[Evangelium] 2006-08-13

[evangelium at communio.hu]

   2006. augusztus 13. - Évközi 19. vasárnap

   Abban az  időben: A  zsidók zúgolódni  kezdtek (Jézus)  ellen, amiért  azt
   mondta: "Én vagyok az égből alászállott kenyér." Így érveltek: "Nem  Jézus
   ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja  hát:
   az égből szálltam alá?" Jézus  azonban így szólt: "Ne zúgolódjatok  egymás
   között. Senki sem  jöhet hozzám, hacsak  az Atya, aki  engem küldött,  nem
   vonzza - és én feltámasztom az  utolsó napon. Meg van írva a  prófétáknál:
   Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára,  és
   tanul tőle, hozzám jön.  Nem mintha valaki is  látta volna az Atyát,  csak
   aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki
   hisz bennem, annak  örök élete van.  Én vagyok az  élet kenyere.  Atyáitok
   mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az  égből
   szállott alá, hogy  aki ebből  eszik, meg ne  haljon. Én  vagyok az  égből
   alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér  pedig,
   amelyet én adok, az én testem a világ életéért."
   Jn 6,41-51

   Elmélkedés:

   Isten a kicsiny dolgokban a legnagyobb
   A  csodálatos  kenyérszaporítást  követően,  amelyet  két  héttel  ezelőtt
   olvastunk az evangéliumban, Jézus tanítást intézett a jelenlévő embereknek
   a mennyei kenyérről, ahogyan ezt az  imént hallottuk. E beszédben az  élet
   kenyerének és mennyből alászállt kenyérnek nevezi önmagát, arra buzdítva a
   hallgatóságot,  hogy  maradandó  táplálék,  az  örök  élet  kenyere   után
   vágyakozzanak. Itt Jézus nem alkalmaz példabeszédeket, mint máskor,  hanem
   egészen világosan  mondja: "Én  vagyok az  élet kenyere.  Aki eszi  az  én
   testemet, örökké él" (Jn 6,51).  Az egyértelmű beszéd ellenére az  emberek
   közül sokan nem értik meg  Jézus szavait és csodálkozva kérdezik:  "Hogyan
   adhatja  testét   eledelül  nekünk?"   (Jn  6,52).   Az  értetlenség   azt
   eredményezi, hogy  sokan  szembefordulnak Jézussal,  sőt,  az  evangélista
   arról  sem  hallgat,  hogy  ezt   követően  a  tanítványok  közül   többen
   elbizonytalanodnak, s többé nem  mentek mesterükkel. Értetlenkedésükön  és
   hitetlenkedésükön nem kell  csodálkoznunk, hiszen  mit sem  tudnak még  az
   Eucharisztia nagy  ajándékáról,  amelyet  az utolsó  vacsorán  adott  első
   alkalommal Jézus  az  apostoloknak, s  amelyet  rájuk bízott,  hogy  az  Ő
   emlékezetére újra és újra jelenvalóvá tegyenek.

   A csodálatos kenyérszaporítás,  amely során  Jézus hálát  adva az  Atyának
   megáldja és szétosztja a  kenyereket, előképe Jézus nagycsütörtöki  utolsó
   vacsorájának, amikor szenvedésének előestéjén  megáldotta a kenyeret és  a
   bort, s  azt,  mint  saját  Testét  és  Vérét  nyújtotta  apostolainak.  A
   kenyérszaporítás ugyanakkor  előképe minden  szentmisének is,  amelyben  a
   felszentelt  pap  Krisztus   személyében  cselekedve  és   az  ő   szavait
   megismételve jelenvalóvá teszi az Úr áldozatát, hogy a szentáldozáskor  az
   Úr szent Testét szétosztva mindenki egyesülhessen Jézussal.

   Az Eucharisztia tehát  az Úr ajándéka.  Ahogyan a megszaporított  kenyeret
   ajándékként adta  Jézus  az  éhező  népnek,  ugyanígy  az  Eucharisztiában
   önmagát  adta  ajándékként  a  mennyei  Atyának,  valamint  önmagát   adta
   táplálékként az apostoloknak az utolsó  vacsorán. De számunkra is  ajándék
   az Eucharisztia, hiszen  az Oltáriszentségben nekünk  is lelki  táplálékul
   nyújtja magát Jézus.

