[Evangelium] 2007-06-09

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2007. Jún. 9., Szo, 05:10:02 CEST


   2007. június 9. - Szombat

   Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: "Óvakodjatok
   az írástudóktól, akik  szívesen járnak hosszú  köntösben, és szeretik,  ha
   nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és  a
   lakomákon a  főhelyeket.  Felélik az  özvegyek  házát, és  közben  színleg
   nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk."
   Ezután leült szemben a templompersellyel,  és figyelte, hogy a nép  hogyan
   dobja a pénzt  a perselybe.  Sok gazdag sokat  dobott be.  De egy  szegény
   özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be.
   Erre Jézus magához  hívta tanítványait,  és így  szólt hozzájuk:  "Bizony,
   mondom nektek,  ez a  szegény özvegy  többet adott  mindenkinél, aki  csak
   dobott a perselybe. Mert  ők a feleslegükből  adakoztak, ez pedig  mindent
   odaadott, amije csak volt, egész vagyonát."
   Mk 12,38-44

   Elmélkedés:

   Az írástudók és az  özvegyasszony magatartását állítja  elénk Jézus a  mai
   evangéliumban. Az írástudók viselkedését azért nevezte képmutatónak,  mert
   nem Isten, hanem  az emberek tetszését  keresték. Gondosan megtartották  a
   vallási előírásokat és törvényeket, s talán még gondosabba ügyeltek  arra,
   hogy az  emberek ezt  észrevegyék. Vallásosságuk  csak színlelt  volt.  Az
   özvegyasszony, aki már nem  számíthat férje halála  után nem számíthat  az
   emberek támogatására,  egész vagyonát,  utolsó  fillérjeit is  odaadja,  s
   ezzel Istenre bízza életét, sorsát.
   Jézus értékesebbnek tartja,  többnek nevezi  az özvegy  adományát, mert  ő
   valódi áldozatot hozott, míg a többiek csak a feleslegükből adtak.
   Mit adok én Istennek? Képes vagyok-e mindenemet és magamat is neki adni? Ő
   nem  filléreket  vagy  nagy   pénzadományt  vár  elsősorban,  hanem   igaz
   vallásosságot tőlem.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Ó, Istenem, mikor  találom meg végre  nyugalmamat? Nagyon vágyódik  lelkem
   tehozzád! De erős leszek,  s türelmesen várom azt  az órát, melyen  isteni
   Megváltóm az örök üdvösségre hív. Addig  csak az lesz a gondom, hogy  neki
   tetszően éljek,  s szent  akaratát  teljesítsem. Mindenben  Isten  akarata
   legyen meg, hiszen az övéi vagyunk az időben és az örökkévalóságban. Ámen.
   Chantal Szent Franciska


   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves listatagok!  Egy  édesanya két  lányáért  kér imát,  akik  egy  nem
   keresztény vallási cspoporthoz csatlakoztak.
   Egy listatag évtizedek óta szenvedő lányáért kéri az ima segítségét.
   Egy  három  gyermekes   családanyáért,  akinek  gyógyíthatatlan   betegség
   fogyasztja  az  életét  és  egy  példás  életű  sportemberért,  akit   már
   csontsovánnyá tett egy daganatos betegség, szintén imát kérnek.
   Egy  listatag  imát  kér,  hogy   megtalálja  párját  és  békés   családot
   alapíthasson.
   Egy egyedülálló, két  fiát nevelő édesanya  nehéz anyagi helyzetük  jobbra
   fordulásáért kér imát.

   A kérők nevében is köszönöm az imákat!
   István atya



More information about the Evangelium mailing list