[Evangelium] 2007-04-06

[evangelium at communio.hu]

   2007. április 6. - Nagypéntek

   Abban az időben Jézus kiment  tanítványaival a Kedron völgyén túlra,  ahol
   egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is,
   aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás  kapott
   egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és
   kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus
   tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük:  "Kit
   kerestek?" Azok  ezt  válaszolták: "A  názáreti  Jézust." Jézus  erre  így
   szólt: "Én vagyok."  Júdás is  ott volt  köztük, aki  elárulta. Mikor  azt
   mondta nekik:  "Én vagyok",  meghátráltak és  a földre  estek. Ezért  újra
   megkérdezte tőlük:  "Kit  kerestek?"  Azok ezt  válaszolták:  "A  názáreti
   Jézust." Erre Jézus így szólt: "Megmondtam  már, hogy én vagyok. Ha  tehát
   engem kerestek, engedjétek  el ezeket!" Így  beteljesedett, amit  korábban
   megmondott: "Senkit sem  veszítettem el azok  közül, akiket nekem  adtál."
   Simon Péternél volt egy  kard. Kirántotta, és  a főpap szolgájára  sújtott
   vele: levágta a  jobb fülét.  A szolgának Malkusz  volt a  neve. De  Jézus
   rászólt Péterre:  "Tedd vissza  hüvelyébe kardodat!  Ne igyam  ki talán  a
   kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?"
   Ekkor a  csapat,  az  ezredes  és a  zsidó  szolgák  elfogták  Jézust,  és
   megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert  ő apósa volt Kaifásnak,  aki
   abban az évben főpap volt. Ő adta  a zsidóknak azt a tanácsot, hogy  jobb,
   ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány  követte
   Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal
   a főpap  udvarába,  Péter  meg  kint várakozott  a  kapu  előtt.  A  másik
   tanítvány, aki  ismerőse  volt a  főpapnak,  visszajött, szólt  a  kapuban
   őrködő  lánynak,  és  bevitte  Pétert.   A  kaput  őrző  szolgáló   közben
   megjegyezte: "Talán te is ennek az  embernek a tanítványai közül vagy?"  Ő
   azt felelte: "Nem vagyok!"  Mivel hideg volt, a  szolgák és a  fegyveresek
   tüzet  raktak,  hogy  fölmelegedjenek.  Péter  is  köztük  álldogált,   és
   melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust.
   Jézus ezt  válaszolta neki:  "Én a  világhoz nyíltan  beszéltem. Mindig  a
   zsinagógákban és a templomban  tanítottam, ahova minden zsidónak  bejárása
   van. Titokban  nem  mondtam  semmit. Miért  kérdezel  hát  engem?  Kérdezd
   azokat, akik  hallották,  amit  beszéltem.  Íme,  ők  tudják,  hogy  miket
   mondtam!" E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és  így
   szólt: "Így  felelsz  a főpapnak?"  Jézus  ezt mondta  neki:  "Ha  rosszul
   szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?"
   Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
   Simon Péter még mindig  ott állt, és  melegedett. Újra megkérdezték  tőle:
   "Talán te is az ő tanítványai közül  vagy?" Ő így felelt: "Nem vagyok!"  A
   főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét,
   megjegyezte: "Nem  téged láttalak  én  a kertben  ővele?" De  Péter  ismét
   tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
   Kaifástól tehát elvezették  Jézust a helytartóságra.  Kora reggel volt.  A
   zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak,  és
   elkölthessék a  húsvéti  bárányt.  Ezért  Pilátus  jött  ki  hozzájuk,  és
   megkérdezte: "Mivel vádoljátok ezt az embert?" Azok azt felelték: "Ha  nem
   volna gonosztevő,  nem adtuk  volna  őt a  kezedbe!" Pilátus  ezt  mondta:
   "Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte  ti a saját törvényetek szerint!"  A
   zsidók ezt válaszolták  neki: "Nekünk  senkit sem  szabad megölnünk!"  Így
   beteljesedett,  amit  Jézus  arról  mondott,  hogy  milyen  halállal   fog
   meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és
   megkérdezte tőle:  "Te  vagy-e a  zsidók  királya?" Jézus  így  válaszolt:
   "Magadtól mondod  ezt,  vagy  mások  mondták  neked  rólam?"  Pilátus  ezt
   felelte: "Hát zsidó vagyok én? Saját  néped és a főpapok adtak a  kezembe.
   Mit tettél?" Ekkor Jézus így szólt:  "Az én országom nem ebből a  világból
   való. Ha ebből  a világból  volna az országom,  szolgáim harcra  kelnének,
   hogy ne  kerüljek a  zsidók kezére.  De az  én országom  nem innét  való."
   Pilátus megkérdezte: "Tehát  király vagy?" Jézus  így felelt: "Te  mondod,
   hogy király vagyok.  Én arra születtem,  és azért jöttem  a világba,  hogy
   tanúságot tegyek  az igazságról.  Aki  az igazságból  való, az  hallgat  a
   szavamra!" Erre Pilátus azt mondta: "Mi az igazság?" E szavak után Pilátus
   újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: "Én semmi vétket sem  találok
   benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon  bocsássak.
   Akarjátok-e, hogy  elbocsássam  nektek a  zsidók  királyát?" De  ők  ismét
   kiáltozni kezdtek: "Ne ezt, hanem Barabást!" Barabás rabló volt.
   Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. Akatonák tövisből koszorút
   fontak, a  fejére tették,  és bíborszínű  köntöst adtak  rá. Azután  eléje
   járultak, és így gúnyolták: "Üdvöz légy, zsidók királya!" És közben  arcul
