[Evangelium] 2007-07-15

[evangelium at communio.hu]

   2007. július 15. - Évközi 15. vasárnap

   Abban az időben:  Egy törvénytudó odalépett  Jézushoz, hogy próbára  tegye
   őt: "Mester  -  szólította meg  -,  mit  tegyek, hogy  elnyerjem  az  örök
   életet?" Jézus így felelt: "Mit mond erről a törvény? Mit olvasol  benne?"
   A törvénytudó így válaszolt: "Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből,
   teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat  pedig,
   mint saját magadat." Jézus ezt mondta neki: "Helyesen feleltél. Tedd  ezt,
   és élni fogsz."  A törvénytudó  igazolni akarta  magát, ezért  megkérdezte
   Jézustól: "De hát ki az én felebarátom?"
   Jézus történettel  felelt  a  kérdésre: "Egy  ember  Jeruzsálemből  lement
   Jerikóba. Rablók  kezébe került.  Ezek  kifosztották, véresre  verték,  és
   félholtan  otthagyták.  Egyszer  csak  egy   pap  jött  lefelé  az   úton.
   Észrevette, de  elment  mellette.  Azután  egy  levita  jött  arra.  Ő  is
   meglátta, de elment mellette.  Végül egy szamaritánusnak  is arra vitt  az
   útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat
   és bort öntött  sebeire, és  bekötözte, majd  pedig felültette  teherhordó
   állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap  elővett
   két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel  a kéréssel: Viseld gondját, és  ha
   többet költenél rá, visszatérve megadom neked.
   Mit gondolsz, e  három közül  ki volt az  igazi felebarátja  annak, aki  a
   rablók kezébe  került?" A  törvénytudó így  válaszolt: "Aki  irgalmasságot
   cselekedett vele."  Jézus így  folytatta: "Menj,  és te  is  hasonlóképpen
   cselekedjél!"
   Lk 10,25-37

   Elmélkedés:

   Hol van az irgalmas szamaritánus?
   Talán még  emlékezünk rá,  hogy néhány  évvel ezelőtt,  2002-ben a  Magyar
   Katolikus Egyház plakátok segítségével  igyekezett felhívni a figyelmet  a
   felebaráti  szeretet  fontosságára  és  gyakorlására.  "Jót  tenni  jó"  -
   hirdette a plakát,  amelyen egy  kisgyermek félbetört  cipót nyújtott  egy
   képzeletbeli rászorulónak. A plakát hátterében kissé nehezen észrevehetően
   és nem egykönnyen felismerhetően  pedig az irgalmas szamaritánus  jelenete
   volt látható. Sokan  észre sem vették  vagy nem ismerték  fel az  irgalmas
   szamaritánust, de  olyannal  is  találkoztam, aki  azt  gondolta  erről  a
   háttérrajzról, hogy az országút menti plakátra felverték az autók a sarat.
   Többször előfordult, hogy amikor valakinek beszéltem a plakátról és  annak
   elemeiről,  az  illető   csodálkozva  kérdezte:  "Hol   van  az   irgalmas
   szamaritánus?" És akkor mindig mondtam, hogy nézze csak meg tüzetesebben a
   rajzot és  felismeri  a  jelenetet.  A kérdés  azóta  is  visszahangzik  a
   fülemben, s eszembe jut,  ahányszor csak bajbajutottakkal találkozom:  Hol
   van az irgalmas szamaritánus? Ki segít ezeknek az embereknek?

   Az evangéliumban az irgalmas szamaritánus jól ismert történetét hallottuk.
   A példabeszéd két, egymáshoz hasonló kérdés között épül fel. Az elején  az
   írástudó kérdezi: "De hát ki az én felebarátom?" (Lk 10,29). A végén pedig
   Jézus visszakérdez:  "Ki volt  az igazi  felebarátja annak,  aki a  rablók
   kezébe került?"  (Lk 10,36).  Mindkét kérdés  tulajdonképpen azt  kérdezi,
   hogy ki a  felebarát, ki  az embertárs?  De a  kettő között  van egy  nagy
   különbség. Az írástudó azt kérdezi, hogy ki a felebarát, akinek segítséget
   kell nyújtanunk? Ki az, aki segítségre szorul? Ki az, aki felé  irgalommal
   és szeretettel kell fordulnunk?  Jézus viszont azt kérdezi,  hogy ki az  a
   felebarát, aki segítséget nyújt? Ki az, aki irgalmasságot gyakorol? Ki az,
   aki szeretettel fordul a bajbajutott felé? Az írástudó tehát azt  kérdezi,
   hogy kit tekinthet  felebarátjának, Jézus pedig  megfordítja a kérdést  és
   arra kíváncsi, hogy a bajbajutottnak ki volt az igazi felebarátja.

