[Evangelium] 2006-07-16

[evangelium at communio.hu]

   2006. július 16. - Évközi 15. vasárnap

   Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte
   őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek Megparancsolta nekik,  hogy
   az  útra  ne  vigyenek  semmit,   csak  vándorbotot:  sem  kenyeret,   sem
   tarisznyát, sem pénzt az  övükben. Sarut kössenek,  de két ruhadarabot  ne
   vegyenek magukra.
   Azután így  folytatta:  "Ha valahol  betértek  egy házba,  maradjatok  ott
   addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak
   be és nem  hallgatnak meg  titeket, menjetek  el onnét,  s még  a port  is
   rázzátok  le  lábatokról,  tanúbizonyságul   ellenük."  Azok  elmentek   s
   hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és  olajjal
   megkenve sok beteget meggyógyítottak.
   Mk 6,7-13

   Elmélkedés:

   Önkritika
   A mai vasárnap evangéliumában arról olvastunk, hogy Jézus misszióba  küldi
   apostolait. Hatalmat ad  nekik a  gonosz lelkek legyőzésére  és a  betegek
   gyógyítására, és  lelkükre köti,  hogy semmit  ne vigyenek  magukkal,  így
   hirdetve az evangélium üzenetét. A korábban kiválasztott és magához hívott
   apostolokat, most elküldi, hogy  továbbadják mindazt, amit tőle  tanultak.
   Az evangéliumi leírásból  úgy tűnik,  hogy Jézusnak  nem állt  szándékában
   pontosan és  részletesen meghatározni  a  tanítást, amit  az  apostoloknak
   hirdetniük  kell.  Ehelyett  inkább  a  szegénység  és  az  eszköztelenség
   fontosságára hívja fel a kettesével útnak induló apostolok figyelmét, hogy
   egyedül az őket  küldő Jézusban és  a tőle kapott  tanítás belső  erejében
   bízzanak.

   A kiválasztás,  a meghívás  és a  küldés Jézus  részéről azóta  is  minden
   korban megismétlődik. A meghívottak és a küldöttek arra törekszenek,  hogy
   hűségesen teljesítsék mindazt, amit az Úr  vár tőlük, s emellett meg  kell
   felelniük az  adott  kor és  az  abban  élő emberek  elvárasainak  is.  Az
   apostolok utódait,  a püspököket  és  a papokat  mindig sok  kritikai  éri
   hivatásuk  és  küldetésük   teljesítésével,  illetve  nem   teljesítésével
   kapcsolatban, s  ilyen kritikákat  napjainkban  is szép  számmal  hallunk.
   Nézzünk ezek közül most  néhányat! Vizsgáljuk meg  azokat a kritikákat  és
   kritikus észrevételeket,  amelyekre  éppen  a  mai  evangélium  tanulságai
   alapján válaszolhatunk.