   verték. Pilátus ezután újra  kiment, és így  szólt hozzájuk: "Íme,  elétek
   vezetem őt, hogy megtudjátok: nem  találok benne semmi vétket." És  kijött
   Jézus, töviskoronával,  bíborruhában. Pilátus  pedig így  szólt: "Íme,  az
   ember!" A főpapok és a  szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni  kezdtek:
   "Feszítsd  meg!  Feszítsd  meg!"  Pilátus  azt  mondta  nekik:  "Vigyétek,
   feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!" De a
   zsidók ezt felelték: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell
   halnia, mert Isten fiává tette magát!" Amikor Pilátus meghallotta ezt, még
   jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte  Jézust:
   "Honnan való vagy?" De Jézus nem  válaszolt neki semmit. Erre Pilátus  azt
   mondta neki: "Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van  arra,
   hogy megfeszítselek,  vagy  arra,  hogy  elbocsássalak?"  Erre  Jézus  azt
   mondta: "Semmi hatalmad sem volna  fölöttem, ha onnan felülről nem  kaptad
   volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne."
   Ettől fogva Pilátus  azon volt,  hogy szabadon bocsássa  Jézust. A  zsidók
   azonban ezt kiáltozták: "Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja.
   Mert mindaz,  aki királlyá  teszi magát,  ellene szegül  a császárnak."  E
   szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói  székbe
   ült a  kövezett  udvaron, amelyet  héberül  Gabbatának hívnak.  A  húsvéti
   készület napja volt, a hatodik óra  körül. Így szólt a zsidókhoz: "Íme,  a
   királyotok!" De azok  így kiáltoztak:  "El vele, el  vele! Feszítsd  meg!"
   Pilátus megkérdezte: "Keresztre  feszíttessem a  királyotokat?" A  főpapok
   azonban  ezt   felelték:   "Nincs  királyunk,   csak   császárunk!"   Erre
   kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
   Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem  ért
   az úgynevezett Koponyák  helyére, amelyet héberül  Golgotának hívnak.  Ott
   keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust
   meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette.  Ez
   volt ráírva:  "A názáreti  Jézus,  a zsidók  királya." A  feliratot  sokan
   olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel
   volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok
   kérték Pilátust: "Ne  azt írd: A  zsidók királya hanem  ahogy ő mondta:  A
   zsidók királya  vagyok".  Pilátus  azonban ezt  válaszolta:  "Amit  írtam,
   megírtam."
   A katonák pedig,  miután Jézust  keresztre feszítették,  fogták a  ruháit,
   négyfelé osztották,  mindegyik  katonának  egy  részt.  Azután  a  köntöse
   következett. A  köntös  varratlan volt,  egy  darabból szabva,  ezért  így
   szóltak egymáshoz: "Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié
   legyen!" Így beteljesedett az Írás: "Szétosztották maguk között  ruháimat,
   s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt tették.
   Jézus keresztje mellett  ott állt anyja,  anyjának nővére, Mária,  Kleofás
   felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus  látta, hogy ott áll anyja és  a
   tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te  fiad!"
   Azután a tanítványhoz  szólt: "Íme,  a te  anyád!" Attól  az órától  fogva
   házába fogadta őt a tanítvány.
   Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így
   szólt: "Szomjazom." Volt  ott egy  ecettel telt  edény. Belemártottak  egy
   szivacsot, izsópra tűzték, és a  szájához emelték. Mikor Jézus  megízlelte
   az ecetet, így szólt: "Beteljesedett!" És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
   A zsidók  pedig, mivel  az előkészület  napja volt,  és a  holttestek  nem
   maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a  keresztre
   feszítettek lábszárát,  és vetesse  le  őket a  keresztről. Az  a  szombat
   ugyanis nagy  ünnep  volt.  Elmentek  tehát  a  katonák,  és  megtörték  a
   lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt  fölfeszítettek.
   Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem  törték
   meg a lábszárát, hanem az  egyik katona beledöfte lándzsáját az  oldalába.
   Ekkor vér és víz folyt ki belőle.  Az tanúskodik erről, aki látta ezt,  és
   az ő  tanúságtétele  igaz. Jól  tudja  ő, hogy  igazat  mond, hogy  ti  is
   higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: "Csontot
   ne törjetek benne!"  És ami az  Írás más helyén  áll: Föltekintenek  arra,
   akit keresztülszúrtak."
   Arimateai  József,  aki  Jézus  tanítványa  volt,  bár  a  zsidóktól  való
   élelmében csak titokban, engedélyt  kért Pilátustól, hogy levehesse  Jézus
   testét. Pilátus megengedte. El  is ment, és  levette Jézus testét.  Eljött
   Nikodémus is, aki korábban egyszer  éjszaka ment Jézushoz. Hozott  mintegy
   száz font mirha-  és áloékeveréket.  Fogták Jézus  testét, és  fűszerekkel
   együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás  temetni a zsidóknál. Azon  a
   helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy  új
   sírbolt, ahova még nem temettek senkit.  Mivel a sír közel volt, a  zsidók
   készületi napja miatt oda temették Jézust.
   Jn 18,1-19,42