   Az evangéliumi  példabeszédből világosan  kiderül  számunkra a  válasz  az
   írástudó kérdésére: a bajbajutott ember,  a rablók által megvert ember,  a
   segítségre szoruló ember  a felebarát. Jézus  kérdésére is pontos  választ
   kapunk. Az első  két ember,  akik elmulasztották  a segítségnyújtást,  nem
   voltak a  felebarátai  az  agyonvert  embernek.  Csak  az  volt  az  igazi
   felebarátja, aki irgalmasságot gyakorolt vele.

   Ha a  történetet átültetjük  korunkra és  a mi  helyzetünkre, akkor  ennek
   megfelelően  két  kérdést  tehetünk  fel.  Először  is  -  az  írástudóhoz
   hasonlóan -  azt  kérdezzük,  hogy  ki  a  mi  felebarátunk,  kiknek  kell
   segítséget  nyújtanunk?   A  választ   a  végtelenségig   mondhatnánk:   a
   bántalmazást szenvedők, az üldözöttek, a háborús összecsapások  áldozatai,
   a  fenyegetett  és  veszélyben  élő  emberek,  a  természeti  katasztrófák
   áldozatai, a csonka családok tagjai, a szülők nélkül felnövő gyermekek,  a
   létminimum alatt élők,  a hajléktalanok, a  komoly anyagi gondokkal  küzdő
   magyar  nagycsaládok,  a  nyomorban  élők,  az  éhezők,  a  magatehetetlen
   betegek. Ők mind-mind rászoruló embertársaink és felebarátaink.

   Másodszor pedig Jézus kérdéséhez hasonlóan  ezt kérdezhetjük: Ki az  igazi
   felebarátja  ezeknek  az  embereknek?  Talán  az,  aki  észre  sem   veszi
   gondjukat?  Vagy  az,   aki  látván  nyomorúságukat   elfordul  tőlük   és
   továbbmegy? Vagy  az, aki  a  maga apró  bajaira  hivatkozva soha  nem  ad
   támogatást annak, akinek  nagyobb a  problémája? Nem,  ők nem  bizonyulnak
   igazi embertársnak.  Aki  elmulasztja  a segítségnyújtást,  az  nem  igazi
   felebarát. Aki csak elméletben tudja, hogy segítenie kellene másoknak,  de
   a gyakorlatban nem  tesz semmit, az  nem felebarát. Jézus  ma azt  kérdezi
   tőlünk:  Hol   vannak  az   irgalmas   szamaritánusok?  Ki   az   irgalmas
   szamaritánus? Mindenfelé látni a sok  rászorulót és szegényt. De ki  segít
   nekik? Soha  ne gondoljuk,  hogy mi  nem tudunk  segíteni vagy  hogy a  mi
   segítségünk keveset ér!  Tegyük meg  azt a keveset,  amit lehetőségünk  és
   erőnk  megenged!  Gyakoroljuk  az  irgalmasság  cselekedeteit,  s  legyünk
   irgalmas szamaritánusok,  akik nem  megyünk  el szó  nélkül  embertársaink
   mellett, hanem  a  konkrét  helyzetekben igazi  segítséget  adunk.  Minden
   jócselekedet, amit másoknak teszünk, Krisztusnak szól, s őneki tesszük.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Irgalmas Uram,  jóságos Uram,  bátorságot  adtál, hogy  megérezzem:  neked
   szükséged  van  rám.   Adj  erőt,  hogy   szeretni  tudjam  a   társadalom
   kivetettjeit, úgy, ahogyan te szeretsz engem.
   Add, hogy megértsük: neked szükséged van ránk, és nekünk is szükségünk van
   egymásra!