[Evangelium] 2007-07-29

[evangelium at communio.hu]

   2007. július 29. - Évközi 17. vasárnap

   Történt  egyszer,  hogy  Jézus  éppen  befejezte  imádságát:  Ekkor  egyik
   tanítványa arra  kérte: "Uram,  taníts meg  minket imádkozni,  mint  ahogy
   János is tanította imádkozni tanítványait." Jézus erre így szólt hozzájuk:
   "Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
   Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
   Jöjjön el a te országod.
   Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
   Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
   minden ellenünk vétőnek.
   És ne vígy minket kísértésbe."
   Azután így folytatta: "Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy  barátja,
   aki éjfélkor  bekopog hozzá,  és ezt  mondja: Barátom,  adj kölcsön  nekem
   három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De
   az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is
   ágyban vagyunk. Nem tudok  fölkelni, hogy adjak  neked. Mondom nektek:  Ha
   nem is kelne fel, hogy  adjon neki barátságból, erőszakossága miatt  mégis
   fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
   Mondom tehát nektek:  Kérjetek, és adnak  nektek, keressetek és  találtok,
   zörgessetek, és  ajtót nyitnak  nektek.  Mert mindaz,  aki kér,  kap,  aki
   keres, talál, és  aki zörget,  annak ajtót nyitnak.  Van-e köztetek  olyan
   apa, aki követ ad fiának, mikor az  kenyeret kér tőle? Vagy ha halat  kér,
   akkor hal helyett  tán kígyót  ad neki? Vagy  ha tojást  kér, akkor  talán
   skorpiót nyújt neki? Ha  tehát ti, bár gonoszak  vagytok, tudtok jót  adni
   gyermekeiteknek, mennyivel  inkább  adja  mennyei  Atyátok  a  Szentlelket
   azoknak, akik kérik tőle."
   Lk 11,1-13

   Elmélkedés:

   Isten felé forduló szívvel
   Az  elmúlt  vasárnap   a  Jézust  vendégül   látó  Mártával  és   Máriával
   találkoztunk az evangéliumban. Márta a  dolgos, tevékeny életet, Mária  az
   elmélkedő,  imádkozó  életmódot  állította  elénk.  Történetükből  azt   a
   következtetést  vontuk  le,  hogy  a  munkának  és  az  imádságnak  helyes
   arányban, egyensúlyban kell lennie életünkben.

   A mai evangélium a második részhez, Mária imádságos életéhez  kapcsolódik,
   amelyet maga Jézus  a "jobbik  résznek" nevez.  Az evangéliumban  szereplő
   tanítvánnyal együtt ma mi is Jézushoz fordulunk: "Uram, taníts meg  minket
   imádkozni!"  (Lk  11,1).  Jézus  pedig  megtanít  minket  a  legszebb   és
   legtökéletesebb  imádságra,   a  Miatyánkra,   amelyben  nagy   bizalommal
   fordulunk a mennyei Atyához, hogy teljesítse kéréseinket. Minden bizonnyal
   ezt az  imát  mondjuk a  legtöbbször,  akár egyénileg,  akár  közösségileg
   imádkozunk,  de  emellett   sok  szép  ima   létezik,  amelyek   különböző
   élethelyzetekben  és  körülmények  között  mondhatók.  Az  imádságról,  az
   imádkozás szükségességéről, annak módjairól sokat szoktunk beszélni,  most
   azonban mégis érdemes átgondolnunk, hogy milyen a mi imaéletünk.

   Legelőször  is  azt  kell  rögzítenünk,  hogy  az  imádságnak  helye   van
   életünkben és érdemes  rá megfelelő mennyiségű  időt szánni. Sokan  sajnos
   azt gondolják,  hogy  az imádkozás  egy  mellékes dolog  az  életben,  nem
   tulajdonítanak  neki  nagy   jelentőséget,  néhány   perc  alatt   gyorsan
   elmondanak egy-egy  megszokott imát,  s ezt  elegendőnek tartják.  Esetleg
   akkor imádkoznak többet, ha  valami bajba kerülnek,  és Istentől várják  a
   segítséget.
   Távol álljon tőlem, hogy bárkinek az imáját minősítsem, de az ilyen imának
   bizony kevés  a gyümölcse.  Kicsit tréfásan  azt is  mondhatnám, hogy  aki
   komolytalanul imádkozik,  annak a  kéréseit talán  Isten sem  veszi  olyan
   komolyan.  Az  imádságra  rá  kell  szánni  az  időt!  Nem  kell   naponta
   órákhosszat imádkozni.  Nem  kell  túlzásba  esni!  De  legyen  az  imának
   meghatározott ideje  a napirendünkben!  Az  imádkozással töltött  idő  nem
   elfecsérelt  idő.  Az  Istennek  ajándékozott  idő  nem  elpazarolt   idő.
   Mindennapi munkánk  és  teendőink  között  találjuk meg  az  időt  az  ima
   számára! Soha  ne mondjuk,  hogy  nincs időnk  imádkozni! Isten  a  kevés,
   összeszedett és komolyan végzett imánkat is értékeli.

