[Evangelium] 2007-06-27
evangelium at communio.hu
evangelium at communio.hu
2007. Jún. 27., Sze, 05:10:02 CEST
2007. június 27. - Szerda, Szent László király
Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan
hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek és egyikük, egy
törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki:
"Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?" Jézus így válaszolt:
"Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és
egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló
ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik
az egész törvény és a próféták."
Mt 22,34-40
Elmélkedés:
Jézus az Isten iránti szeretet és az emberszeretet kettős irányú, de mégis
egybetartozó parancsában jelöli meg a legfőbb törvényt. A szeretet az
ószövetségi törvény középpontja és legmélyebb értelme, de ez vonatkozik az
újszövetségre is. Egész emberi akaratunknak, minden képességünknek és
szellemi erőnknek a szeretet megélésére kell törekednie.
Az igazi szeretet megélésére valójában csak az képes, aki már
megtapasztalta Isten szeretetét. Amikor vágyainkat vizsgáljuk és
felfedezzük magunkban az Isten utáni vágyat, akkor ez tulajdonképpen egy
nagy-nagy vágyakozás a szeretet után. Vegyük észre Isten felénk irányuló
szeretetét, hogy azt viszonozni tudjuk és szeretni tudjuk embertársainkat.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Új dicséret hangja zengjen
a királynak, énekeljen
ujjongásunk dallama.
Mint a lépesméz, az ének
olyan édes, a dicséret
László királyt zengje ma.
Ó, mily boldog s milyen ékes,
szent nevével fényességes
Várad híres temploma!
Ő a lépcső, magyar nemzet
rajta lépdel az egeknek
trónjához, Pannónia.
Véle kegyet, áldást nyertünk,
meg is tartván, mit megleltünk
hitvallásunk hajnalán.
Gyógyítja a betegséget,
munkálja az üdvösséget,
ahogy Mózes hajdanán.
Önlelkéből, rejtettségből
csillag támad a világnak,
tündökölnek a csodák.
Erejével, győzelmével,
ellenségnek, barbár népnek
futamítja nagy hadát.
Akik hírét együtt zengve
összegyűltünk örvendezve,
kérünk, egek szent Ura,
add, hogy véle találkozzunk,
s eget nyervén eljuthassunk
az örök boldogságra. Ámen.
More information about the Evangelium
mailing list