[Evangelium] 2007-07-21

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2007. Júl. 21., Szo, 05:10:03 CEST


   2007. július 21. - Szombat

   A  félkezére  béna  ember   szombatnapon  történt  meggyógyítása  után   a
   farizeusok kivonultak a  zsinagógából, és maguk  között arról  tanakodtak,
   hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott  onnét.
   Sokan  azonban  utána  mentek,  és  ő  valamennyiüket  meggyógyította,  de
   megtiltotta nekik, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így beteljesedett Izajás
   próféta jövendölése:
   "Ez az én szolgám, akit kiválasztottam,
   szeretett fiam, akiben kedvem telik.
   Kiárasztom rá lelkemet,
   és ítéletet hirdet a nemzeteknek.
   Nem vitatkozik, és nem kiabál;
   szavát sem hallják a tereken.
   A megroppant nádszálat nem töri el,
   a pislákoló mécsbelet nem oltja ki,
   míg csak győzelemre nem viszi az igazságot.
   Az ő nevében bíznak a nemzetek."
   Mt 12,14-21

   Elmélkedés:

   Mivel a bénakezű ember meggyógyítása szombaton történt, ellenérzés támad a
   farizeusokban, mert Jézus  megszegte a szombati  nyugalmat. A nép  viszont
   mit sem  törődik ezzel,  sőt,  egyre többet  mennek Jézushoz  a  gyógyulás
   reményében. A Mester azt kéri a meggyógyítottaktól, hogy ne beszéljenek az
   esetekről és ne híreszteljék azokat. Vajon miért kéri ezt?
   Egyrészt az lehet  a kérés  hátterében, hogy nem  akar nyílt  összetűzésbe
   keveredni a farizeusokkal és a  vallási vezetőkkel, nem akarja még  inkább
   önmaga ellen hangolni  őket. De az  is lehet indokolhatja  a kérést,  hogy
   Jézus nem akar hivalkodni cselekedetével és nem szeretne feltűnést kelteni
   a nép körében.  Jobban szeretné  ugyanis, ha  tanítására és  nem csupán  a
   csodákra figyelnének az emberek.  Emellett természetesen Máté  evangélista
   magyarázata is igaz, aki a próféta jövendölések beteljesedését látja Jézus
   tetteiben és személyében.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Jöjj, Uram, Jézus, szolgád keresésére!
   Jöjj, Jó Pásztor, elkóborolt és elfáradt bárányod keresésére!
   Jöjj, Szentegyház Jegyese, az elveszett drachma keresésére!
   Jöjj, irgalmas Atya, fogadni a tékozló fiút, aki visszatér!
   Jöjj, ne vesszővel, hanem szeretetben és lelki édességgel!
   Jöjj, hát Uram, mert egyedül neked van hatalmad visszahívni az  elkóborolt
   bárányt, megtalálni az elveszett drachmát, megbocsátani a tékozló fiúnak!
   Jöjj, hogy üdvösség  teremjen itt a  földön, és öröm  a mennyben!  Hajlíts
   engem magadhoz, és  add meg  nekem az igaz  és tökéletes  bűnbánattartást,
   hogy az angyalok öröme lehessek, ó, Uram, üdvösségem Istene!


   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves Listatagok!
   Ezúton is köszöntöm a listára az útóbbi időben feliratkozókat, közülük név
   szerint Vargáné Boda Bernadettet, aki a 9000. listatagunk, valamint Vanóné
   Varga Juditot, aki őneki ajánlotta az e-vangéliumot. Ők ketten kapták  meg
   az Oltáriszentség imakönyvet.
   Köszönetemet  fejezem   ki   emellett  mindenkinek,   aki   terjeszti   az
   evangéliumot!
   Egy mammográf eredményre váró édesanyáért és családjáért kérnek imát.
   Egy tagunk  imát kér  egy 8  éves kislányért,  akit Kínába  vittek  őssejt
   beültetésre, és egy emberért, hogy visszataláljon a munkahelyére és tovább
   nevelje a gyerekeket.
   Imát kérnek még Boglárkáért, hogy meggyógyujon veleszületett betegségéből.
   A kérők nevében is köszönöm mindenki imáit!
   István atya



More information about the Evangelium mailing list