   Külső kritika.  Azt  hiszem,  hogy  nem  szükséges  részletezni  azokat  a
   televíziós vitaműsorokban hallható vagy újságcikkekben olvasható  kritikus
   észrevételeket,  amelyek  igen  gyakran  érik  az  egyházakat,  főként   a
   katolikus Egyházat, s amelyek a legtöbb esetben vádként fogalmazódnak meg.
   E vádak elsősorban az Egyház társadalmi és közéleti szerepvállalásával, az
   anyagi kérdésekkel, valamint az egyházi  tisztségviselők, a püspökök és  a
   papok feladatával  kapcsolatosak.  E kritikáknak  nem  csupán az  a  közös
   vonása, hogy kívülről, tehát a politikai vagy a gazdasági élet  befolyásos
   személyiségei részéről  hangzanak el.  Ennél  sokkal érdekesebb  az,  hogy
   szinte  mindig   a  mi   keresztény   értékeinkre,  a   szegénységre,   az
   egyszerűségre, a szeretetre hivatkoznak, miközben az a valódi céljuk, hogy
   megkérdőjelezzék a hívők és az Egyház jogait vagy egyenesen semmibe vegyék
   azokat.  Hiteltelen  és  meglehetősen   cinikus  a  krisztusi   szegénység
   emlegetése  azok  részéről,  akik  -  bár  megvan  hozzá  a  hatalmuk   és
   lehetőségük  -  nem  biztosítják   az  egyházi  oktatási  vagy   szociális
   intézmények  egyenlő  mértékű  támogatását.  De  megkérdőjelezhető  az   a
   vélemény  is,  amely  szerint  a   papok  csak  a  templom  falain   belül
   prédikáljanak a vallásszabadság értelmében, de azon kívül ne  nyilvánítsák
   ki  véleményüket   a  társadalmi   igazságtalanságok,  a   népek   közötti
   háborúskodások, az  életellenes  törvények vagy  az  erkölcstelen  életmód
   térhódítása elítélésével.
   Jézus egykor  elküldte  apostolait,  hogy hirdessék  az  evangéliumot.  Az
   evangélium tanítása  ma is,  mint  minden korban,  az emberi  élet  minden
   területét érinti, és  minden emberre vonatkozik.  Nagyon furcsa, amikor  a
   kívülállók szeretnék  meghatározni  azt,  hogy mit  jelent  az  evangélium
   szerinti élet, s ők akarják megmondani, hogy mi hogyan éljünk, miközben ők
   egészen másként élnek.

   Belső kritika. Az  elhangzottak mellett  egy jószándékú  belső kritika  is
   megfogalmazódik  azok  részéről,  akik  gyakorolják  hitüket  és   aggódva
   figyelik, hogy Egyházunk vajon hogyan felel a modern kor kihívásaira.  Sok
   vallásos  ember   sürgeti   manapság  az   evangélium   szelleméhez   való
   visszatérést, amely a Krisztusról szóló hiteles tanúságtétel feltétele. De
   nem csak beszélnek  az evangelizáció,  a szeretetközösség  és a  szolgálat
   fontosságáról,  hanem  törekszenek   is  mindezek  megvalósítására   saját
   életkörülményeik között.
   Jézus nem  csak  beszélni küldi  apostolait,  hanem gyógyítani  is,  tehát
   gyakorlati teendőik is vannak. Az egyház tagjaiként nem maradhatunk  olyan
   "elméleti keresztények", akik  csak fejben tudjuk  a hitigazságokat és  az
   evangéliumi életmód lényegét, de  nem éljük meg  a gyakorlatban azt,  amit
   Krisztustól tanultunk.

   Önkritika.  Ha  a  külső  és  belső  kritikák  kapcsán  és  az  evangélium
   rendszeres olvasása közben  felszínre tör bennünk  a vágy egy  krisztusibb
   élet, egy  új egyházi  hangnem, új  stílus iránt,  akkor mindenekelőtt  ne
   másoknak adjunk ötleteket, hanem  kezdjük önmagunkon a változást!  Ahogyan
   egykoron az apostolok Mesterüktől  indultak el missziós útjukra,  ugyanígy
   nekünk is Krisztustól kell elindulnunk! A Jézussal való személyes és belső
   kapcsolat alakít át bennünket és tehet képessé minket arra, hogy  eszközök
   nélkül is  eredményes legyen  szóbeli igehirdetésünk,  amelyet  gyakorlati
   tetteink   hitelesítenek.   Induljunk   és   hirdessük   bátran   Krisztus
   evangéliumát!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Mikor nyugtalan voltam, csillapítottad gyötrelmeimet.
   Mikor fáradt voltam, Te adtál pihenést.
   Mikor egyedül voltam, szeretetet hoztál.
   Mikor beteg voltam, gondoskodtál rólam.
   Mikor megsértettek, Te segítettél.
   Mikor idősödtem, mosolyt varázsoltál arcomra.
   Mikor gondjaim voltak, megosztottam veled és segítettél.
   Mikor boldog voltam, örömömben is részt vettél.
   (Teréz anya)
   (Köszönet Csiszárik Zsuzsának, aki az imát küldte.)