[Evangelium] 2006-12-02
evangelium at communio.hu
evangelium at communio.hu
2006. Dec. 2., Szo, 05:10:02 CET
2006. december 2. - Szombat
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: "Vigyázzatok, hogy el
ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági
gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a
csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és
imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd
bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt."
Lk 21,34-36
Elmélkedés:
Az egyházi év utolsó napján arra a pillanatra irányítja figyelmünket az
evangélium, amikor Isten elé állunk. A figyelmeztetés szerint úgy kell
élnünk, hogy megállhassunk majd az Emberfia előtt.
A kijelentés mögött kettős irányú hatást vehetünk észre: egyrészt a jövő
felől a jelenre, másrészt fordítva. A jövőben bekövetkező eseménynek
hatása van jelen életünkre. Ha állandóan szem előtt tartjuk, hogy
halálunkat követően számot kell adnunk Istennek, s Ő ez alapján hoz majd
igazságos ítéletet, akkor nem válunk könnyelművé, hanem szüntelenül az
isteni parancsok megtartására törekszünk, amelyek az üdvösségre vezetnek.
Ugyanakkor jelen életünknek is hatása lesz az ítélet pillanatára, hiszen
ha hitünk szerint élünk, ha szavaink és cselekedeteink megfelelnek Isten
akaratának, akkor nyugodt lelkiismerettel várhatjuk az ítéletet, amely
reményünk szerint ebben az esetben az örök életre való eljutás lesz.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak, mégis szeresd
őket!
Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli
cselekedeteidet, mégis tegyél jót!
Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket nyersz, mégis érj
célt!
A jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy, még légy becsületes és
nyílt!
A becsületesség s őszinteség sebezhetővé tesz, mégis légy becsületes és
nyílt!
Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt, mégis építs!
Az embereknek szükségük van segítségedre, de ha segítesz, támadás érhet,
mégis segíts!
A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe,
mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!
Boldog Kalkuttai Teréz
________________________________
Aktuális:
Kedves Listatagok!
Egy évek óta súlyos beteg atyáért kérik közösségünk imáját, bízva abban,
hogy az atyának nagy lelki erőt ad az imádság.
Egy listatag 22 éves fiáért kér imát, aki rossz párkapcsolatban él, s ez
aggodalommal tölti el családját.
Imát kérnek egy rákos beteg gyógyulásáért és lelki nyugalmáért.
Imát kérnek továbbá egy édeapáért, aki egyedül neveli két fiát, mert
felesége, 5 éves lányuk és a nagymama halálos autóbalesetet szenvedett.
Egy listatag barátnőjéért kér imát, akit csütörtökön műtöttek. Imádkozzunk
felépüléséért.
Köszönöm mindenki imáit!
Megjelent és megrendelhető az ingyenes segédkönyv a Brenner
János-emlékévre. Családoknak, hitoktatóknak és fiataloknak egyaránt
ajánlom!
Információ: [1]www.brennerjanos.hu
Vasárnap kezdődik az advent. Az idén Brenner János vértanúságára emlékezve
egy piros és három lila gyertya kerül az adventi koszorúra. Erről is
olvashattok bővebben a [2]www.brennerjanos.hu honlapon.
Szeretettel: István atya
References
Visible links
1. http://www.katolikus.hu/szombathely/brenner/brenner-ujd.html#3
2. http://www.brennerjanos.hu/
More information about the Evangelium
mailing list