[Evangelium] 2007-02-10

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2007. Feb. 10., Szo, 05:10:02 CET


   2007. február 10. - Szombat

   Egy alkalommal ismét  nagy tömeg vette  körül Jézust. Mivel  nem volt  mit
   enniük, odahívta tanítványait, és így  szólt hozzájuk: "Sajnálom a  népet.
   Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig  étlen
   bocsátom haza őket,  kimerülnek az úton,  hiszen többen közülük  messziről
   jöttek." Tanítványai így feleltek: "Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi
   kenyeret, hogy  mind jóllakjanak?"  Jézus ekkor  megkérdezte tőlük:  "Hány
   kenyeretek van?"  Azt  felelték: "Hét."  Akkor  meghagyta a  népnek,  hogy
   telepedjék le a földre. Majd fogta  a hét kenyeret, hálát adott,  megtörte
   és odaadta  tanítványainak, hogy  osszák  szét. Szét  is osztották  a  nép
   között. Volt néhány kisebb  haluk is. Azokat  is megáldotta és  meghagyta,
   hogy osszák szét. Ettek, és jól  is laktak. Aztán felszedték a  maradékot:
   hét kosár telt  meg vele.  Mintegy négyezren  voltak. Azután  elbocsátotta
   őket. Maga  pedig tanítványaival  hajóba szállt,  és Dalmanuta  környékére
   ment.
   Mk 8,1-10

   Elmélkedés:

   A két csodás  gyógyítást követően  Jézus egy  újabb csodát  tesz a  pogány
   vidéken. De  most  nem  egyetlen  beteg  gyógyításáról,  hanem  egy  egész
   népsokaság ellátásáról van  szó. A  napok óta  Jézus közelében  tartózkodó
   több ezer ember jóllakik az általa megszaporított hét kenyérrel és  néhány
   hallal.
   Az ószövetségi időkben,  a pusztai vándorlás  korában Isten égi  kenyeret,
   mannát  adott   a   választott   népnek,  hogy   gondoskodjon   róluk.   A
   kenyérszaporítási csodánál pedig Jézus személye áll az emberek előtt,  aki
   gondoskodva az emberekről szintén kenyeret ad. De egy másik, ennél  sokkal
   jelentősebb csoda  is  eszünkbe jut:  Jézus  a szentmisében  megáldott  és
   átváltoztatott kenyérben,  az  Oltáriszentségben önmagát  adja  táplálékul
   nekünk.
   Az Eucharisztia  Isten  gondoskodó szeretetének  a  jele. Fogadjuk  el  és
   éljünk vele!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Szűz Mária,  anyja minden  meghívott  férfinak és  nőnek, engedd,  hogy  a
   híveknek meglegyen  az erejük  ahhoz, hogy  nyíltan feleljenek  az  isteni
   szólításra,  legyenek  vidám  tanúi  az   Isten  és  a  felebarát   iránti
   szeretetnek.
   Sion fiatalos leánya, te hajnalcsillag, aki az emberiség lépteit a  jövőbe
   kíséred, irányítsd az új  évezred fiatalságát arra, Aki  itt van mint  "az
   igazi világosság, amely megvilágosít minden embert".
   II. János Pál pápa


   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves Listatagok!
   Imát kérnek egy szívinfarktust szenvedett testvérünkért, akit a héten  meg
   is műtöttek.
   Egy tagunk imát kér feleségéért, aki iker babákat vár. Imádkozzunk érte és
   a születendő gyermekekért!
   Erzsébet, aki  kismama hamarosan  megszülető gyermekéért  és  egészségéért
   kéri imáinkat.
   Egy édesanya is mát kér sérült fiáért.
   Imát kérnek  továbbá Patríciáért,  aki vastagbél  gyulladásban szenved  és
   félő, hogy rákos daganat alakul ki  nála. Betegsége őt is és családját  is
   nagyon megviseli. Imádkozzunk értük is!
   Egy listatagunk  szemproblémákkal és  szívpanaszokkal küzdő  nagypapájáért
   kér imát.
   Elhunyt édesapjáért kér imát továbbá egy tagunk.

   Köszönetemet fejezem ki  mindenkinek, aki  bátran kivetette a  hálót és  a
   világhálón hirdette, hirdeti e-mailes listánkat!
   Az emberhalászatnak  köszönhetően  a hétvégére  vagy  a jövő  hét  elejére
   várható a 7000. feliratkozás. Ahogyan  eddig is minden ezrediknél  tettem,
   ugyanúgy most is  megajándékozom a  7000. listatagunkat  a Világ  legszebb
   imái című könyvvel,  valamint közösségünknek  azt a tagját  is, aki  őneki
   ajánlja az evangélium olvasás ezen lehetőségét.
   Lelki közösségünk csak úgy növekedhet, ha barátaitoknak és ismerőseiteknek
   szóltok e-mailes kezdeményezésünkről. Legyetek emberhalászok! Bár csak egy
   parányi  csepp   vagyunk   a   hatalmas   médiatengerben,   mégis   bátran
   engedelmeskedünk a mi  Urunknak, aki  azt kéri tőlünk,  amit egykor  Péter
   apostoltól: Evezz  a mélyre!  Vessétek  ki a  hálót! Isten  áldása  legyen
   munkátokon és életeteken!
   Olvassátok, éljétek és hirdessétek az Evangéliumot!
   Szeretettel és köszönettel: István atya



More information about the Evangelium mailing list