   Az imával  kapcsolatban  másodszor  azt  érdemes  megnéznünk,  hogy  kihez
   intézzük imáinkat. Egyáltalán nem  kell azon csodálkoznunk, hogy  egyesek,
   akikben hamis Isten-kép él, nem  tudnak imádkozni. Egy haragvó,  ítélkező,
   bűntető, könyörtelen  Istennel senki  sem beszélget  szívesen. Csak  akkor
   imádkozunk szívesen, ha  pozitív kép él  szívünkben Istenről. Ha  Istenben
   felismerjük azt a személyt, akinek születésünket, emberi létünket és egész
   életünket  köszönhetjük,  ha  felismerjük   benne  azt  a  személyt,   aki
   szeretettel fordul felénk és gondoskodik rólunk, akkor örömmel adunk  neki
   hálát imáinkban  mindazért,  amit  nekünk juttat.  Ha  megismerjük  isteni
   nagyságát és fenségét,  akkor örömmel  imádjuk őt.  Ha felismerjük  benne,
   hogy a javunkat  akarja, akkor szívesen  fordulunk hozzá kéréseinkkel.  Ha
   megismerjük irgalmasságát  és megbocsátó  jóságát, s  nem rettegünk  tőle,
   akkor szívesen  fohászkodunk hozzá  bűneink bocsánatáért.  Ismerjük meg  a
   szeretettel hozzánk forduló Istent, s meglátjuk, hogy szívesen fogunk vele
   beszélgetni imáinkban.

   Harmadszorra  pedig  még  egy  gyakorlati  tanácsot  szeretnék  adni:   ne
   veszítsük el kedvünket, ne fáradjunk bele az imába! Legyünk kitartóak! Ezt
   azért  fontos  hangsúlyozni,  mert  sokszor  mondják  az  emberek  például
   szentgyónások  alkalmával,  hogy  nehezükre   esik  az  imádkozás,   lelki
   szárazságot élnek át, s úgy vélik, hogy Isten nem figyel imáikra vagy  nem
   hallgatja meg azt. Nem kell mindjárt kétségbe esni ilyenkor! Nagy  szentek
   is átélték már a lelki sötétségnek ezen óráit vagy napjait. Az ima nem fog
   minden pillanatban és minden alkalommal felemelő lelki élményt  jelenteni.
   Vannak nehéz időszakok, amikor bizony fárasztó az ima.  Állhatatosságunkat
   és kitartásunkat éppen az ilyen időszakokban tudjuk bizonyítani.

   A lelki élet  e nehéz helyzeteiben  könnyen azt mondjuk,  hogy nem  tudunk
   imádkozni, nem tudunk semmit  sem mondani Istennek. De  talán nem is  kell
   mindig beszélnünk! Hiszen egyrészt időt  kell engedni Istennek, hogy ő  is
   megszólaljon, másrészt pedig  Isten jól  tudja, hogy  mire van  szükségünk
   akkor is, ha nem mondjuk el neki.

   Valahol olvastam, hogy a breton halászok mielőtt kihajóznak a tengerre,  a
   halászat előtt így imádkoznak: "Istenem,  segíts! Olyan kicsi a hajóm,  és
   oly nagy a tenger!" Milyen csodálatos egyszerűség, milyen gyermeki bizalom
   van ebben a  rövid fohászban! Isten  nem nagy szavakat  vár tőlünk,  hanem
   őszinte, hozzá forduló szívet.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Mindenható Istenünk! Hálatelt szívvel imádunk, magasztalunk és  dicsőítünk
   Téged! Mutasd meg nekünk szeretetedet!  Urunk Jézus, igaz közbenjárónk  az
   Atyánál! Te jól  ismersz minket és  ismered szükségleteinket. Engedd  csak
   azt kérnünk, ami javunkra szolgál,  s ami lelkünk üdvösségéhez  szükséges.
   Ámen.