[Evangelium] 2006-07-28

[evangelium at communio.hu]

   2006. július 28. - Péntek

   Miután   Jézus    megmagyarázta    tanítványainak,   hogy    miért    mond
   példabeszédeket, így  folytatta:  "Értsétek  meg hát  a  magvetőről  szóló
   példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem
   értik meg, azokhoz eljön a gonosz,  és elragadja mindazt, amit a  szívükbe
   vetettek. Ez az a mag, amelyik az útszélre esett. A kövek közé hullott mag
   pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de
   az nem ver  benne gyökeret, csak  ideig-óráig él. Amikor  a tanítás  miatt
   szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag
   az, aki meghallgatja  a tanítást, de  a világi gondok  s a csalóka  vagyon
   elfojtja azt benne, és  gyümölcs nélkül marad. Végül  a jó földbe  hullott
   mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az
   egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat."
   Mt 13,18-23

   Elmélkedés:

   Tegnap láttuk,  hogy  Jézus példabeszédei  megszólítják  és  gondolkodásra
   késztetik a hallgatóságot. A példákat az érti meg igazán, aki a  szereplők
   helyébe  tudja   képzelni   magát.   Ennek   köszönhetően   a   történetek
   fordulópontjai lehetőséget adnak  a változásra, a  megtérésre. A  hallgató
   szereplővé válik, s ezáltal egy új világ tárul fel számára.
   A példabeszédek  zöménél  többféle  lehetőségünk  is  van,  hogy  magunkat
   gondoljuk a  történésekbe. A  magvetőről szóló  beszédből és  ma  olvasott
   jézusi magyarázatából elsősorban az következik, hogy a köves, a  bogáncsos
   vagy a  jó  talaj valamelyikébe  helyezzük  magunkat, akik  befogadjuk  az
   isteni tanítás magvait.
   De azt is elképzelhetjük, hogy mi vagyunk a magvetők, akik elhintjük, azaz
   továbbadjuk a Jézustól hallottakat.  Kész vagyok-e arra, hogy  szavaimmal,
   cselekedeteimmel és egész életemmel Isten üzenetét hirdessem?
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Bayloni Szent Paszkál: Ne váljék ítéletemre
   Dicséret és hála neked, jóságos Istenem,
   Uram, amiért engem, szegény bűnöst
   egyszülötted lakomájában részesítettél!
   nem az én érdemem szerint
   cselekedtél velem,
   hanem kegyelmed szerint.

   nagy alázattal és forrón kérem
   szent Fölségedet, hogy ez az áldozás
   ne váljék ítéletemre,
   hanem bűneim bocsánatára
   és vezéremmé az örök életre.

   Adja meg nekem ez a szent egyesülés
   a hit fegyverzetét, a bizalom növekedését,
   s a jóakarat pajzsát.
   Szabadítson meg hibáimtól
   s a test kívánságaitól.
   Űzzön el belőlem minden hiúságot,
   segítsen, hogy uralkodni tudjak nyelvemen,
   s erősítsen meg minden jóban.

   De mindenek előtt gyújtsa föl bennem
   a szent szeretetet, és egyesítsen
   veled elválaszthatatlanul,
   Uram, és Megváltóm!