[Evangelium] 2006-12-23
evangelium at communio.hu
evangelium at communio.hu
2006. Dec. 23., Szo, 05:10:02 CET
2006. december 23. - Szombat
Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült.
Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr,
és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy
körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De
anyja ellenezte: "Nem, János legyen a neve." Azok megjegyezték: "Hiszen
senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!" Érdeklődtek erre
atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a
szavakat írta rá: "János a neve." Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig
megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta
Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg
az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla,
elgondolkodva mondta: "Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr
van vele."
Lk 1,57-66
Elmélkedés:
"Együtt örült vele mindenki." (Lk 1,58)
Keresztelő János születésekor mindenki együtt örült az édesanyával,
Erzsébettel, aki már annyira idős volt, hogy amikor világra hozta
gyermekét, emberi szemmel nézve már nem számíthatott erre. Az öröm oka az,
hogy Isten olyan dolgot tett, ami emberileg lehetetlen.
De még ennél is nagyobb lesz az öröm Jézus születésekor! Születésén való
örvendezésünk oka itt is az, hogy Isten olyat tesz, amire az ember
képtelen: elküldi a megváltót. Nélküle nem tudnánk megszabadulni
vétkeinktől, s a bűn elleni küzdelmünk teljesen hiábavaló volna. Az
irgalmas Isten azonban segítségünkre siet és elküldi Fiát, a megváltót.
Örvendezzünk mindannyian teljes szívvel Jézus érkezésének, megváltásunk
kezdetének!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Ó jöjj, ó jöjj, Emmánuel,
csak téged áhít Izrael,
és hozzád sóhajt untalan,
mert Isten híján hontalan!
Eljő, eljő Emmánuel,
Hogy üdvözüljön Izrael!
________________________________
Aktuális:
December 17-től január 10-ig nem vagyok internetközelben, ezért az
imakérés lehetősége szünetel. Köszönöm a türelmet és a megértést.
István atya
More information about the Evangelium
mailing list