű gyermeke volt. Jól fizető állása volt
   és bizonyára  fényes  karrier  előtt állt.  Amikor  megszületett  harmadik
   gyermeke, kiderült, hogy nagyon súlyos testi fogyatékos. Kezdetektől fogva
   állandó felügyeletet kíván. Az év minden napján, reggeltől estig a gyermek
   mellett kell  lennie  valakinek.  A fiatalasszony  lassan  feladta  minden
   elképzelését és szép vágyait. Nem járt már a régi baráti körbe és soha nem
   mehetett gyermeke  mellől szabadságra.  Lassan lemondott  mindenről,  hogy
   gyermekében  a  szenvedő  Jézust   szolgálhassa.  Így  vált  Jézus   igazi
   tanítványává.

   Befejezésül még  egyetlen  gondolat. A  tanítványnak  ugyanaz a  sorsa  és
   dicsősége, mint Mesterének. Ha  Jézus tanítványaként a  kereszthordozásben
   vállaljuk az ő sorsát, részesedhetünk a feltámadás dicsőségben is!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Légy kegyes gyermekeidhez, isteni  Nevelőnk! Add, hogy parancsaid  huséges
   követői legyünk, a Te képmásodra  hasonlítsunk, és amennyire rajtunk  áll,
   Téged mint jóságos Istent, és ne mint kérlelhetetlen bírót ismerjünk meg.
   Hadd éljünk a Te békédben, és jussunk el a Te Városodba! A  kimondhatatlan
   bölcsességben akarunk  élni  nappal és  éjjel,  az utolsó  ítélet  napjáig
   dicsérettel Neked  hálát adni.  Minden jóért,  szépért, bölcsért,  igazért
   Neked legyen tisztelet örökké. Ámen.
   Alexandriai Szent Kelemen