[Evangelium] 2006-08-27

[evangelium at communio.hu]

   2006. augusztus 27. - Évközi 21. vasárnap

   Jézus tanítványai  közül, akik  (szavait) hallották,  többen azt  mondták:
   "Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?"
   Jézus tudta,  hogy tanítványai  méltatlankodtak  miatta, azért  így  szólt
   hozzájuk: "Ez megbotránkoztat titeket? Hát  ha majd azt látjátok, hogy  az
   Emberfia fölmegy oda, ahol  azelőtt volt! A Lélek  az, ami életre kelt,  a
   test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet.
   De vannak közöttetek,  akik nem  hisznek." Jézus  ugyanis kezdettől  fogva
   tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.
   Aztán így folytatta: "Ezért mondtam  nektek, hogy senki sem jöhet  hozzám,
   hacsak az Atya meg  nem adja neki." Ettől  kezdve tanítványai közül  sokan
   visszahúzódtak, és többé nem jártak vele.
   Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: "Ti is el akartok menni?" Simon Péter
   ezt válaszolta neki: "Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.
   Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje."
   Jn 6,60-69

   Elmélkedés:

   Kihez mennénk, Urunk?
   A mai  vasárnap  evangéliuma  lezárja a  János  evangélium  6.  fejezetét,
   amelyben az  elmúlt  vasárnapokon  arról olvastunk,  hogy  Jézus  az  élet
   kenyérének nevezte magát, és kijelentette,  hogy az ő teste valóban  étel,
   amelyet enni  kell  ahhoz, hogy  valaki  eljusson az  örök  életre.  Jézus
   beszéde előrevetítette  az  Eucharisztiát, az  Oltáriszentséget,  amelyben
   Jézus valóban a saját  testét adja eledelül.  Az imént hallott  evangélium
   Jézus kijelentéseinek  a  következményét  mutatja  be.  Az  eucharisztikus
   beszéd hallatán ugyanis  az emberek választás  elé kerültek. Elmenni  vagy
   maradni? Ez volt a kérdés a hallgatóság számára, s mindenki a maga  módján
   választ is  adott. Egyesek  elhagyták Jézust  és többé  már nem  követték,
   mások viszont kitartottak mellette és továbbra is vele maradtak.

   Az  "elmenni  vagy  maradni?"   kérdés  sok  élethelyzetben  előkerül.   A
   híradókban például többször  látni, hogy Kaliforniában,  Spanyolországban,
   Portugáliában vagy más helyeken hatalmas erdőtüzek pusztítanak időnként. A
   tűz sok esetben  lakott településeket  is fenyeget.  A hatóságok  ilyenkor
   felszólítják a lakosságot,  hogy hagyják  el otthonaikat  és utazzanak  el
   távolabbi helyekre,  ahol életük  nincs  veszélyben. Az  emberek  többsége
   azonnal útnak  is indul,  házukat, mindenüket  otthagyják, hiszen  csak  a
   legszükségesebbeket tudják magukkal  vinni. De mindig  vannak olyanok  is,
   akik nem  akarnak  elmenni, nem  akarják  elhagyni házukat  és  az  utolsó
   pillanatig próbálják  megvédeni  a  tűz pusztításától.  Így  aztán  az  is
   előfordulhat, hogy aki a maradás mellett döntött, sikeresen megvédi házát,
   aki viszont elment, annak a háza leég.

   Ehhez hasonló esetek  Magyarországon is  előfordulnak, de  nem a  tűzvész,
   hanem inkább  az árvizek  miatt.  Az ár  közeledtével a  lakosság  nagyobb
   részét - elsősorban a gyerekeket, az időseket és a betegeket - biztonságos
   helyre szállítják, a többiek is elmennek rokonaikhoz és ismerőseikhez,  de
   egyesek otthon maradnak.  Tudják, hogy veszélyben  vannak, de nem  akarnak
   elmenni, hogy  védeni tudják,  amiért  egész életükben  dolgoztak,  hiszen
   mindenüket elveszíthetik egy ilyen katasztrófa során.