   Elmélkedés:

   Hamis és igaz tanúk
   A mai  napon,  nagypénteken  Jézus  Krisztus  kereszthalálára  emlékezünk.
   Elérkezett  a  nap,  itt  van  az   óra,  amikor  Jézus  az  Atya   iránti
   engedelmességből  és  az  irántunk  való  szeretetből  feláldozza  életét,
   megszerezve ezzel az  üdvösséget az emberiség  számára. A kereszten  függő
   Fiúisten elé  állva ma  gondoljunk személyes  megváltottságunkra:  miattam
   szenvedett és értem halt meg Krisztus a kereszten.

   E napon az Egyház  régi hagyománya szerint nem  mutatunk be szentmisét.  A
   nagypénteki szertartás három részből áll: az igeliturgiát a szent  kereszt
   előtti hódolat követi, majd  pedig a szentáldozás szertartása  következik.
   Az igeliturgia  során  többek  között  Jézus  szenvedésének  és  halálának
   történetét  hallottunk  a  passióban  Szent  János  evangéliumából.  Ehhez
   szeretnék most röviden néhány gondolatot fűzni, amely talán segít minket a
   kereszt titkának megértésében.

   Fekete  István  a  virágvasárnapi  és  a  nagypénteki  passiójáték  falusi
   történetébe avat be minket "A passió"  című rövid írásában. A kis  faluban
   évek óta megvolt mindenkinek a maga szerepe, de az egyik évben új személyt
   kellett keresni a régi helyett az egyik hamis tanú szerepére. Az új jelölt
   meg is tanulta az  éneket, és a próbák  során nagyon lelkesen  bizonygatta
   azokat a dolgokat, amelyeket a jóságos Isten Fia sose mondott. Jól is ment
   a dolog,  de a  hamis tanú  a nagyböjt  vége felé,  amikor barkát  szedett
   virágvasárnapra, beesett a megáradt patakba.  Komoly baja ugyan nem  lett,
   de a hangja bizony elment, ezért megint új hamis tanút kellett keresni. Az
   öreg kántortanító gyorsan talált új embert. A váltás történetét az író így
   zárja le: olyan  könnyen vált  meg a  kántortanító az  egyik gyerektől  és
   bízta a szerepet másikra, "mintha az egész világ hamis tanúkkal lett volna
   tele".

