[Evangelium] 2006-07-09

[evangelium at communio.hu]

   2006. július 9. - Évközi 14. vasárnap

   Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték.  Amikor
   elérkezett  a  szombat  napja,  tanítani  kezdett  a  zsinagógában.  Sokan
   hallgatták,  és  csodálkozva  mondogatták:   "Honnét  vette  ezt?   Miféle
   bölcsesség  ez,  amely  neki  adatott?  És  a  csodák,  amelyeket  kezével
   véghezvisz! Nem  az ács  ez,  Mária fia,  Jakab,  József, Júdás  és  Simon
   rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk:" És megbotránkoztak  benne.
   Jézus erre  megjegyezte: "Nem  vetik  meg a  prófétát, csak  a  hazájában,
   rokonai körében,  a saját  házában." Nem  is tehetett  ott csodát,  csupán
   néhány  beteget  gyógyított  meg,  kézrátétellel.  Maga  is   csodálkozott
   hitetlenségükön.
   Mk 6,1-6

   Elmélkedés:

   Közülünk való és közénk jött
   Minden település, legyen az egy kisebb  falu vagy egy város, büszke  híres
   szülötteire. Ha nagyobb ünnepség van a községben, akkor meghívják az onnan
   elszármazottakat, akik  időközben ismert  emberré váltak,  az első  sorban
   adnak nekik helyet  a díszvendégek  között, sőt felkérik  őket egy  ünnepi
   beszéd elmondására.  A  megbecsülés  és a  tisztelet  kifejezésének  egyik
   legmagasabb foka,  amikor  díszpolgári címet  adományoznak  valakinek.  Az
   illető ugyan  sokat nem  nyer ezzel,  de a  falu lakosai  büszkélkedhetnek
   azzal, hogy milyen  nagy emberek  származnak körükből.  "Közülünk való"  -
   mondják nagy büszkeséggel.

   Régebben úgy látszik  nem voltak  tisztában mindezzel  az emberek.  Amikor
   ugyanis vándorútja során Jézus visszatért Názáretbe, ahol nevelkedett, nem
   fogadták őt ekkora tisztelettel. A mai evangélium éppen az  ellenkezőjéről
   számol be, hiszen  arról olvashattunk, hogy  a názáretiek  megbotránkoztak
   benne, és elutasítják őt.  Azt a Jézust,  akit nyilvános működése  éveiben
   szinte  mindenütt  rajongással  fogadtak   az  emberek,  és   mindenhonnan
   odamentek hozzá, amikor  megtudták, hol tartózkodik,  a názáreti  lakosok,
   akiknek a körében harminc éves  koráig élt, egyszerűen elutasítják. Azt  a
   Jézus Krisztust,  akit  hittel  kérnek mindenütt,  hogy  gyógyítsa  meg  a
   betegeket, a názáreti emberek hitetlenül fogadják. Azt a Jézus  Krisztust,
   akinek a tanítását hatalmas tömegek hallgatják örömmel és lelkesedéssel, a
   saját otthonában, Názáretben, nem hallgatják  meg az emberek. Az a  Jézus,
   aki mindenütt csodákat tett, Názáretben nem tud egyetlen csodát sem tenni.
   Könnyű észrevennünk, hogy mindennek a  hitetlenség az oka. A  hitetlenség,
   az előítéletek elvakítják a Názáretben  élőket, aki nem ismerik fel  Jézus
   nagyságát.

   Jézussal együtt  mi is  elcsodálkozunk e  hitetlenségen. Hiába  van  egyik
   oldalon  az  isteni  hatalom,  az  igazság  tanítása,  a  csodákra   képes
   természetfeletti erő,  ha  a másik  oldalról,  az emberek  részéről  nincs
   fogadókészség. Hiába árad ki a jóság,  a kegyelem és az irgalmasság  Isten
   részéről, ha elutasításra  talál az  emberek részéről.  A hitetlenség  azt
   eredményezi, hogy  Jézus  személyében  még  mindig  a  korábban  megismert
   gyermeket és fiatalt  látják a  názáretiek, és  nem fedezik  fel benne  az
   Isten Fiát.  A hitetlenség  következményekét  Jézus beszédét  továbbra  is
   emberi szónak tartják, s nem hallják  meg, hogy Jézus minden szava  isteni
   kinyilatkoztatás. A  hitetlen názáretiek  üres mendemondának  tartották  a
   hozzájuk is  eljutó történeteket  Jézus  csodás gyógyításairól,  s  látták
   bennük az  isteni működés  csodálatos jeleit.  A hitetlenség  olyan  falat
   állít közéjük és Jézus közé, amely teljesen eltorzítja szemük előtt  annak
   a Jézusnak az igazi személyét, akiről ők azt gondolják, hogy jól ismernek.
   Mondhatjuk, hogy a Jézus nem felel meg elvárasaiknak, nem illik bele  abba
   a képbe, amit  korábban kialakítottak róla,  ezért meglepetést okoz  nekik
   Jézus bátor  és  magabiztos  fellépése, amikor  hazatérve  a  zsinagógában
   tanítani kezd. A názáretiek azért csalódtak Jézusban, mert továbbra is azt
   gondolták, hogy csak  "egy közülük való  ember", és nem  Isten Fia, aki  a
   mennyi Atyától jött el a földre.

