[Evangelium] 2007-07-01

[evangelium at communio.hu]

   2007. július 1. - Évközi 13. vasárnap

   Amikor már közel  voltak Jézus szenvedésének  és megdicsőülésének  napjai,
   elhatározta, hogy Jeruzsálembe  megy. Követeket küldött  maga előtt.  Ezek
   elindultak,  betértek  a  szamaritánusok  egyik  falujába,  hogy  szállást
   készítsenek neki.  De  azok  nem fogadták  be  Jézust,  mert  Jeruzsálembe
   tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak:  "Uram,
   akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?" De ő
   hozzájuk fordult, és megfeddte őket:  "Nem tudjátok, hogy milyen  lelkület
   van bennetek. Az Emberfia nem  azért jött, hogy az embereket  elpusztítsa,
   hanem hogy megmentse." Ezután másik faluba mentek.
   Történt pedig, hogy  útközben valaki így  szólt hozzá: "Követlek,  bárhová
   mégy." Jézus így válaszolt: "A rókának van odúja, az ég madarainak fészke,
   de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania."
   Egy másikat Jézus szólított fel: "Kövess engem!" Az így válaszolt:  "Uram,
   engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat." "Hagyd a  holtakra,
   hadd temessék el halottaikat - mondta neki -, te pedig menj, és hirdesd az
   Isten országát."
   Egy harmadik ezt mondta neki: "Uram,  követlek téged, de engedd meg,  hogy
   előbb elbúcsúzzam a családomtól." Jézus  így válaszolt: "Aki kezét az  eke
   szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára."
   Lk 9,51-62

   Elmélkedés:

   Szabadon, Istentől vezetve
   A mai vasárnap szentírási  szövegeiben a meghívás  és a követés  különböző
   szempontjairól  hallottunk  az  ószövetségi  idők  prófétai  meghívásaitól
   kezdve  a  krisztusi  hívásig.  E  meghívástörténetek  sok  olyan   elemet
   tartalmaznak, amelyet nekünk, Krisztus-követőknek érdemes megvizsgálnunk.

   A szentmise  olvasmányában Illés  prófétáról és  Elizeusról hallottunk.  A
   történet az  ószövetségi  idők meghívásainak  egyik  jellegzetes  példája.
   Elizeus egy jómódú család gyermeke volt.  A család gazdagságára utal az  a
   megjegyzés, hogy  12  pár ökör  haladt  előtte, amikor  szántott.  Elizeus
   azonban nem törődött vagyonával és gazdagságával, hanem elhagyja  otthonát
   és családját,  felhagy foglalkozásával,  hogy Illés  próféta  szolgálatába
   álljon. A meghívás és  a prófétai hatalom  átadásának jelképe, hogy  Illés
   saját köpenyét Elizeusra  teríti. Elizeusnak van  ideje arra, hogy  búcsút
   vegyen  családjától  és  a  munkásoktól,  majd  széttöri   munkaeszközeit,
   áldozatot mutat be,  s csak  ezután indul el,  hogy az  őt meghívó  Illést
   kövesse.
   Elizeushoz hasonlóan sokszor  mi sem  tudjuk, hogy  milyen feladattal  fog
   bennünket megbízni az Úr,  aki követésére hív minket,  de érezzük, hogy  a
   hívásnak engedelmeskednünk  kell.  Jézus  bármikor  mellénk  léphet,  ránk
   terítheti szeretetének köntösét, kezünkbe adhatja a kitartás  vándorbotját
   és meghívhat minket követésére.

