[Evangelium] 2007-04-02

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2007. Ápr. 2., H, 05:10:02 CEST


   2007. április 2. - Nagyhétfő

   Hat nappal húsvét előtt  Jézus Betániába ment. Itt  élt Lázár, akit  Jézus
   feltámasztott a  halálból. Vacsorát  rendeztek Jézus  tiszteletére.  Márta
   felszolgált, Lázár pedig ott ült  Jézussal a vendégek között. Mária  pedig
   vett egy font  illatos, drága  nárduszolajat, megkente  vele Jézus  lábát,
   majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai
   közül az  egyik, aki  elárulni készült  őt, a  karióti Júdás,  megszólalt:
   "Miért nem  adtuk  el ezt  a  kenetet  háromszáz dénárért,  és  miért  nem
   osztottuk szét a szegények között?"  Ezt azonban nem azért mondta,  mintha
   gondja lett  volna a  szegényekre, hanem  mert tolvaj  volt: ő  kezelte  a
   pénzt, és az adományokat ellopkodta.  Jézus azt mondta neki: "Hagyd  békén
   őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek,
   én azonban nem  leszek mindig  veletek." A zsidók  közül sokan  megtudták,
   hogy Jézus Betániában van,  és odamentek nemcsak  Jézus miatt, hanem  hogy
   lássák  Lázárt,   akit  feltámasztott   a   halálból.  Ekkor   a   főpapok
   elhatározták, hogy Lázárt is  megölik, mivel miatta  a zsidók közül  sokan
   hittek Jézusban.
   Jn 12,1-11

   Elmélkedés:

   János  evangélista  a  betániai   vacsorával  kezdi  Jézus   szenvedésének
   történetét. Az étkezés közben  Mária drága olajjal keni  meg az Úr  lábát,
   amely cselekedetet Jézus még Júdás rosszallása ellenére is megenged.
   Mária és Júdás két ellentétes jellemét mutatja be a történet. Mária  tette
   az igazi tanítványságból  fakadó szeretet és  barátság cselekedete. Ő  nem
   sajnál semmit az Úrtól, s ezért nem fontos számára, hogy mennyire drága  a
   nárduszolaj. Júdás  viszont, az  áruló tanítvány,  hamis módon  úgy  tesz,
   mintha a szegényeket akarná segíteni a kenet árából. De nem a szegényekkel
   törődik, s neki nem Jézus a fontos,  hanem önmaga és az, hogy lophasson  a
   pénzből.
   Én milyen tanítványa vagyok Jézusnak?
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Krisztusunk, aki elfogadod
   a keresztet az emberek kezéből,
   hogy Isten embereket üdvözítő
   szeretetének jelévé tedd,
   add meg nekünk és korunk minden emberének,
   hogy higgyünk e határtalan szeretetben,
   s átadván a kereszt jelét az új évezrednek,
   a megváltás hiteles tanúi lehessünk.
   II. János Pál pápa


   ________________________________

   Aktuális:
   Ma van  II.  János Pál  pápa  halálának második  évfordulója.  Imádkozzunk
   boldoggá avatásáért!
   Imádság  kegyelmek  elnyeréséért  Isten  szolgája,  II.  János  Pál   pápa
   közbenjárására
   Szentháromság  Egyisten,   hálát   adunk   neked,   amiért   az   Egyházat
   megajándékoztad II.  János Pál  pápával,  és benne  felragyogtattad  atyai
   gyöngédségedet, Krisztus keresztjének  dicsőségét és  a Szeretet  Lelkének
   ragyogását.  Ő  teljesen   a  te  végtelen   irgalmadra  és  Mária   anyai
   közbenjárására hagyatkozva  Jézusnak, a  Jó Pásztornak  élő képét  mutatta
   nekünk, és a mindennapi keresztény élet magas mércéjéül az  életszentséget
   állította elénk, amely által a veled való örök közösségre juthatunk. Az  ő
   közbenjárására add meg nekünk  akaratod szerint a kegyelmeket,  amelyekért
   esdeklünk,  abban   a   reményben,   hogy   hamarosan   szentjeid   között
   tisztelhetjük őt. Ámen.

   Kedves Listatagok!
   Újabb ezres számhoz közeledünk,  de most nem  a tagok száma  tekintetében,
   hanem 2007. április 4-én  lesz éppen az 1000.  napja, hogy az  e-vangélium
   e-mail eljut az olvasókhoz.
   Ez alkalomból  is  felajánlom 2  személynek  a Világ  legszebb  imái  című
   könyvet ajándékba. Az egyik  nyertest úgy választjuk  ki, hogy az  április
   4-én feliratkozott új listatagok közül kisorsolunk egyet, a másik pedig az
   a jelenlegi listatag  lesz, aki  a szerencsés  választottnak ajánlotta  az
   e-vangélium listát.
   Itt most  egy  kicsit  nagyobb a  lehetősége  mindenkinek,  aki  ismerősét
   meghívja  közösségünkbe,  hogy  megkapja   az  ajándékkönyvet.  (A   8000.
   feliratkozáshoz közelítve majd  ismét lesz  hasonló akció.  Már több  mint
   7700 személy tartozik közösségünkhöz.)
   Kérem, hogy imádkozzatok azért, hogy az evangelizációnak ez a formája  még
   sokáig folytatódhasson és minél többekhez eljusson. Ennek érdekében kérem,
   bátran ajánljátok barátaitoknak!
   Szeretettel és köszönettel: István atya



More information about the Evangelium mailing list