[Evangelium] 2006-11-09

[evangelium at communio.hu]

   2006. november 9. - Csütörtök, a Lateráni Bazilika felszentelése

   Abban az időben:
   Mivel  közel  volt  a  zsidók  Húsvétja,  Jézus  fölment  Jeruzsálembe.  A
   templomban  árusokat  talált,  akik  ökröt,  juhot  és  galambot  árultak,
   valamint pénzváltókat, akik  ott ültek. Ekkor  kötelekből ostort font,  és
   kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is,
   a  pénzváltók  pénzét  pedig  szétszórta.  Az  asztalokat  felforgatta,  a
   galambárusoknak meg azt mondta: "Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek  Atyám
   házát  vásárcsarnokká!"  Tanítványainak  eszébe  jutott,  hogy  írva  van:
   "Emészt a házadért való buzgóság."
   A zsidók  erre  így  szóltak:  "Miféle  csodajelet  mutatsz,  hogy  ezeket
   teszed?" Jézus  azt válaszolta:  "Romboljátok le  ezt a  templomot, és  én
   három nap alatt fölépítem!" A zsidók azt felelték: "Negyvenhat  esztendeig
   épült ez  a templom,  és te  három  nap alatt  fölépíted azt?"  Ő  azonban
   testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból,  tanítványainak
   eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
   Jn 2,13-22

   Elmélkedés:

   Az olyan felfokozott helyzetekben, amikor megnyilvánul emberi természetünk
   hevessége vagy  eltölt  minket  valamiféle indulat  és  buzgóság,  gyakran
   elszóljuk magunkat.  Itt nem  a káromkodásokra  vagy más  trágár  beszédre
   gondolok,  mert   véleményem  szerint   sosem  veszíthetjük   el   annyira
   önuralmunkat,  hogy  ne  tudnánk  odafigyelni  beszédünkre.  Az   elszólás
   esetében egyszerűen  csak  arra gondolok,  hogy  felindultságunkban  olyan
   dolgokat is elmondunk, amit más, nyugodtabb helyzetben nem árulnánk el.
   Hasonló történhetett Jézussal is. Miután észrevehetően nagyon  megindultan
   és meglehetősen  hevesen  kiűzi a  kereskedőket  az Isten  házából,  Jézus
   elszólja magát a csodajelet követelő nép előtt és - bár nagyon burkoltan -
   de egyértelműen feltámadásáról  beszél. Amikor  az evangéliumi  beszámolók
   szerint megjövendöli szenvedését és  halálát, általában a feltámadásra  is
   tesz utalást,  itt azonban  nem  egy ilyen  jövendölésről van  szó.  Jézus
   elszólja magát, elárul valamit eljövendő sorsáról, de az emberek nem értik
   meg beszédét.
   Jézus teste lesz az a "templom", amely a halál nagypénteki rombolása  után
   három nap múlva újjáépül húsvét hajnalán a feltámadásban.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Add, hogy megismerjem magam, ismerjelek meg, én Uram!
   Hagyj mindenről lemondanom, Te légy egyetlen óhajom.
   Hogy önmagam elfeledve, csak Téged szeresselek.
   Bármit teszek, érted tegyem, Téged dicsérve szüntelen.
   Színed elé hagyj omlanom, neved zengjen csak ajkamon.
   Tekívüled az ég alatt, ne éljen bennem gondolat.
   Magamnak holt legyen szívem, Neked dobogjon csak híven.
   S bármi sorsot küldesz fölém, kezedből elfogadjam én.
   Üldözve folyton önmagam, hozzád siessek, ó Uram!
   Szent lépteidnek nyomdokát, kövessem hűn ez élten át.
   Magamtól futva szüntelen, Te légy egyetlen menhelyem.
   Mindenkor féltve lelkemet, féljem, tiszteljem szent neved.
   Hogy így hű gyermeked lévén, örök hatalmad zengjem én.
   Ne bízzam önmagamban, nem. Csak benned bízzam, Istenem.
   Mindegyre engedelmesen, figyeljen Rád tekintetem.
   Szívemben minden vonzalom, Tied legyen, én Jézusom!
   Csak szívedet szeressem én, szerelmedért legyek szegény.
   Tekints rám, hogy szeresselek, szólíts el, hogy szemléljelek,
   S újulva Benned, Istenem, add, légyen üdvöm végtelen. Ámen.
   (Köszönet Nagy Lászlónénak, aki az imát küldte.)