[Evangelium] 2006-08-06

[evangelium at communio.hu]

   2006. augusztus 6. - Évközi 18. vasárnap, Urunk színeváltozása

   Abban az időben:  Jézus maga  mellé vette  Pétert, Jakabot  és Jánost,  és
   egyedül velük fölment  egy magas hegyre.  Ott elváltozott előttük.  Ruhája
   olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így
   a ruhát  kifehéríteni.  Egyszerre  megjelent  nekik  Illés  és  Mózes,  és
   beszélgettek Jézussal.
   Péter ekkor ezt  mondta Jézusnak:  "Mester! Olyan jó  nekünk itt  lennünk!
   Készítsünk három sátrat: neked egyet,  Mózesnek egyet és Illésnek  egyet!"
   Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve.
   Ekkor felhő árnyékolta be őket, és  a felhőből szózat hallatszott: "Ez  az
   én szeretett  Fiam, őt  hallgassátok!" Mire  körülnéztek, már  senkit  sem
   láttak, csak Jézust egymagát.
   A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek,  amit
   láttak, amíg  az  Emberfia fel  nem  támad  a holtak  közül.  A  parancsot
   megtartották, de maguk  között megvitatták,  hogy mit  jelenthet az,  hogy
   feltámad a holtak közül.
   Mk 9,2-10

   Elmélkedés:

   Csúcstalálkozó a Tábor-hegyen
   A mai  napon  Urunk  színeváltozását ünnepli  egyházunk.  A  színeváltozás
   eseményére már a VIII.  század óta jelentős  ünneppel emlékeztek a  keleti
   keresztények, de a nyugati egyházban csak 1457-ben tette kötelező  ünneppé
   III. Calixtus pápa a törökök feletti nándorfehérvári győzelmet követően. A
   színeváltozás igen jelentős esemény Jézus életében, hiszen Jézus istensége
   tárul fel  az  apostolok  előtt. Az  esemény  fontosságára  irányította  a
   figyelmünket II.  János  Pál  pápa  azzal, hogy  a  színeváltozás  lett  a
   világosság rózsafüzérének  negyedik  titka, amelyben  Jézusra  emlékezünk,
   "aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét".

   Az evangéliumban  Szent  Márk  beszámolóját  olvastuk  arról,  hogy  Jézus
   kiválasztja Péter, Jakab és János  apostolokat, felmegy velük egy  hegyre,
   ahol megláthatják isteni dicsőségét.  A dicsőséges jelenetre gondolva  nem
   feledkezhetünk meg azonban  arról, hogy Jézus  útban van Jeruzsálem  felé,
   ahol szenvedés és  kereszthalál várja  őt, mielőtt  részesül a  feltámadás
   dicsőségében, ahogyan erre az evangélium végén a beszélgetés is utal Jézus
   és az apostolok között a hegyről lejövet.

   Az elmúlt vasárnap "halászatra" hívott  bennünket az evangélium, ma  pedig
   egy "hegymászásra" szólít  bennünket. Egy héttel  ezelőtt az  apostolokkal
   együtt Jézus nyomába szegődtünk,  hogy megtanuljuk az emberhalászatot,  ma
   pedig a  három kiválasztott  apostol  társaságában követjük  Jézust,  hogy
   lássuk dicsőségét a hegyen. Húzzuk lábunkra a kitartás bakancsát, akasszuk
   hátunkra a próbatételek hátizsákját,  ragadjuk kezünkbe vándorbotunkat  és
   induljunk hegyi vezetőnket, Jézust  követve, aki magas hegytetőkre,  lelki
   csúcsokra vezet bennünket!

   Újságíró nyelven  talán  úgy  lehetne  fogalmazni,  hogy  csúcstalálkozóra
   indulunk. Egy igazi  csúcstalálkozóra egy hegycsúcson  a Tábor-hegyen.  Az
   elmúlt napokban nagy csúcstalálkozó volt Rómában, ahol az izraeli-libanoni
   háborúról tanácskoztak a világ vezető politikusai. A konferencia végén  az
   ENSZ főtitkára, az amerikai külügyminiszter  és az olasz miniszterelnök  a
   kamerák és  mikrofonok  erdeje  előtt állva  "nyilatkozatban  fejezték  ki
   sajnálkozásukat a  háború  miatt,  felszólították  a  szembeállókat,  hogy
   haladéktalanul vessenek végét a támadásoknak, és reményüknek adtak hangot,
   hogy  mihamarabb   befejeződnek  a   harcok".  Tipikus   példája  ez   egy
   eredménytelen csúcstalálkozónak. A háború azóta is, immár három hete tart,
   s biztosra vehetjük, hogy a nyilatkozat nem nyugtatta meg azokat, akik  az
   egyik oldalon állandó rettegésben élnek a rakétatámadások miatt, de azokat
   sem, akik a másik  oldalon kénytelenek elmenekülni lebombázott  házaikból.
   De a nyilatkozattól nem rettentek meg azok sem, akik akár az egyik, akár a
   másik   oldalon   folytatni   akarják   a   háborúskodást.   Úgy    tűnik,
   csúcstalálkozókkal nem lehet békét teremteni. A béke emberi akarat kérdése
   és Isten  ajándéka. De  ha nincs  az emberekben  készség a  megbocsátásra,
   akkor nehezen várható a megbékélés.