   Az újszövetségi időkben  új jellemzői  vannak a jézusi  hívásnak. Itt  már
   nincs idő a búcsúzkodásra, hanem azonnal indulni kell. Az evangélium arról
   számol be, hogy Jézus maga is úton van, a mennyei Atya küldötteként  járja
   a városokat és a falvakat, most éppen Jeruzsálem felé tart, ahol küldetése
   a kereszthalállal fog beteljesedni. Útja  során elutasításban van része  a
   szamaritánusok részéről, de ez sem  akadályozza meg abban, hogy  folytassa
   útját.  Ezt   követően  három   jelöltről  hallottunk:   ketten   maguktól
   jelentkeztek Jézus  követésére,  egyet  pedig ő  szólított  meg.  E  három
   személy  és  három  találkozás  más-más  oldalról  világít  rá  a  követés
   lényegére.
   Elsőként egy lelkes  ifjú lép Jézushoz,  aki határozottan kijelenti,  hogy
   bárhová követi  a  Mestert.  Lelkesedése  azonban  -  úgy  tűnik  -  hamar
   alábbhagy,  amikor  a  nehézségekre   figyelmezteti  őt  Jézus.  A   bátor
   elhatározás, a készség kifejezése és a lelkesedés még kevés. Elszántság és
   elkötelezettség kell ahhoz, hogy Jézus követésében hűségesek maradjunk!
   Másodszor  Jézus  szólít  fel  valakit  követésére,  aki  azonban  evilági
   kötelességeire hivatkozva  nem indul  vele. Korunkban  is vannak  olyanok,
   akik hasonló  kifogásokat  keresnek.  Egy  jó  képességű  fiú,  aki  sokat
   foglalkozott a papság gondolatával,  mondta érettségi után a  következőket
   plébánosának: "Nem lehetek pap.  Folytatnom kell a családi  hagyományokat,
   nagyapám és apám is  orvos volt, én az  leszek." Mások talán azt  mondják,
   hogy át kell  venniük a családi  üzlet vezetését. Ismét  mások talán  arra
   hivatkoznak, hogy  a helyi  közösség oszlopos  tagjai, s  nélkülük  vezető
   nélkül maradna a csoport. Sokan bátortalanok a váltáshoz. Mind-mind  olyan
   személyek ők, akik a világi,  holt dolgokat előbbre valónak tartják  Jézus
   hívásánál. Ha Jézus mellénk  lép, egyértelmű és visszavonhatatlan  döntést
   kell hoznunk, határozott és gyors választ kell adnunk!
   Harmadikként pedig szintén egy  Krisztust követni szándékozó embert  említ
   az evangélium, aki azonban előbb  el akar búcsúzni családjától. Jézus  ezt
   mondja neki: "Aki kezét az eke  szarvára tette, és mégis hátratekint,  nem
   alkalmas az Isten országára" (Lk 9,62). Előre kell tehát tekinteni és  nem
   visszafelé!
   Aki óvatoskodik vagy aggódik a jövő miatt, az visszafelé néz.
   Aki a saját kényelmét nézi, az visszafelé néz.
   Aki félszívvel indulna vagy akit a szíve kicsit is visszatart, az  szintén
   visszafelé néz.
   Aki csak emberi elvárásoknak akar megfelelni, az ugyancsak visszafelé néz.
   Aki régóta  dédelgetett  vágyait  akarja  megvalósítani,  az  megint  csak
   visszafelé néz.

   Jézusnak nincs szüksége  csodálkozókra és bámészkodókra.  Ő követésre  hív
   minket. Nincs szüksége  buzdítókra és lelkes  éljenzőkre sem. Ő  követésre
   hív  minket.  Észreveszem-e,  amikor   mellém  lép?  Meghallom-e,   amikor
   megszólít? Van-e  bennem  készség,  hogy  azonnal  induljak  és  kövessem?
   Hátrafelé nézegetek vagy előre tekintek?

   Indulni, Krisztus követésére vállalkozni csak szabadon és Istentől vezetve
   érdemes. Erre  figyelmeztet  minket Szent  Pál  apostol a  galatákhoz  írt
   levélben: meghívásunk  szabadságra szól,  csak ne  éljünk vissza  ezzel  a
   szabadsággal! Majd  így  folytatja: a  lélek  szerint éljünk  és  vezessen
   bennünket a Szentlélek!

   Az egykor  világba  érkezett,  a  szüntelenül  úton  lévő,  az  emberekhez
   napjainkban is  utat kereső  Jézus ma  hozzám lép  és követésére  hív.  Az
   evangéliumból nem derül ki, hogy a három személy végül is vállalkozik-e  a
   követésre. Nekem  azonban válaszolnom  kell. Adj  nekem, Uram  erőt,  hogy
   mindig veled járjak és téged kövesselek!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Követünk téged, Úr Jézus, de hogy követhessünk, ragadj meg bennünket, mert
   tenélküled senki sem képes felemelkedni.
   Hiszen te vagy az út, az igazság,  az élet, a képesség, a hit, a  jutalom.
   Végy fel bennünket mint út, erősíts mint igazság, éltess mint élet.
   Szent Ambrus