[Evangelium] 2006-07-04

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2006. Júl. 4., K, 05:10:03 CEST


   2006. július 4. - Kedd

   Jézus egy alkalommal hajóba szállt, és tanítványai követték őt.  Egyszerre
   csak heves vihar tört ki a tavon, úgyhogy a hullámok elborították a hajót,
   Jézus pedig aludt.  Tanítványai odamentek hozzá,  és fölkeltették:  "Uram,
   ments meg  minket!  Elveszünk!" Jézus  így  szólt hozzájuk:  "Mit  féltek,
   kicsinyhitűek?" Aztán fölkelt,  és parancsolt a  szélnek meg a  tengernek.
   Erre nagy csendesség lett. Az emberek csodálkozva kérdezték: "Kicsoda  ez,
   hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?"
   Mt 8,23-27

   Elmélkedés:

   A   vihar    lecsendesítésének   történetét    Szent   Márk    evangélista
   tolmácsolásában a múlt vasárnap,  június 25-én olvastuk (Mk4,35-41).  Máté
   evangélista ugyanezt a történetet sokkal rövidebben írja le, és csak  arra
   koncentrál, hogy  az apostolok  a  halálveszélyben Jézushoz  fordulnak,  s
   Jézus megdorgálja őket kishitűségük miatt.
   Ebben a változatban Jézus végig központi helyen áll. Az apostolokkal  való
   párbeszéd nem  a csoda  után szerepel,  mint Márknál,  hanem a  természeti
   csodát megelőzően, s ezáltal nagyobb jelentőséget kap a Jézusban való  hit
   és Jézus hitre tanító magatartása.
   Ahogyan a  vihar elnémítása  is  természetfeletti cselekedet,  ugyanúgy  a
   hitet  sem   tarthatjuk  természetesnek,   hanem  Isten   természetfeletti
   ajándékának kell tekintenünk.  A hitre  való eljutásban és  az abban  való
   megerősödésben mindig Jézus legyen a mi tanítómesterünk!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Cselezés
   Urunk, Jézus Krisztus,  te azt  várod tőlünk,  emberektől, hogy  kövessünk
   téged.  Ehhez  mutattál  nekünk  példát  és  állítottál  mércét  a  földre
   jöveteleddel, cselekedeteiddel  és  egész  életeddel. Te  a  földi  utadon
   sikeresen vettél minden akadályt, pedig nem  ritkán volt rögös a pálya  és
   ellenfelek hátráltattak téged.
   Egy  futballmeccsben  sincs  ez  sokkal  másképp.  Az  ellenfél  játékosai
   keresztezik utunkat, akik egy előre átgondolt terv szerint állnak fel. Aki
   a sportban  eredményt  akar elérni,  annak  muszáj ezeket  az  akadályokat
   leküzdeni és a taktikákat meghiúsítani. A játékos a saját jártasságával és
   kreativitásával  tudja   ezt   eredményesen   megvalósítani.   Ez   az   ő
   tehetségével, eszességével és játéktudásával, de nem ritkán a látványos és
   bámulatos szlalomozással sikerül.
   Segíts nekünk, hogy  a mi földi  utunk egy sikeres  pályafutás legyen,  és
   örök jutalomban részesüljünk! Adj nekünk bölcsességet, hogy az akadályokat
   ott küzdjük  le,  ahol kezdődnek,  és  a tőled  kapott  próbatételeket  ne
   megkerüljük, hanem a te segítségeddel tudjuk kiállni. Ámen!
   Köszönet Bene Lászlónak, aki az imát fordította.


   ________________________________

   Aktuális:
   Egyik listatagunk beteg férjének gyógyulásáért kér imádságot.
   Egy másik listatagunk  rokonáért kér  imát, aki súlyos  műtéten esett  át,
   valamint önmaga számára gyermekáldásért.
   Ausztráliában szívével  műtött testvérünk  és családja  köszönik az  értük
   mondott imádságokat.
   Egyik tagunk jövendőbeli  unokaöccséért kér  imát, akit  az anyméhben  egy
   vérrög fenyeget.  Imátkozzunk, hogy  sikerüljön édesanyjának  a szülés,  s
   egészséges  legyen  a  gyermek.  Valamint  imát  kér  egy  most  született
   kislányért.
   Egy három gyermekét nevelő fiatal  családanya életéért kérnek még  imákat.
   Az ima erejében bízva imádkozzunk gyógyulásáért!
   Köszönettel: István atya



More information about the Evangelium mailing list