[Evangelium] 2006-10-25
evangelium at communio.hu
evangelium at communio.hu
2006. Okt. 25., Sze, 05:10:03 CEST
2006. október 25. - Szerda, Szent Mór püspök
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: "Gondoljátok meg: Ha tudná
a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába.
Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem
is gondoljátok."
Péter megkérdezte: "Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy
mindenkinek?" Az Úr így válaszolt: "Ki a hű és okos sáfár, akit ura
szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál.
Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. De ha a szolga azt
mondja magában: "Uram bizonyára késni fog", és elkezdi verni a többi
szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a
szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor
nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára
juttatja. Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy
akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így
tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki
sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet
kérnek számon."
Lk 12,39-48
Elmélkedés:
Miután Jézus figyelmeztette a tanítványokat az éber várakozásra és
készületre, Péter apostol egy érdekes kérdést tesz fel: "Csak nekünk
mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?" Úgy tűnik, hogy Jézus nem
válaszol konkrétan a kérdésre, hanem egy újabb példabeszédet mond a
szolgákról.
Mi azonban mégse menjünk el a kérdés mellett! Kit akar Jézus
figyelmeztetni?Kinek szólnak szavai? Csak egykori apostolainak és
tanítványainak, vagy mindazoknak, akik az évszázadok során követői
lesznek, esetleg minden embernek? De egészen személyesen is
megfogalmazhatjuk a kérdést: Szól-e nekem Jézus figyelmeztetése?
Megtehetnénk, hogy könnyelműen azt mondjuk, hogy engem nem érint a dolog,
csak másokat. De ez bizony az éberség elvesztését és a tétlenséget
jelentené. Jézus sokat bíz ránk és sokat fog tőlünk számon kérni. De
engedjük el a fülünk mellett figyelmeztető szavait! Mert az üdvösségünket
tehetjük kockára.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Áldozás utáni ima
Jézus Krisztus, te ismered az emberi szíveket. Egyedül rólad mondja a
Szentlélek, hogy tudod, mi van az emberben. Mutasd meg, hogy nagy és szent
hivatást akarsz nekem adni.
Világosítsd meg értelmemet, hogy hivatásom mérhetetlen kegyelmét tisztán
felismerjem. Erősítsd meg irántad bizalmamat, hogy számíthass rám a
visszahúzódások bizalmatlan korszakában. Növeld akaratomat, hogy a
visszahúzó erőket és a világi élet útjainak csábításait legyőzzem.
Add, hogy az anyagias világ értékelése helyett a te kereszted mérlegével a
szeretet teljes odaadását válasszam. Ne engedd, hogy visszariadjak, hanem
állíts a jelen élet küzdelmeinek első vonalába: add, hogy részesedjek a Te
örök papságodban!
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangéliumos listatagok!
Örömmel jelzem, hogy a folyamatos feliratkozásoknak köszönhetően ezen a
héten előreláthatólag átlépjük a 6000-es határt. Felajánlom, hogy a 6000.
feliratkozót, illetve azt a személyt, aki neki ajánlja listánkat,
megajándékozom a Világ legszebb imái könyv 1-1 példányával.
Kérem, hogy lehetőségeiteknek megfelelően ajánljátok barátaitoknak és
ismerőseiteknek a lelki táplálkozás ezen e-mailes formáját.
Olvassátok, éljétek és hirdessétek az evangéliumot!
Köszönettel: István atya
More information about the Evangelium
mailing list