   Úgy tűnik,  hogy napjainkban  is léteznek  hamis tanúk,  akik Isten  ellen
   vallanak.  Olyanok,  akik  szembehelyezkednek  Istennel  vagy  megtagadják
   Jézust. Igen,  arra hamar  rájövünk, hogy  a keresztúton  nem  maradhatunk
   kívülállók. Valamelyik oldalra nekünk is oda kell állnunk. Rajtunk  múlik,
   hogy hamis  tanúk  vagy  Krisztus  igaz tanúi  leszünk-e.  A  hamis  tanúk
   engednek a bűn mélybe taszító erejének,  az igaz tanúkat a kegyelem  ereje
   emeli  fel.  A  hamis  tanúk  az  emberi  erőszakosságot  és  gyilkosságot
   pártolják, az igaz tanúk az isteni erőtlenségben megmutatkozó önfeláldozás
   oldalára állnak. A hamis tanúban győz az emberi rosszindulat illetve rossz
   szándék, az igaz tanúban Isten  üdvözítő szándéka valósul meg. Melyik  erő
   győz bennünk?

   A keresztúton  azért nem  maradhatunk kívülállók,  mert a  szenvedés és  a
   halál kérdése  minden embert  érint, és  Krisztus gyötrelmeiben,  valamint
   kereszthalálában mindannyiunk  összes emberi  szenvedése és  halála  benne
   foglaltatik. Ha  engedjünk, hogy  Jézus bevonjon  minket szenvedéseibe  és
   részesedjünk halálában,  akkor részesedni  fogunk feltámadásában  is és  a
   feltámadás igaz tanúivá válhatunk. És talán  itt jön elő a legélesebben  a
   különbség a  hamis és  az igaz  tanú között,  mert a  hamis tanú  Krisztus
   halálát  akarja,  az  igaz   tanú  viszont  Krisztus  megváltó   halálának
   értelméről és feltámadásáról is tanúskodni akar. Míg a hamis tanú a  halál
   hírnöke, az igaz tanú a halálon győzedelmeskedő Élet tanúja és hirdetője.

   Az  Egyház  azzal  a  bizonyossággal  emlékezik  ma,  nagypénteken   Jézus
   kereszthalálára, hogy a világra  boruló sötétség nem fog  győzedelmeskedni
   és a  halál nem  győzheti  le az  életet. Mi,  az  Egyház tagjai  azzal  a
   bizonyossággal és hittel csatlakozunk ehhez az emlékezéshez, hogy Krisztus
   halála legyőzi  a halált,  és a  megváltást, valamint  bűneink  bocsánatát
   jelenti számunkra.

   Az  Egyház  tagjaiként  Krisztus  igaz  tanúivá  szeretnénk  válni.  Ebben
   példakép lehet számunkra a kereszthordozásban  segítő Cirenei Simon és  az
   Úr véres arcát  kendőjével megtörlő Veronika.  De szintén példakép  Mária,
   Jézus édesanyja, valamint azok az  asszonyok és Szent János apostol,  akik
   ott álltak a kereszt alatt és a római százados is, aki ezt mondta: "Ez  az
   ember valóban Isten  Fia volt".  Tekintsünk fel a  keresztre, nézzünk  fel
   Krisztusra! Legyünk szeretetének igaz tanúi!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Imádunk téged,  Jézus Krisztus!  Letérdelünk előtted.  Nem találunk  olyan
   szavakat vagy gesztusokat, mellyel kifejezhetnénk azt a hódolatot, mellyel
   a te  kereszted  eltölt  bennünket, mellyel  a  megváltás  ajándéka  átjár
   minket, melyet  te  az  egész  emberiségnek, az  egynek  és  a  sokaságnak
   egyaránt elhoztál azzal, hogy teljesen és feltétel nélkül alávetetted a te
   akaratodat az Atya akaratának.
   Mutassa meg szereteted hatalma  még egyszer, hogy  nagyobb, mint a  minket
   fenyegető  gonoszság,  hogy  nagyobb,  mint  a  sokrétű  bűnök,  melyek  a
   társadalom  és  az  emberek  életében  maguknak  követelik  a   polgárokat
   megillető jogokat.
   Bár tanúi lehetnénk annak, hogy kereszted hatalma nagyobb a bűnök  okánál,
   akinek neve: evilág fejedelme!
   II. János Pál pápa