[Evangelium] 2007-02-28

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2007. Feb. 28., Sze, 05:10:02 CET


   2007. február 28. - Szerda

   Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró  tömeg, de ő így szólt  hozzájuk:
   "Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más  jelet,
   mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az
   Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a  nemzedékkel
   együtt megjelenik  Dél királynője  is, és  helyeselni fogja  elítélésüket,
   hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét;
   itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az
   ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését,
   mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki  van,
   mint Jónás."
   Lk 11,29-32

   Elmélkedés:

   Jónás prófétáról  és az  ő szavára  bűnbánatot tartó  niniveiekről  beszél
   Jézus  a  mai  evangéliumban.  Mintegy  példaként  állítja  elénk   Ninive
   városának lakóit, akik felismerték Isten küldöttét Jónásban és megfogadták
   szavát.
   Vajon ki az, aki napjainkban az ókori Ninivehez hasonlító nagyvárosainkban
   vagy más településeken ki mer állni  a nagy nyilvánosság elé a  bűnbánatra
   és megtérésre szóló felhívással? Ki  hirdeti bátran az irgalom  örömhírét?
   Ki meri elmondani a  világban, hogy Isten nem  a vesztünket akarja,  hanem
   megtérésünket? Ki figyel  Isten küldötteire manapság?  Ki szívleli meg  az
   isteni üzenetet és tart igaz bűnbánatot?
   A nagyböjt  a  bűnbánattartás ideje.  A  bűnbánatra pedig  nem  ember  kér
   minket, hanem maga  Isten, akit megsértünk  bűneinkkel, de aki  ugyanakkor
   irgalommal  fordul  felénk.  Tegyünk  tanúságot  a  bűnbánóknak  irgalmazó
   Istenről! Fordítsuk tekintetünket és mások  figyelmét is a megváltás  nagy
   jelére, Krisztus kereszthalálára!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Szeretlek, Uram,  de nem  azért, mert  égi örömöket  ígérsz nekem,  s  nem
   azért, mert félek  a gyötrelmek helyétől,  ha letérnék utadról.  Szeretnem
   kell, Uram, mert  a keresztfán szörnyű  gyötrelmeket szenvedtél s  gúnynak
   céltáblája voltál értem. Szeretnem kell, ha sebes testedet, töviskoronádat
   nézem, szeretnem kell szégyenedért és halálodért.
   Te magad és  szereteted indítja  híveid szívét  a szeretetre:  mennyország
   nélkül is tieddé teszi, s pokol nélkül is visszatartja a bűntől.
   Nem  jutalom  és  nem  büntetés   miatt  szeretlek  Uram,  hanem   egyedül
   szeretetedért! Ha nem remélném a mennyországot, én akkor is  változatlanul
   szeretnélek téged!
   Avilai Szent Teréz


   ________________________________

   Aktuális:
   A  Virtuális   Plébánia   üzemeltetői   várják   az   egyházmegyékben,   a
   szerzetesrendekben, a  plébániai  közösségekben zajló  helyi  eseményekről
   szóló anyagokat. Ezek lehetnek értesítések eljövendő programokról,  illeve
   tudósítások lezajlott eseményekről (akár fényképekkel együtt), vagy  bármi
   más, ami közérdeklődésre számot tarthat.
   Híreket a következő címre lehet küldeni: hir at hirporta.hu
   Az oldal itt tekinthető meg: www.hirporta.hu



More information about the Evangelium mailing list