[Evangelium] 2007-03-20
evangelium at communio.hu
evangelium at communio.hu
2007. Már. 20., K, 05:10:02 CET
2007. március 20. - Kedd
A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az
úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának
neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok,
sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus
látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg.
Megszólította: "Akarsz-e meggyógyulni?" A beteg azt felelte: "Uram! Nincs
emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én
odaérek, már más lép be előttem." Jézus erre azt mondta neki: "Kelj föl,
vedd ágyadat, és járj!" Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és
járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a
meggyógyított emberre: "Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned." Ő
azonban így válaszolt nekik: "Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd
ágyadat, és járj!" Megkérdezték tőle: "Kicsoda az az ember, aki azt mondta
neked, hogy vedd ágyadat, és járj?" A meggyógyult ember azonban nem tudta,
hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a
helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított
emberrel, és ezt mondta neki: "Látod, most meggyógyultál. Többé ne
vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!" Az ember elment, és
elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók
üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.
Jn 5,1-16
Elmélkedés:
A mai evangéliumban Jézus egy igen hosszú ideje, 38 éve béna embert
gyógyít meg. A történet különleges abból a szempontból, hogy amíg más
esetekben betegek járulnak Jézushoz, hogy gyógyulásukat kérjék, most Jézus
lép oda ehhez a bénához, mintegy felajánlva a gyógyulás lehetőségét. A
beteg tulajdonképpen nem is kéri, hogy meggyógyuljon és még Jézusban való
hitéről sem kell tanúságot tennie. A béna ember abban reménykedik, hogy a
víztől majd talán egyszer ő is meggyógyul, de a csoda egészen máshonnan
jön.
Itt is nyilvánvalóvá válik a gondolat, hogy Jézus nélkül nincs gyógyulás,
főként olyan helyzetekben, amikor az emberek nem segítenek. Igaz ez a
lélek gyógyulására is. Bűneinktől Jézus képes bennünket megszabadítani,
eltörölve azokat a szentgyónásban.
Kitől várod a megtérést? Emberektől? Jézus még 38 év után is képes csodát
tenni! Az idei nagyböjtben is ő lép hozzánk. Talán nem is kérjük, de ő
mégis felajánlja a bűnbocsánatot számunkra.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Uram, könyörülj azokon, akik fájdalmukat nem tudják legyőzni, akik
szenvedésükben nem tudnak fölegyenesedni, akik a csapásoktól sújtva - mint
vakok - kénytelenek tovább botorkálni!
Uram, segítsd őket, hogy ki tudjanak egyenesedni, állj mellettük, mint
legközelebbi barát, aki tud velük hallgatni, vigasztalni és keresztet
viselni, hogy újból fényt lássanak, a Te fényedet!
Páli Szent Vince
More information about the Evangelium
mailing list