[Evangelium] 2007-08-26

[evangelium at communio.hu]

   2007. augusztus 26. - Évközi 21. vasárnap

   Abban az  időben Jézus  tanított mindazokban  a városokban  és  falvakban,
   amelyeken áthaladt. Így  tette meg  az utat  egészen Jeruzsálemig.  Valaki
   megkérdezte tőle: "Uram,  ugye kevesen üdvözülnek?"  Ezt válaszolta  neki:
   Törekedjetek bemenni a  szűk kapun,  mert mondom  nektek, sokan  próbálnak
   majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti  meg
   kint maradtok és zörgetni kezdtek az  ajtón: Uram, nyisd ki nekünk!  Akkor
   azt  fogja  nektek   mondani:  Nem   tudom,  honnan   valók  vagytok.   Ti
   bizonygatjátok:  A  szemed  láttára  ettünk  és  ittunk,  a  mi   utcánkon
   tanítottál. De ő megismétli: Nem  tudom, honnan valók vagytok.  Távozzatok
   egy  szálig,  ti  gonosztevők!   Lesz  sírás  és  fogcsikorgatás,   amikor
   Ábrahámot, Izsákot,  Jákobot  és a  prófétákat  mind az  Isten  országában
   látjátok, magatokat meg  kirekesztve. Jönnek majd  keletről és  nyugatról,
   északról és délről, és helyet  foglalnak az Isten országában. Így  lesznek
   az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.
   Lk 13,22-30

   Elmélkedés:

   A célhoz vezető út
   Gyermekkoromban úgy képzeltem, hogy a  hegymászó számára a legfontosabb  a
   hegycsúcs, ahová  fel akar  jutni.  A készület  során bizonyára  mindig  a
   csúcsra gondol,  szemei  előtt  állandóan  meghódítandó  legmagasabb  pont
   lebeg, s esténként arról álmodik, hogy fenn van a magaslaton. Később aztán
   egy profi hegymászó  írását olvasva megértettem,  hogy ez egészen  másként
   van. A hegymászó számára  nem a csúcs a  legfontosabb, hanem az út,  amely
   oda vezet. Egy hegycsúcsra  gyorsan, gond nélkül  fel lehet jutni  például
   egy helikopter  segítségével.  A  hegymászó viszont  nem  ezt  a  könnyebb
   lehetőséget választja, hanem egy sokkal nehezebb utat. Az ő célja az, hogy
   végigmenjen a hegyre vezető úton,  s legyőzzön minden akadályt, ami  elébe
   kerül útja során. Éppen ezért mászás előtt, a felkészülés során is  mindig
   erre az útra  gondol, s pontosan  megtervez szinte minden  lépést. Ha  meg
   tudja tenni az utat, eléri kitűzött célját és felér a hegycsúcsra.

   Mi, akik  talán egy  magasabb toronyba  vagy egy  kilátóba is  csak  félve
   merünk felmenni  vagy azok,  akik csak  alulról szeretnek  gyönyörködni  a
   hegyek szédítő magasságaiban,  de nem vállalják  a hegymászás  megerőltető
   feladatát, sokat tanulhatunk az  igazi hegymászók bölcsességéből.  Életünk
   ugyanis olyan  út,  amelyet  végig  kell járnunk.  A  hitetlen  ember  azt
   gondolja, hogy  ez az  út nem  vezet  sehová. Élete  során nem  halad  egy
   számára fontos cél  felé, hanem  inkább csak  kóborol, néha  visszafordul,
   sokszor irányt  változtat,  időnként  észreveszi, hogy  csak  körbejár,  s
   mindig csak oda jut vissza, ahonnan elindult.

   A vallásos embernek ezzel  szemben van határozott  úti célja. Földi  élete
   végén az üdvösségre, az örök életre akar eljutni. A hegymászóhoz hasonlóan
   azonban nem elegendő, ha valaki állandóan csak erre a végső célra  gondol,
   s mit sem törődik azzal, hogy az úton állandóan előre kell haladnia. Isten
   persze megtehetné, hogy  megkímél minket  az életút  fáradalmaitól, s  egy
   "helikopteres repüléssel" a  mennybe segít minket,  de nem teszi.  Ahogyan
   Fiának, Jézusnak az esetében  sem tette. Neki is  végig kellett járnia  az
   élet keresztútját, s a halálon keresztül jutott csak be a mennybe.  Nekünk
   is hasonló úton kell haladnunk.

   Az evangéliumban az üdvösségre jutók számáról kérdezi valaki Jézust. Ő így
   válaszol: "Törekedjetek  bemenni  a  szűk kapun!"  Ma  így  kérdezzük  őt:
   "Hányan indulnak neki  a hegycsúcsnak?  Hányak tudják  teljesíteni a  nagy
   utat?" Jézus bátorít minket: Törekedjünk arra, hogy végigmenjünk az  úton!
   Válasszuk a szűk  kaput! Válasszuk  az üdvösség keskeny  ösvényét! Ha  nem
   vállaljuk a  nehézségeket,  a  fáradalmakat, a  kereszteket,  akkor  sosem
   fogjuk elérni végső célunkat, az üdvösséget.

   Egészen a közelmúltig elsősorban a  térképek és útjelző táblák  segítették
   az embereket abban, hogy tájékozódjanak és megtalálják a helyes  útirányt.
   Vagy pedig maradt  az ősi  módszer: megkérdeztek  egy helybélit.  Manapság
   egyre többen használnak autójukban műholdas helymeghatározót, amely főként
   külföldön, ismeretlen  helyeken járva  hasznos  segítséget nyújt.  A  hívő
   ember számára az a legegyszerűbb, ha az üdvösség útján haladva a  kérdezős
   módszert választja, s ahhoz a Jézushoz fordul, aki Útnak nevezte magát.  Ő
   nem csak utat mutat nekünk, hanem útitársként velünk jár.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Látom, Uram, hogy jobban nem vesz körül egy alattomos ellenség sem, mint a
   hatalmas  önszeretet,  melynek  igája   alatt  az  eszem  használata   óta
   sóhajtozom, és  az  érzéki  bűnök  terhe, súlya.  De  mire  való  a  bűnök
   összehasonlítása! Mind egyenlő volt,  mert legkisebbikük is sokkal  többet
   nyomott,  mint  szeretetem  súlya.   Adj,  Uram,  nekem  könnyeket,   hogy
   megsirassam őket, érzem ugyanis, hogy még nem bántam meg eddig eléggé. Óh,
   végtelen a Te jóságod bűneimmel szemben, Uram! Felteszem magamban, hogy  a
   Te támogató kegyelmeddel életemnek minden napján megbánom őket.