[Evangelium] 2007-02-09

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2007. Feb. 9., P, 05:10:02 CET


   2007. február 9. - Péntek

   Jézus  eltávozott  Tírusz  vidékéről,  és  Szidonon  át  a  Galileai-tóhoz
   érkezett, a  Tízváros  környékére. Ott  egy  süketnémát vittek  hozzá,  és
   kérték, hogy tegye  rá a kezét.  Jézus félrehívta őt  a tömegből, ujját  a
   fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett  az
   égre, fohászkodott,  és  így szólt:  "Effeta",  vagyis "Nyílj  meg!"  Erre
   megnyílt a süket füle, megoldódott  a nyelve, és érthetően beszélt.  Jézus
   megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta,
   annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták:  "Mindent
   jól cselekedett: a  süketeknek visszaadta hallásukat,  a némáknak pedig  a
   beszédet."
   Mk 7,31-37

   Elmélkedés:

   A pogányok lakta vidéken Jézus  második csodája az, amikor egy  süketnémát
   gyógyít meg. A történet érdekessége, hogy  nem a beteg kéri a  gyógyítást,
   tehát a  gyógyulás alapja  nem az  ő hite.  Márk evangélista  nem árul  el
   semmit  azokról  a  személyekről,  akik  a  beteget  Jézushoz  vezették  a
   gyógyulás reményében, de mivel pogány  vidéken játszódik a jelenet,  ezért
   valószínűleg nem zsidó,  hanem pogány  származásúak lehettek.  Az a  tény,
   hogy e pogány  emberek hisznek  Jézus gyógyító erejében,  azt jelzi,  hogy
   csodás  gyógyításainak  híre,  valamint  tanítása  gyorsan  elterjedhetett
   távolabbi vidékekre, és ott nyitott szívekre talált.
   Sok, vallását rendszeresen nem gyakorló embernek vannak ismereti Jézusról.
   Lehet,  hogy  ezek  csak  felületesek,  de  ha  jobban  megismernék  Jézus
   tanítását, akkor bizonyára  bennük is nyitott  szívre találna az  örömhír,
   amely által eljuthatnának a hitre.
   Milyen jó volna, ha mindannyiunknak megnyílna a szája és bátran hirdetnénk
   Krisztus Evangéliumát, hogy megnyíljanak a süket vagy süketnek vélt fülek!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Add meg nekem, Uram, hogy minden evilági dolognak meghaljak, és e világban
   vessenek meg engem, s ne tudjanak rólam a te szereteted miatt!
   Add, hogy minden kívánságok fölött benned nyugodjon meg, s benned béküljön
   meg a szívem! Hiszen te  valóban a szívek békéje  vagy, egyedül te vagy  a
   nyugalom, rajtad kívül minden durva és nyugtalan.
   Canisius Szent Péter


   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves Listatagok!
   Köszönetemet fejezem ki  mindenkinek, aki  bátran kivetette a  hálót és  a
   világhálón hirdette, hirdeti e-mailes listánkat!
   Az emberhalászatnak  köszönhetően  a hétvégére  vagy  a jövő  hét  elejére
   várható a 7000. feliratkozás. Ahogyan  eddig is minden ezrediknél  tettem,
   ugyanúgy most is  megajándékozom a  7000. listatagunkat  a Világ  legszebb
   imái című könyvvel,  valamint közösségünknek  azt a tagját  is, aki  őneki
   ajánlja az evangélium olvasás ezen lehetőségét.
   Lelki közösségünk csak úgy növekedhet, ha barátaitoknak és ismerőseiteknek
   szóltok e-mailes kezdeményezésünkről. Legyetek emberhalászok! Bár csak egy
   parányi  csepp   vagyunk   a   hatalmas   médiatengerben,   mégis   bátran
   engedelmeskedünk a mi  Urunknak, aki  azt kéri tőlünk,  amit egykor  Péter
   apostoltól: Evezz  a mélyre!  Vessétek  ki a  hálót! Isten  áldása  legyen
   munkátokon és életeteken!
   Olvassátok, éljétek és hirdessétek az Evangéliumot!
   Szeretettel és köszönettel: István atya



More information about the Evangelium mailing list