[Evangelium] 2007-04-11

[evangelium at communio.hu]

   2007. április 11. - Szerda

   Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba  mentek,
   amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra  (két-három óra járásnyira)  fekszik.
   Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek
   és vitatkoztak,  egyszerre  maga  Jézus közeledett  feléjük,  és  hozzájuk
   szegődött. Ők azonban  nem ismerték  meg őt,  mert látásukban  akadályozva
   voltak. Jézus megkérdezte őket: "Milyen dolgokról beszélgettetek egymással
   útközben?" Erre szomorúan megálltak,  és egyikük, akit Kleofásnak  hívtak,
   ezt válaszolta neki: "Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben,  aki
   nem tudja, mi történt ott ezekben  a napokban?" Ő megkérdezte: "Miért,  mi
   történt?"
   Azok ezt felelték:  "A názáreti Jézus  esete, aki szóban  és tettben  nagy
   hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink
   kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi
   azt reméltük, hogy ő váltja meg  Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek,  már
   három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart  bennünket.
   Hajnalban a  sírnál voltak,  de nem  találták ott  a holttestét.  Azzal  a
   hírrel  tértek  vissza,  hogy  angyalok  jelentek  meg  nekik,  akik   azt
   állították, hogy  él. Közülünk  néhányan el  is mentek  a sírhoz,  és  úgy
   találtak mindent,  ahogyan  az asszonyok  mondták,  őt magát  azonban  nem
   látták."
   Jézus erre így szólt: "Ó,  ti oktalanok és késedelmes szívűek!  Képtelenek
   vagytok hinni abban, amit a  próféták jövendöltek! Hát nem ezeket  kellett
   elszenvednie a Messiásnak,  hogy bemehessen  dicsőségébe?" Azután  Mózesen
   kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta,  ami az írásokban őróla  szól.
   Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna
   menni. De azok marasztalták és kérték: "Maradj velünk, mert esteledik,  és
   lemenőben már a nap." Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor  asztalhoz
   ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és  odanyújtotta
   nekik. Erre megnyílt a szemük, és  fölismerték. De ő eltűnt előlük.  Akkor
   azt mondták egymásnak:  "Ugye lángolt a  szívünk, amikor útközben  beszélt
   hozzánk, és kifejtette az  írásokat?" Még abban az  órában útra keltek  és
   visszatértek  Jeruzsálembe.  Ott  egybegyűlve  találták  a  tizenegyet  és
   társaikat.  Azok  ezzel  fogadták  őket:  "Valóban  feltámadt  az  Úr,  és
   megjelent Simonnak!" Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan
   ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
   Lk 24,13-35

   Elmélkedés:

   A húsvéti ünnepek befejeződtek Jeruzsálemben. Nincs értelme tovább maradni
   a városban. Az ünnep előtti napon Jézus meghalt, élete véget ért. Vasárnap
   reggel az  asszonyok, akik  a  sírhoz mentek,  még  az Úr  holttestét  sem
   találták meg. Csalódottan és reményvesztetten indul haza, Emmauszba a  két
   tanítvány.
   A  feltámadás  híre  nem  volt   elég  nekik  ahhoz,  hogy  higgyenek.   A
   Feltámadottal való  találkozás  és  az  Úr  felismerése  a  kenyértörésben
   viszont hitet  ébresztett bennük  és a  feltámadt Krisztus  tanúivá  tette
   őket.
   A húsvéti  ünnep elmúltával  mi is  visszatérünk a  mindennapi életbe.  De
   minden szentmisében, a kenyértöréskor  felismerhetjük Urunkat. Legyünk  mi
   is Krisztus feltámadásának hirdetői!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Atyám, Krisztus nevében add meg nekem a következőket:
   Hogy testem egyedül a Te akaratoddal mozduljon, vagy váljék mozdulatlanná.
   Hogy hallásom,  látásom, ízlelésem,  szaglásom  és tapintásom  a  teremtés
   pontos lenyomatát adják.
   Hogy szellemem, világosságod fényében, gondolatait egyedül a Te  igazságod
   szerint rendezze.
   Hogy érzékenységem a lehető leghatékonyabb formában s teljes tisztaságában
   élje át a  fájdalom minden  egyes részletét, s  az örömöt  is a  legapróbb
   rezdüléséig.
   Hogy szeretetem Isten szeretetének emésztő lángja legyen bennem s  egyedül
   Isten iránt lobogjon.
   S hogy minden, ami  enyém, vétessék el  tőlem, hogy Istentől  fölemésztve,
   Krisztussá lényegüljön át, s adassék eledelül a szerencsétleneknek, kiknek
   teste-lelke egyaránt nélkülöz mindenfajta táplálékot.
   Simone Weil
   (Köszönet Tömöry Pálnak, aki az imát küldte.)


   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves Listatagok!
   Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek a küldött húsvéti  jókívánságokat
   és egyben bocsánatot is kérek,  hogy nem tudok mindenkinek személyesen  is
   írni.
   Szeretettel: István atya