[Evangelium] 2007-03-04

[evangelium at communio.hu]

   2007. március 4. - Nagyböjt 2. vasárnapja

   Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment
   velük a  hegyre  imádkozni.  Míg imádkozott,  arca  teljesen  átváltozott,
   ruhája pedig  hófehéren ragyogott.  S íme,  két férfi  beszélgetett  vele:
   Mózes és  Illés. Megdicsőülten  jelentek meg,  és haláláról  beszélgettek,
   amelyet Jeruzsálemben kell majd  elszenvednie. Pétert és társait  elnyomta
   az álom.  Amikor fölébredtek,  látták dicsőségét  és a  mellette álló  két
   férfit.
   Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: "Mester,  jó
   nekünk itt lennünk!  Hadd csináljunk három  sátrat: neked egyet,  Mózesnek
   egyet és  Illésnek egyet."  Nem tudta  ugyanis, hogy  mit mondjon.  Közben
   felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket.
   A  felhőből   szózat  hallatszott:   "Ez  az   én  választott   Fiam,   őt
   hallgassátok." Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt.
   Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.
   Lk 9,28b-36

   Elmélkedés:

   Közelebb Istenhez
   Nagyböjt  2.  vasárnapjának   evangéliuma  azzal   kezdődik,  hogy   Jézus
   "kiválasztotta"  három  apostolát:  Pétert,   Jánost  és  Jakabot.   Talán
   pontosabb és kifejezőbb számunkra az a fordítás, amely szerint "maga mellé
   vette  őket".  Ez   a  szóhasználat  ugyanis   jobban  kifejezi,  hogy   a
   cselekmények Jézushoz  kapcsolódóan történnek  és  az apostolok  is  hozzá
   kötődnek.

   Jézus áll tehát a színeváltozás jelenetének középpontjában, aki maga mellé
   veszi három  apostolát, felviszi  őket  a hegyre,  és ott  egy  csodálatos
   élményben részesíti őket.  Az apostolok oldaláról  nézve azt látjuk,  hogy
   életük,  meghívásuk,  missziós  útra  küldésük  és  vándorútjuk   egyaránt
   Jézushoz  kötődik  és  most  értelemszerűen  hozzá  kötődik  az  is,  hogy
   bepillantást nyerhetnek isteni fenségébe.  Jézus szemszögéből nézve  pedig
   megállapíthatjuk, hogy ő egy olyan tanító,  aki nem egyedül járja végig  a
   városokat és  falvakat,  hanem tanítványokat  gyűjt  maga köré.  Most  sem
   egyedül megy fel a  hegyre, hanem a maga  mellé vett személyekkel.  Jézus,
   aki korábban sosem  magányos hősként  viszi végbe  cselekedeteit, hanem  a
   nagy nyilvánosság előtt, most sem rejtőzik el, hanem kinyilvánítja  isteni
   dicsőségét, jóllehet nem minden tanítványának, hanem csak egyeseknek. Csak
   egy út volt, amelyen egyedül ment.  Az egy másik hegyre, a Golgotára  vitt
   fel, ahol egy pillanatra azt élte át, hogy még az Atya is elhagyta.

   Miként egykor az apostolokat, úgy ma minket is kiválaszt, maga mellé  vesz
   a mi  Urunk,  hogy  vele  járjunk,  hallgassuk  szavát,  részesei  legyünk
   csodáinak. Maga mellé vesz  minket, hogy felemeljen,  a magasba vigyen  és
   távlatokat  nyisson.   Emlékszem,   egyik   nyáron   egy   paptestvéremmel
   Innsbruckban látogattunk  meg  ismerősöket. Az  utolsó  napra  kirándulást
   terveztünk és felmentünk a város melletti hegyre. A város, amelynek utcáin
   napokon keresztül sétáltunk, s amely lentről bejárhatatlanul nagynak tűnt,
   felülről, a 2300 méteres magasságból  egészen másként festett. Persze  bűn
   volna ilyen helyen csak lefelé nézegetni. Az ember fölemeli fejét,  hiszen
   a magasból egészen távol lehet látni. Itt az ember ég és föld között  érzi
   magát, de talán egy kicsit közelebb Istenhez, mint a földhöz.

   Ha vállaljuk a lelki hegymászást  és Jézussal a magasba emelkedünk,  igazi
   Isten-élményben részesülhetünk. Bár ez nem tart örökké, s nem  mindennapos
   az  életünkben.  Az  apostolok  azt  tapasztalták,  hogy  amikor  a  felhő
   elszállt, a  mennyei  Atya  szózata elhangzott  és  eltűntek  a  megjelent
   személyek, Jézus  ott maradt  köztük. Isten-élményeik  elmúlnak ugyan,  de
   Jézus mindig  velünk marad.  A  felemelő vallási  élmény és  a  rendkívüli
   találkozás  Istennel   változást  hoz   a  szívünkbe   és  az   életünkbe.
   Természetesen nem abban az irányba mozdulunk el, hogy ezentúl állandóan  a
   "föld felett  lebegjünk" vagy  álmodozva  egy mesevilágban  éljünk,  hanem
   visszatérünk a  földre,  lejövünk  hegyről, de  az  élményt  a  lelkünkben
   hordozzuk.

   Egyszer majd Jézus örökre maga mellé vesz minket. Dicsőségét, amelyet most
   csak rövid ideig  láthatunk, egykor  majd örökké  szemlélhetjük. Hová  jut
   életünk, ha útjaink nem felfelé vezetnek?

   A nagyböjti időben több hegyre  is felmegyünk. Jézus kiválaszt és  magával
   visz minket  a  hegyekre.  Most  lejövünk  a  színeváltozás  hegyéről.  De
   előttünk áll még az Olajfák-hegye és a Golgota.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Üdvözlégy, Jézus  Krisztusomnak, Uramnak  és Megváltómnak  legszentebb  és
   valóságos teste, aki Szűz Máriától, a legtisztább szűztől születtél,  akit
   érettünk ártatlanul megkínoztak, s a keresztfán égi Atyádnak  feláldoztak.
   Üdvözlégy, drága, igaz vér, amely az én Uram szent sebéből ömlöttél ki!
   Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki  valóságosan és lényegedben jelen vagy  a
   kenyér és a bor  színe alatt: táplálj engem,  vigasztalj és erősíts  engem
   mindig, különösen utolsó órámon.  Engedd, hogy téged,  akit most a  kenyér
   fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!
   Canisius Szent Péter