   A mai vasárnap  evangéliuma tehát  arra figyelmeztet  bennünket, hogy  nem
   szabad  Jézushoz  (és  persze   más  emberekhez  sem)  előítéletekkel   és
   hitetlenséggel közelednünk, mert könnyen félreismerjük őt. Nyitott szívvel
   kell fogadnunk Jézust, engedve, hogy meglepetéseket okozzon nekünk.  Jézus
   egyrészt közülünk  való  valóságos  ember,  másrészt,  pedig  közénk  jött
   valóságos Isten.  Emberként  élte földi  életét,  emberként viselte  el  a
   szenvedéseket és  a halált,  de egész  életében -  születésétől egészen  a
   haláláig és a feltámadásáig - észre kell vennünk az isteni élet nyomait. A
   hitetlenség ma is sok embertársunkat  megkísért, akik azt gondolják,  hogy
   Jézus csak ember,  egy ugyanolyan  ember, mint  bárki más  a sok  milliárd
   közül. Ezt  gondolják,  mert így  könnyebb  számukra. Mert  így  nem  kell
   megváltoztatniuk az életüket, és  mert így könnyebb elutasítaniuk  Jézust.
   Ha  beismernék,  hogy  ő  valóban  Isten,  akkor  meg  kellene  változniuk
   gondolkodásukban és cselekedeteikben. Az egykori názáretiekhez hasonlóan a
   hitetlenség és  az elutasítás  könnyű  útját választják  inkább.  Bezárják
   szívüket Jézus előtt  a hitetlenség  börtönébe. Jézusban  pedig van  annyi
   tapintat, hogy tiszteletben tartja az emberi szabadságot, még akkor is, ha
   bántja őt a visszautasítás.

   Befejezésül talán érdemes egy pillanatra elképzelnünk azon, hogy vajon  mi
   hogyan viselkednénk, ha Jézus egy vasárnapi napon belépne templomunkba  és
   elkezdene élőszóban  tanítani?  Vajon ha  Jézus  Budapesten,  Békéscsabán,
   Miskolcon, Szegeden  vagy  Zalaegerszegen,  azaz  a  mi  városunkban  vagy
   falunkban született volna, és  hazatérve belépne közénk, hogyan  fogadnánk
   őt? Hittel vagy hitetlenül? Tudna-e csodát tenni közöttünk?
   Valójában  ez  mégsem  képzelődés.  Jézus  valóban  eljön  közénk   minden
   szentmisében, hogy tanítson  minket és Testével  tápláljon minket. De  nem
   díszvendég vagy díszpolgár  szeretne lenni! Azért  jön, hogy az  igazságot
   tanítsa nekünk. Fogadjuk mindig hittel Jézust, a közülünk való embert és a
   közénk jött Istent!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Aranygól
   Urunk, Jézus Krisztus! Minden nagyböjtben a húsvét ünnepére készülünk fel.
   Megemlékezünk az  életről,  amelyet  feltámadásod  által  te  ajándékoztál
   nekünk.
   Feltámadásod az  emberiség  számára olyan,  mint  az aranygól.  Ez  minden
   bizonnyal egyedi hasonlat,  mégsem áll  messze a valóságtól.  A múlt  nagy
   futballversenyein,   mint    például    a    Labdarúgó    Európa-,    vagy
   Világbajnokságon, a végső mérkőzésen néha az aranygól döntött.  Izgalommal
   tele, de  sportszerűen határozták  meg, hogy  ki  a győztes.  Ez a  gól  a
   játékban igen  jelentős,  sőt egy  sportoló  életében talán  a  legnagyobb
   eredmény. Ilyen  pillanatokban büszkén  tartják kezükben  a játékosok,  az
   edzők, a gondozók  és szurkolók  a kupát, amely  újabb tettekre  bátorítja
   őket. Egy - emberi mércével mérve - nagyszabású, bár mulandó győzelem ez!
   Mennyivel inkább  kellene az  embereknek  felbátorodni a  te  feltámadásod
   által. Dicsőség  a halál  legyőzőjének, dicsőség  és dicséret  neked,  aki
   felejthetetlen győzelmet arattál és egy páratlan cselekedettel  megnyerted
   az életet. Te vagy a győztes, és mi, emberek is nyertünk a küzdelemmel.
   Lelkesítsd az embereket újabb tettekre érted és az Atyáért! Hadd  mutassák
   meg a  világnak,  hogy  megváltottad őket,  kezükben  tarthatják  az  élet
   győzelmi serlegét. Add, hogy továbbadhatják a valódi örömöt! Ámen.
   Köszönet Wagner Szilviának, aki az imát fordította.