   De térjünk  vissza  e  rövid  kitérő után  a  mi  lelki  hegymászásunkhoz!
   Emelkedjünk  lélekben  egyre  magasabbra,  ahonnan  messzebbre  láthatunk!
   Figyeljünk a hangokra, amelyeket itt nem  nyom el a városok zaja!  Nyissuk
   meg szívünket, hogy befogadhassuk  Isten üzenetét és megértsük  tanítását!
   Mit tanít nekünk Jézus színeváltozásának eseménye? Milyen élményben  lehet
   részünk a hegyen?

   Először is  azért  volt érdemes  feljönnünk  e lelki  magaslatra,  mert  a
   Tábor-hegyi csúcstalálkozón találkozhatunk a Szentháromsággal. Itt  vannak
   a legfőbb vezetők, a három isteni személy. A mennyei Atya hangját  halljuk
   az égből,  jelen van  a Fiú,  Jézus, akit  megdicsőült alakban  látnak  az
   apostolok, és  itt van  a Szentlélek,  aki felhő  alakjában borítja  be  a
   hegytetőt. Igazi Isten-élményben lehet  részünk a hegyen, láthatjuk  Jézus
   dicsőséges arcát,  amely  majd  erőt  ad  nekünk  ahhoz,  hogy  kitartsunk
   mellette, amikor szenvedő arcát szemléljük a kereszten.

   Másodszor: A Tábor-hegyi történések megerősítik az ószövetséget. Erre utal
   Mózes  és  Illés  személye,   akik  az  ószövetségi  idők   legjelentősebb
   személyiségei. Mózes  és  Illés  próféta jelenléte  visszamutat  a  múlta,
   amelyben a mózesi törvény  és a próféták  által közvetített isteni  üzenet
   határozta meg az emberek életét, s mutattak utat Isten felé.

   Harmadszor  pedig  előre  is  mutat  a  színeváltozás  eseménye,  egy   új
   szövetségre, amelyet Jézus megváltó halálával és dicsőséges feltámadásával
   köt az Atya  az emberiséggel. A  hegyről lefelé jövet  Jézus megtiltja  az
   apostoloknak, hogy  feltámadása előtt  beszéljenek  arról, amit  a  hegyen
   átéltek.  Péter,  Jakab  és  János  csak  Jézus  halála  és   feltámadása,
   szenvedése és megdicsőülése után értik  meg mindazt, amit a hegyen  láttak
   és hallottak.

   Ha megtettük ezt a kis hegymászást, valóban találkozhattunk az Atyával,  a
   Fiúval  és   a  Szentlélekkel.   Megérthettük,  hogy   Jézus   személyében
   beteljesedtek az ószövetségi ígéretek, és személyében Isten új szövetséget
   köt velünk. Jézus megmutatta nekünk isteni dicsőségét.

   És most  nekünk  is le  kell  jönnünk a  hegyről,  vissza kell  térnünk  a
   hétköznapok világába. A  hegyről lejövet három  mozzanatra irányítsuk  még
   figyelmünket! Az apostolok szemükkel látták a dicsőséges Jézust,  fülükkel
   hallották az  Atya  hangját és  szívükben  megőrizték a  titkot,  amelyben
   részesültek. Talán nem  fáradtunk el túlságosan  ebben a hegymászásban  és
   bizonyára érdemes  volt felmennünk  a magaslatra.  Keressük a  lehetőséget
   minden nap arra, hogy lelkiekben  egy kicsit felemelkedjünk. Legyen  időnk
   arra, hogy  lássunk  a  szemünkkel,  azaz  szemléljük  Jézus  szenvedő  és
   dicsőséges arcát!  Jusson  idő  arra, hogy  halljunk  a  fülünkkel,  tehát
   meghallgassuk  Isten  szavát!  És  őrizzük  szívünkben  az  Istennel  való
   találkozás élményét!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Ó, fényből sarjadt fényözön, világnak  üdve, Jézusunk, dicséretünk ma  így
   köszönt, fogadd el hódoló szavunk! Szent arcod fénylik, mint a nap,  ruhád
   fehérebb, mint  a hó,  méltó tanúk  megvallanak: ím  megjelent az  alkotó!
   Titkok  látói:  régiek  s  az  új  választott  hírnökök  együtt  csodálják
   Fényedet, mely hitre hívón tündököl. Atyád felhőből sóval int:  hallgassuk
   kedvelt Egy-Fiát;  szívünkben téged  vall a  hit, s  üdvözlünk, mint  örök
   Királyt. Mert  minket  bűn romlásba  vitt,  eljöttél testet  ölteni,  mint
   boldog tested  tagjait, siess  most  egybegyűjteni! Hálásan  mondunk  most
   imát, ó, Isten egyszülött Fia, kiről  Atyád tett vallomást s a  Szentlélek
   sugárzata. Ámen.