   Egy másik  példa:  Sokunk számára  egészen  furcsa volt,  hogy  az  elmúlt
   hetekben szinte élőben közvetítette a televízió, amint az izraeli-libanoni
   háborúban  sokan  abba  a  helyzetbe  kerültek,  hogy  dönteniük  kellett:
   elmenekülnek a  bombázások  elől  vagy otthonaikban  maradnak,  s  állandó
   félelemben élnek?  A  XX.  században  a  világháborúkat  vagy  az  1956-os
   forradalmat követően sokaknak szintén választaniuk kellett Magyarországon:
   külföldre mennek vagy itthon maradnak?

   A felsorolt példák nagyon drámai élethelyzetekről szólnak. Most talán  azt
   gondolhatnánk, hogy amikor vallási értelemben kerülnek az emberek  döntési
   helyzetbe, akkor nem ennyire komoly a  helyzet, pedig az igazság az,  hogy
   itt is éppen olyan  fontos dologról van szó.  Hiszen az életünk  sorsáról,
   sőt végső  soron az  örök  életünkről döntünk,  amikor a  próbatételek,  a
   nehézségek, a  szenvedések vagy  az esetleges  üldözések idején  elhagyjuk
   Jézust vagy kitartunk mellette. Igen,  itt is egy nagyon drámai  döntésről
   van szó, amelynél egyesek gyengének bizonyulnak, mások pedig  állhatatosak
   tudnak maradni. Igen, itt is egy végleges döntésről van szó, amelyet talán
   soha nem lesz lehetőségünk megismételni.

   Az olvasmányban  arról hallottunk,  hogy Józsue  választás elé  állítja  a
   népet: "Válasszatok most, kinek akartok szolgálni: azoknak az  isteneknek,
   akiknek atyáitok szolgáltak  Mezopotámiában vagy  az amoriták  isteneinek,
   akiknek most a földjét lakjátok. Én és házam népe az Úrnak szolgálunk". És
   akkor a nép azt válaszolta, hogy nem szolgálnak más isteneknek, hanem csak
   az egyetlen Úrnak. A nép  végleges és visszavonhatatlan döntést hozott  az
   Úr mellett.

   Amikor most  mi kerülünk  döntés elé,  hogy Jézus  mellett maradjunk  vagy
   elmenjünk, akkor  tulajdonképpen  az  számunkra a  kérdés,  hogy  a  hitet
   választjuk vagy a hitetlenséget. Higgyünk-e Jézusnak vagy kételkedjünk? Mi
   a jó döntés?

   Be kell látnunk, hogy csak akkor  tudunk jó döntést hozni, ha  személyesen
   megismerkedünk  Jézussal  és  megismerjük  a  maga  teljességében  azt  az
   életformát, amire ő hív bennünket,  s ugyanakkor világosan látjuk azt  is,
   hogy mindennek elvesztésével hová  jutnánk. De nem szabad  megfeledkeznünk
   arról sem,  hogy az  evangéliumot  hirdetve Krisztust  és az  ő  tanítását
   megismertessük   az   emberekkel,   hiszen   ezáltal   a   helyes   döntés
   meghozatalában segítjük őket.

   "Uram, kihez menjünk?  Az örök  élet igéi  nálad vannak"  - mondta  egykor
   Péter apostol,  s  mi is  pontosan  ezt  érezzük. Kihez  mennénk,  ha  nem
   Jézushoz? Kit  hallgatnánk, ha  nem Jézust?  Kit követnénk,  ha nem  a  mi
   Urunkat, Jézust?  Ki éltetne  minket, ha  nem Krisztus  Lelke? Ki  adhatna
   értelmet  életünknek,   ha  nem   Jézus,  aki   meghalt  értünk?   Döntési
   helyzetünkben most mi is Krisztust  választjuk és az apostollal együtt  mi
   is megvalljuk hitünket: Tudjuk, Urunk, hogy te Isten vagy, te vagy az Atya
   egyszülött Fia, s  jól tudjuk azt  is, hogy  a te szavaid  Lélek és  élet.
   Éltessen minket mindenkor, Urunk, a Te Szentlelked!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Uram Jézus, taníts meg arra, hogy nagylelkű legyek,
   És úgy szolgáljalak, amint megérdemled:
   Hogy adjak számolgatás nélkül,
   Hogy harcoljak nem gondolva arra,
   Hogy sebeket kaphatok,
   Hogy dolgozzam pihenés nélkül,
   Egészen odaadva magam a Te szolgálatodra,
   Nem várva más jutalmat, mint azt,
   Hogy tudom: a Te szent akaratodat teljesítem. Ámen.