[Evangelium] 2006-09-25

[evangelium at communio.hu]

   2006. szeptember 25. - Hétfő

   Jézus egyszer  így beszélt  tanítványaihoz: Ha  valaki lámpát  gyújt,  nem
   takarja le, vagy nem rejti az  ágy alá. Inkább felteszi a tartójára,  hogy
   aki belép  a  házba,  világosságot találjon.  Semmi  sincs  elrejtve,  ami
   nyilvánosságra ne  jutna; és  nincs olyan  titok, ami  ki ne  derülne,  és
   nyilvánvalóvá  ne   lenne.  Ügyeljetek   hát,  hogy   milyen   figyelemmel
   hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az
   még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.
   Lk 8,16-18

   Elmélkedés:

   Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra  ne jutna; és nincs olyan  titok,
   ami ki  ne  derülne -  olvassuk  a  mai evangéliumban.  Jézus  2000  évvel
   ezelőtti szavai  ma  is  igazak,  s erről  azt  hiszem,  senkit  sem  kell
   meggyőznöm. Az ember hazudik  egyszer, kétszer, sokszor.  Ha nem bukik  le
   mindjárt az elején, akkor rászokik a hazudozásra és életelemévé válik. Egy
   idő után már abbahagyni sem tudja. Aztán pedig azt gondolja, hogy  sohasem
   fognak rájönni a hazugságaira és nyugodtan hazudozhat tovább.
   Egyszer aztán az emberek rájönnek mindenre, vagyis nyilvánosságra jutnak a
   titokban  mondottak.  Egy  becsületes  és  lelkiismeretes  ember  legalább
   elismeri, hogy hibázott, de ez sokszor azért nem történik meg, mert  nincs
   becsületes és lelkiismeretes hazudozó.
   A közmondás szerint a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát. De
   arra is van  példa, hogy  a hazudozó rákapcsol  és gyorsabb  lesz a  sánta
   kutyánál.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Ó, Istenem! A  jövőbe pillantás félelemmel  tölt el. De  miért is  kellene
   elmélyednem a jövőben? Csak a jelen pillanat drága nekem, hiszen lehet,  a
   jövő nem is  látogatja meg  lelkem. Az  elmúlt időn  nincs hatalmam,  hogy
   megváltoztassam, javítsam, vagy bármit hozzáadjak. Ezt sem a bölcsek,  sem
   a próféták nem  tudták megtenni. Istenre  bízom hát mindazt,  amit a  múlt
   magával vitt. Ó, jelen pillanat, csak te vagy egészen az enyém.
   Minden  erőmmel  óhajtok   veled  élni.   Bár  kicsi   és  gyenge   vagyok
   én,mindenhatóságod kegyelmét adod nekem mégis. Bízva tehát irgalmadban, az
   élet útját kisgyermekként  járom. Szívem, mely  a Te nagyobb  dicsőségedet
   óhajtja, Néked mindennap újra felajánlom.