[Evangelium] 2007-01-21

[evangelium at communio.hu]

   2007. január 21. - Évközi 3. vasárnap

   Már sokan  vállalkoztak arra,  hogy a  körünkben lejátszódott  eseményeket
   leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és
   szolgái voltak az isteni  igének. Most jónak láttam  én is, hogy  elejétől
   kezdve mindennek pontosan  utánajárjak, és sorban  leírjak neked  mindent,
   tiszteletre méltó  Teofil, hogy  meggyőződjél róla,  mennyire  megbízhatók
   azok a tanítások, amelyekre oktattak.
   Abban az  időben:  Jézus  a  Lélek  erejével  visszatért  Galileába.  Híre
   elterjedt az  egész  környéken.  Tanított  a  zsinagógákban,  és  mindenki
   elismeréssel beszélt róla.
   Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement  szombaton
   a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda
   neki. Szétbontotta a  tekercset, és éppen  arra a helyre  talált, ahol  ez
   volt írva:  "Az Úr  Lelke van  rajtam. Fölkent  engem és  elküldött,  hogy
   örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást,  a
   vakoknak a látást,  hogy szabaddá tegyem  az elnyomottakat, és  hirdessem:
   elérkezett az Úr esztendeje."
   Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden
   szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: "Ma beteljesedett az  Írás,
   amelyet az imént hallottatok."
   Lk 1,1-4; 4,14-21

   Elmélkedés:

   Ez a mi napunk!
   A mai vasárnapon  Lukács evangéliumának rövid  bevezetését követően azt  a
   részt olvastuk  fel, amely  szerint Jézus  nyilvánosan fellép  a  názáreti
   zsinagógában. Az Izajás próféta  könyvéből felolvasott szöveg úgy  hangzik
   Jézus szájából, mint egy programbeszéd:  "Az Úr Lelke van rajtam.  Fölkent
   engem és elküldött,  hogy örömhírt  vigyek a szegényeknek,  s hirdessem  a
   foglyoknak a szabadulást,  a vakoknak  a látást, hogy  szabaddá tegyem  az
   elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje."
   Jézus a múltból, a  több száz évvel korábban  élt Izajás prófétától  veszi
   programbeszédét. Ugyanakkor ez a beszéd a jövőre is vonatkozik, hiszen  az
   örömhír hirdetése, a bűnösök, azaz a lelki foglyok megszabadítása, a vakok
   meggyógyítása most kezdődik el, amikor a nyilvánosság elé lépve teszi majd
   mindezeket. De  vajon tényleg  a múltról  és jövőről  szól Jézus  beszéde?
   Mikor teljesednek be az isteni ígéretek? Mikor jön el a kegyelem napja  az
   emberiség számára?  És mikor  jön  el az  én  számomra a  lelki  megújulás
   pillanata? E kérdésekre próbáljunk válaszolni mai elmélkedésünkben.

   Az Istennel való találkozás  és a lelki megújulás  vágya nagyon sok  ember
   szívében jelen  van.  De  sok esetben  egészen  különbözően  gondolják  el
   ugyanazt az emberek. Nézzük a leggyakoribb típusokat!

   1. Először is itt  vannak az örök  "nagyravágyók". Ők rendszeresen,  talán
   naponta részt vesznek  a szentmisén, olvassák  a szentírást, rendezett  az
   imaéletük és  gyakran  járulnak a  szentségekhez,  de mindez  mégsem  elég
   számukra. Valami  nagyobb élményre  vágyakoznak.  Egy olyan  erőteljes  és
   kézzelfogható   találkozásra   Istennel,   mint   amilyenek   a    bibliai
   elbeszélésekben olvashatók, vagy amilyen istenélményben a szenteknek  volt
   részük. Az ilyen nagyravágyók közelében valójában mindig ott van az Isten,
   de ők mégsem látják meg őt és ezért többet szeretnének.

   2. Aztán itt van  a másik csoport, a  türelmetlenek. Ők gyors és  azonnali
   eredményt   várnak   az    imádkozástól,   az    elmélkedéstől   vagy    a
   bibliaolvasástól. Azt szeretnék, ha  Isten rögtön válaszolna  kérdéseikre,
   és soha nem várakoztatná meg őket. A türelmetlenek azt várják, hogy mindig
   azon a helyen nyíljon ki bibliájuk, ahol Isten személyesen nekik szóló  és
   természetesen éppen aktuális üzenetét olvashatják. Ők ezt mondják: "Szólj,
   Uram, de  rögtön, mert  kevés  az időm!"  A türelmetlenül  vallásos  ember
   elkezdi az imát,  de amikor  arra kerülne  a sor,  hogy elcsendesedjen  és
   végre Isten szóljon hozzá, akkor  már türelmetlenül továbblép, és  gyorsan
   elkezdi olvasni az  evangéliumot. Reméli, hogy  ott Isten gyorsabban  szól
   hozzá. De amikor talán  már éppen ahhoz a  részhez érne, ami neki  szólna,
   idegesen becsukja a  szent könyvet  és bosszankodik, hogy  már megint  nem
   üzent neki semmit az Isten, és gyorsan más vallásos gyakorlatba kezd.