   A bibliai ember a mindennapi  kenyeret Isten ajándékának tekintette.  Azt,
   hogy  a  kenyér  milyen  jelentős   szerepet  játszik  évezredek  óta   az
   életünkben, mi  sem mutatja  jobban, mint  hogy sok  emberi  élethelyzetet
   azzal jellemzünk,  hogy  milyen  ízt  ad a  kenyérnek.  A  szenvedő  ember
   "könnyek közt fogyasztja  kenyerét", a  boldog ember  pedig "örömben  eszi
   kenyerét".  A  bűnösök  a  "hazugság  kenyerét",  a  lusták  a  "tétlenség
   kenyerét" eszik.  A szegény  ember "kenyérhéjon  él" vagy  "kenyérszűkében
   van".  Aki   rászorul   mások   segítségére   az   "kolduskenyéren"   vagy
   "kegyelemkenyéren" él.  Akinek  nincs  munkája,  azaz  nem  "kenyérkereső"
   ember, az nem  tudja ellátni  önmagát és  családját, ezért  "kenyérgondban
   van".   A    haszonlesőket    és   ingyenélőket    "kenyérlesőnek"    vagy
   "kenyérpusztítónak" nevezzük,  mert  még  a  "kenyérrevalót"  sem  akarják
   megkeresni munkával. A jó barátokat "kenyeres pajtásoknak" nevezzük,  akik
   viszont szembefordulnak egymással valami  miatt, azokra azt mondjuk,  hogy
   "kenyértörésre  vitték  a   dolgot".  De   nem  csak   az  emberek   közti
   kapcsolatokra utalnak ezek  a kenyérrel kapcsolatos  kifejezések, hanem  a
   kenyér az Istennel való  kapcsolatnak is fontos  eszközévé vált, hiszen  a
   vallásos emberek a kezdetektől fogva többek között kenyeret ajánlottak fel
   Istennek áldozati szertartásaik alatt.

   A kenyér  Istennek olyan  ajándéka,  amely szükséges  a  létfenntartáshoz.
   Ennek példája az  az esemény, amikor  a pusztai vándorlás  során az  éhező
   választott népet Isten mannával,  égből hullott kenyérrel táplálta.  Illés
   próféta történetében  szintén a  létfenntartás eszközeként  jelenik meg  a
   kenyér, ahogyan ezt  a mai  szentmise olvasmányában  is hallottuk.  Amikor
   Illés menekülni kényszerül és elkeseredettségében azt kívánja, hogy  Isten
   vegye magához lelkét, akkor az Úr ad neki kenyeret, hogy éljen, s ennek  a
   kenyérnek az erejével negyven napon és negyven éjszakán át tud  vándorolni
   Isten hegyéig. Az  Újszövetségben a  kenyérszaporítások szintén  ugyanerre
   utalnak.

   Jézus szavaiból az is tudjuk, hogy "nem csak kenyérrel él az ember",  azaz
   nem csupán a földi  táplálék fontos számunkra, hanem  a lelki is. A  lelki
   táplálékot pedig maga Jézus adja  nekünk, akinek szent Teste valóban  étel
   számunkra,  ez  az  örök  élet  kenyere.  Jézus  bíztatására  rendszeresen
   imádkozunk a mindennapi kenyérért, s azért is, hogy Isten minden nap  adja
   meg nekünk a lelki táplálékot,  azaz hallgathassuk tanítását és  magunkhoz
   vehessük Krisztus Testét.

   Befejezésként érdemes még  egy gondolatot szentelni  annak, hogy  mennyire
   egyszerű  és  éppen  emiatt  mindenki  számára  elérhető  Isten  nagyszerű
   ajándéka, az  Oltáriszentség. Jézus  nem  rendkívüli módon,  hanem  nagyon
   egyszerűen,  egy  kicsiny  kenyérdarabban   akart  köztünk  maradni.   Egy
   németországi botanikus kert bejárata felett a következő felirat olvasható:
   "Isten a kicsiny  dolgokban a  legnagyobb." A felirat  arra emlékezteti  a
   növénykert  látogatóit,   hogy   az   apró   virágokban   és   növényekben
   felfedezhetik Istent  és az  ő  nagyságát, aki  megalkotta a  világot.  Az
   életben sokszor nagy dolgokat kérünk és várunk Istentől, aki viszont  néha
   egészen kicsiny  dolgokba rejtve  adja nekünk  végtelen szeretetét.  A  mi
   dolgunk pedig az, hogy felfedezzük ezek az apró dolgokat, amelyek  valóban
   Isten   határtalan   szeretetéről   árulkodnak.   Az   Eucharisztia,    az
   Oltáriszentség  egészen  kicsiny,  ez  Isten  talán  legkisebb,  de  mégis
   legcsodálatosabb ajándéka.  Isten  a  kicsiny dolgokban  a  legnagyobb!  A
   megszentelt és átváltoztatott  kenyérben Jézus önmagát  adja nekünk. Ez  a
   legnagyobb ajándék számunkra.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Színében bor és kenyérnek (jel csak ez, de más a lényeg!)
   drága nagy jók rejlenek.

   Vér bár a bor, test az étel, egy is Krisztus, semmi kétely.
   Két szín őt nem osztja meg.

   Aki veszi, meg nem osztja, meg nem töri,
   nem szakasztja, mindenek épen veszik.

   Veszi egy és ezrek veszik, s mind egyenlőn kapja részit:
   mégis nem fogyatkozik.

   Veszi jó, és veszi vétkes, ám gyümölcse vajmi kétes:
   élet vagy elkárhozás.

   Rossznak átok, üdv a jóknak: lásd,
   az együtt áldozóknak végük milyen szörnyű más.

   S ha megtört az áldozatban, kétség,  tudd meg, nincsen abban: úgy van  ott
   minden darabban, mint a teljes szín alatt.

   Őt törés nem törheté meg: csak a  jelnek, köntösének színe tört meg, ám  a
   lényeg változatlan egy marad.
   (Részlet az Úrnapi szekvenciából)