[Evangelium] 2007-07-22

[evangelium at communio.hu]

   2007. július 22. - Évközi 16. vasárnap

   Abban az időben: Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy  Márta
   nevű asszony  befogadta  őt  házába.  Ennek nővére,  Mária  odaült  az  Úr
   lábához, és hallgatta szavait.
   Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: "Uram
   -  méltatlankodott  -,  nem  törődöl  vele,  hogy  nővérem  egyedül   hagy
   szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem."
   Az Úr azonban így válaszolt: "Márta,  Márta, te sok mindennel törődöl,  és
   téged sok minden nyugtalanít, pedig csak  egy a szükséges. Mária a  jobbik
   részt választotta. Nem is veszíti el soha."
   Lk 10,38-42

   Elmélkedés:

   Dolgos és imádkozó kézzel
   Lukács  evangéliumában  sok  olyan  történetet  találunk,  amelyben   két,
   egymással  ellentétes  magatartást  állít  elénk  Jézus.  Gondoljunk  csak
   például  az   elmúlt  vasárnap   elhangzott  példabeszédre   az   irgalmas
   szamaritánusról. Az egyik oldalon az a két ember áll, akik  elmulasztották
   a  segítségnyújtást,  a  másik  oldalon   pedig  a  szamaritánus,  aki   a
   bajbajutott segítségére sietett.  A példázatnak egyértelműen  az a  célja,
   hogy a hallgatót döntésre késztesse,  melyik magatartást akarja követni  e
   kettő közül.
   Vagy ott van a tékozló  fiú esete. Az egyik  oldalon találjuk a fiút,  aki
   természetesen nem tékozló, bűnös élete miatt lehet példa számunkra,  hanem
   a bűnbánata  miatt.  Megbánta  bűnös  életét,  s  visszatért  az  irgalmas
   atyához. A  másik  oldalon  pedig  ott van  az  ő  idősebb  testvére,  aki
   irigykedve nézi, hogy atyjuk visszafogadja öccsét.
   De ezekhez hasonlóan szembeállítja Jézus a mennybe jutó szegény Lázár és a
   kárhozatra kerülő dúsgazdag  ember személyét (Lk  16,19-31), a  templomban
   feltűnően imádkozó  farizeust  és a  hátul,  csendbe imádkozó  vámost  (Lk
   18,9-14), a kilenc meggyógyított, de hálátlan leprást és azt az egyet, aki
   visszatért Jézushoz köszönetet mondani (Lk 17, 11-19).
   Mind-mind olyan példabeszédek ezek, amelyek választási helyzetbe állítanak
   minket, a hallgatókat. Ki a követendő példa? A segítő vagy a cserbenhagyó?
   A bűnbánó vagy az  irigykedő? Az Istenben bízó  szegény vagy a  vagyonában
   bízakodó gazdag? E helyzetekben csak az egyiket lehet választani.

   A mai vasárnap evangéliumában Márta és Mária személye áll előttünk. A  két
   testvér ellentétes  magatartása abban  mutatkozik meg,  hogy amikor  Jézus
   betér hozzájuk, az egyikük a házimunkával, a vendég ellátásával törődik, a
   másik pedig leül a vendég mellé,  hogy hallgassa őt és beszélgessen  vele.
   Márta egy  idő után  kérdőre vonja  Jézust, hogy  miért tűri  el  testvére
   tétlenségét. Jézus ezt mondja neki:  "Márta, te sok mindennel törődöl,  és
   téged sok minden nyugtalanít, pedig csak  egy a szükséges. Mária a  jobbik
   részt választotta.  Nem  is  veszíti  el  soha"  (Lk  10,41-41).  Ebből  a
   válaszból azt is gondolhatnánk, hogy ismét választanunk kell, de valójában
   nem erről van szó. Márta a mindennapi teendők lelkiismeretes végzésének és
   a becsületes munkának  a példája.  Mária pedig  a lelki  élet, az  Istenre
   figyelés és imádkozás példája.  De nem választanunk  kell e két  lehetőség
   között, hanem megtalálnunk e kettő helyes egyensúlyát az életünkben! Senki
   nem mondhatja tehát  azt, hogy  ő csak az  imádságból él,  s nem  dolgozik
   semmit. De a munkára  hivatkozva sem szabad  elhanyagolni a lelki  életet!
   Márta tevékenységének  és  Mária Istenre  hallgatásának  és helye  van  az
   életünkben.

   Ezt a gondolatot szépen fogalmazza  meg Gárdonyi Géza, aki a  következőket
   írja: "Szeretem nézni a szántóvetőt munkája közben. Van benne valami,  ami
   az imádsághoz hasonlít. Amikor egymás után hasítja a barázdákat a  földbe,
   mint sorokat a papírra, olyan ez, mintha írna a természet könyvébe, mintha
   ezt írná: Add  meg a mi  mindennapi kenyerünket! És  Isten olvassa ezt  az
   írást a magasból".

   A  mindennapi  ima,  az  elmélkedés,  a  szentírásolvasás  Istenhez  emeli
   lelkünket. De a becsületesen és lelkiismeretesen végzett munkával is Isten
   felé haladunk. Érdekes,  hogy az ima  és a munka  is a kezünkhöz  kötődik.
   Kitárt karral vagy  összekulcsolt kézzel mondott  imánk Isten felé  száll.
   Ugyanakkor munkára  is  használjuk kezeinket.  Amikor  imádkozunk,  többek
   között azt  kérjük,  hogy  Isten  áldja  meg  kétkezi  munkánkat!  Egyszer
   dolgozunk kezeinkkel, máskor  pedig megpihenve Isten  felé tárjuk  imádság
   közben. A jóságos Isten pedig kinyújtja kezét, hogy megáldja munkánkat  és
   megfogja felé tárt kezünket.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Életem Istene  és Ura!  Neked  szentelem kezem  munkáját és  a  pihenéssel
   töltött napokat. Könyörülj  ezen a munkában  megfáradt kézen. Feléd  emelt
   kézzel ígérem neked, hogy nem menekülök  lustán a munka elől és nem  múlik
   el napom imádság nélkül.
   Nyújtsd ki kezedet és vezess engem a munka és az imádság által az üdvösség
   felé!