   3. Harmadszor nézzük az ígérgetőket. Ők már kevésbé vallásosak, de  nagyon
   szeretnének azok lenni. Legalábbis ezt mondják. Pillanatnyilag ugyan éppen
   nem gyakorolják vallásukat, mert  nincs idejük a  templomba járásra és  az
   imádkozásra, de majd egyszer elkezdenek  ám buzgók lenni. Pontosan  tudják
   az időt, amikor  majd megtérnek  és megváltoznak.  Ígéreteik így  szólnak:
   "Újévtől új életet kezdek!" "Majd hamvazószerdától, a nagyböjt  kezdetétől
   mindent másként  fogok  tenni!" "Attól  a  naptól kezdve,  hogy  nyugdíjas
   leszek, én  is  templombajáró  leszek!" "Idén  nyáron  majd  elmegyek  egy
   lelkigyakorlatra és rendbe  teszem az életem!"  A valóságban persze  sorra
   elmúlnak ezek az  időpontok anélkül, hogy  az ígéretüket teljesítenék.  De
   mindig tudnak egy jövőre vonatkozó, újabb ígéretet tenni.

   4. Negyedikként  pedig említsük  meg  a nosztalgiázókat!  Az  ígérgetőkkel
   szemben ők  nem a  jövőből,  hanem a  múltból élnek.  Vallásuk  gyakorlása
   jelenleg nem fontos számukra,  de elmondásuk szerint gyermekkorukból  vagy
   fiatalabb éveikből nagyon  szép lelki emlékeket  őriznek a szívükben.  Azt
   gondolják, hogy  egykori  vallásosságuk feledteti  mostani  mulasztásukat.
   Jellemző mentegetőzéseik  így  hangzanak:  "Gyerekkoromban  én  is  voltam
   ministráns." "Iskolás koromban én is jártam hittanra." "Hú, mekkora pofont
   kaptam   egyszer,   régen   a   sekrestyétől,   amikor   kiborítottam    a
   szenteltvizet!" "Van fényképem az elsőáldozásról és a bérmálásról."

   Mitől  várjuk  mi  a  lelki  megújulást?  A  nagyravágyásunktól?  Vagy   a
   türelmetlenségünktől?  Mitől  várjuk  lelki  megújulásunkat?  Az  ígéretes
   jövőtől? Vagy  talán a  szép  múlttól? Világosan  látjuk, hogy  ezek  mind
   tévutak. A názáreti zsinagógában mondott beszédében Jézus nem a múltról és
   nem is jövőről beszél, hanem a jelenről! Ezt mondja ugyanis felolvasásának
   végén: "Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok" (Lk 4,21).
   Jézus szavaiból kiderül számunkra,  hogy most jött  el a megújulás  ideje.
   Nem tegnap és nem holnap vagy holnapután. Ma van itt a beteljesedés ideje.
   Ma van a megtérés  napja. Isten ma  is itt van  mellettem. Nem kell  ennél
   nagyobbra vágyakoznom, csak észre kell vennem jelenlétét.

   Ma  találkozhatok  Istennel.  Ne  gondoljuk,  hogy  csak  régen   lehetett
   találkozni vele!  És  ne  várjunk  a holnapra  vagy  a  jövőre!  Aki  csak
   holnaptól akar  megjavulni,  az  ma  még  rossz  akar  maradni.  Aki  csak
   holnaptól kezdve szeretne igazat mondani, az ma még hazudni fog. Aki  csak
   holnaptól akarja  szeretni  embertársait, az  ma  gyűlöli őket.  Aki  csak
   holnaptól szeretne  békét, az  ma még  háborút akar.  Aki csak  a  holnapi
   naptól lesz becsületes, az ma még  mindenkit becsap. Aki csak a  következő
   naptól szeretne hinni, az ma még jól érzi magát a hitetlenségben. De vajon
   lesz-e holnap mindenki számára? S aki megéri a holnapot, vajon nem tolja-e
   újra és újra  tovább a  megtérés idejét  egy későbbi  napra? Vajon  meddig
   lehet halogatni a lelki megújulást? Vegyük komolyan az Úr szavait: ma jött
   el számunkra a megfelelő idő.

   A "ma"  lehetősége  minden  nap megadatik  számunkra.  Naponta  új  életet
   kezdhetünk Krisztussal. Nap mint nap érdemes arra törekednünk, hogy  egyre
   jobban megismerjük és szeressük őt. Minden nap érdemes útnak indulni  vele
   és követni őt. Minden nap elmondhatom: ez  a nap az Isten napja! Ez az  én
   napom! Ez a mi napunk! Találkozásunk nagy napja.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Teremtő   Istenünk!    Csodáljuk    teremtett   világod    szépségét.    A
   világmindenséget  Igéd  teremtette.  Amikor  életünk  összeomlik,   Hozzád
   könyörgünk, újítsd meg rajtunk csodálatos munkádat. Szakadásaink  botránya
   ellenére egy hangon mondjuk: Igéd  sosem hagyja abba új dolgok  teremtését
   összetört  életünkben  és   szívünkben.  Adj   nekünk  biztatást   teremtő
   alkotásra. Imádkozunk, hogy  az egység amit  egyházaink számára  keresünk,
   szolgáljon az egész emberiség egységének megvalósítására. Ámen.
   Imádság a keresztények egységéért imahét (2007. január 21-28.) 1. napjára.