[Evangelium] 2007-08-18
evangelium at communio.hu
evangelium at communio.hu
2007. Aug. 18., Szo, 05:10:02 CEST
2007. augusztus 18. - Szombat
Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék
fölöttük. A tanítványok elutasították őket. Jézus azonban így szólt:
"Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám
jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!" Azzal rájuk tette kezét, majd
továbbindult.
Mt 19,13-15
Elmélkedés:
Jézus korában nem volt szokás, hogy a vallási vezetők és tanítók
gyermekekkel foglalkoztak. Éppen ezért nem kell csodálkoznunk a
tanítványok magatartásán, akik visszautasították a gyermekekkel Jézushoz
igyekvőket. Bizonyára maguk a tanítványok is meglepődtek, amikor mesterük
mégis barátságosan és szeretettel fogadta a gyerekeket és megáldotta őket.
Korábban Jézus már sok betegre tette rá a kezét, hogy azok
meggyógyuljanak. E kéz most nem gyógyító szándékkal érint, hanem áldást
oszt. De most is, mint a gyógyítások esetében is, isteni kegyelmeket
közvetít. Kegyelmet, amely kiárad minden emberre, köztük a kicsinyekre, a
gyermekekre is.
Segítem vagy akadályozom azokat, akik Jézushoz igyekszenek?
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Üdvözlégy, ó Mária, te vagy a keresztények reménysége; hallgasd meg egy
bűnös esdeklését, aki szeret téged, különösen tisztel és üdvössége minden
reményét beléd veti.
Tőled kapom az életet: helyezz vissza Fiad kegyelmébe! Te vagy üdvözülésem
biztos záloga. Kérlek tehát, szabadíts meg bűneim súlyától. Oszlasd szét
elmém sötétségét, űzd el a rossz érzéseket a szívemből, kergesd el
ellenségeim kísértéseit; és úgy irányítsd az életemet, hogy általad és a
te vezetéseddel elérkezhessem a mennyország örök boldogságába.
Damaszkuszi Szent János
More information about the Evangelium
mailing list