[Evangelium] 2006-07-02

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2006. Júl. 2., V, 05:10:04 CEST


   2006. július 2. - Évközi 13. vasárnap

   Abban az időben:
   Amikor Jézus a  bárkával ismét átkelt  a túlsó partra,  a tó partján  nagy
   tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött  egy Jairus nevű férfi, a  zsinagóga
   elöljárója, s mihelyt  meglátta őt, a  lába elé borult,  és nagyon  kérte:
   "Halálán van a  lányom. Jöjj,  tedd rá  a kezedet,  hogy meggyógyuljon  és
   éljen!" Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte.
   Volt ott egy asszony,  aki már tizenkét  éve vérfolyásban szenvedett.  Sok
   orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte,
   de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért  átfurakodott
   a tömegen, és hátulról megérintette  a ruháját. Így gondolkodott  magában:
   "Ha csak  a  ruháját érintem  is,  meggyógyulok." És  azonmód  megszűnt  a
   vérfolyása. Érezte  testében,  hogy  meggyógyult  bajából.  Jézus  nyomban
   észrevette,  hogy  erő   ment  ki  belőle.   Megfordult  a  tömegben,   és
   megkérdezte: "Ki érintette  meg a ruhámat?"  Tanítványai ezt  válaszolták:
   "Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?" De ő
   mégis körülnézett,  hogy lássa,  ki  volt az.  Az asszony  félve,  remegve
   előlépett - mert hisz tudta, hogy  mi történt vele -, odaborult eléje,  és
   őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: "Leányom,  hited
   meggyógyított  téged.  Menj  békével,   és  bajodtól  megszabadulva   légy
   egészséges!"
   Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és  közölték:
   "Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?" A hír hallatára Jézus így
   bátorította a  zsinagóga  elöljáróját:  "Ne félj,  csak  higgy!"  Péteren,
   Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén  kívül senkinek sem engedte meg,  hogy
   vele menjen.  Amikor odaértek  az elöljáró  házához, nagy  riadalmat,  sok
   siratót és jajgatót látott. Bement  és így szólt hozzájuk: "Mit  lármáztok
   itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik." Azok  kinevették.
   Ő azonban  mindenkit  kiparancsolt,  maga mellé  vette  a  gyermek  apját,
   anyját, s kísérőivel együtt  bement (a helyiségbe),  ahol a gyermek  volt.
   Megfogta a kislány  kezét, és azt  mondta neki: "Talita  kúm", ami  annyit
   jelent: "Kislány, mondom neked, kelj  föl!" A kislány azonnal fölkelt,  és
   járni kezdett.  Tizenkét éves  volt.  Azok pedig  magukon kívül  voltak  a
   csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy  ezt a dolgot senki meg  ne
   tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
   Mk 5,21-43

   Elmélkedés:

   Életveszély - halálveszély
   Érdekes, hogy  a  magyar nyelvben  az  "életveszély" és  a  "halálveszély"
   szavak jelentése tulajdonképpen megegyezik. Ha azt mondjuk valakire,  hogy
   "veszélyben van az élete" vagy "halálveszélyben van", ugyanarra gondolunk:
   bármikor véget érhet az illető élete és meghalhat.
   Élet  és  halál,  halandóság  és  örökkévalóság  kérdéséről  szólnak   mai
   szentmisénk  olvasmányai.  A   halál  kérdésével   általában  nem   nagyon
   foglalkozunk, egészen  addig,  amíg  egy betegség  alkalmával,  főleg,  ha
   komolyabb balesetről van szó, meg nem érint bennünket a halál keze.  Ekkor
   döbbenünk rá  arra, hogy  milyen nagy  kincs számunkra  az élet.  Ilyenkor
   mindenki azt  kérdezi,  hogy  "kinek köszönhetjük  életünket?  Miért  kell
   meghalnunk? Mi lesz  velünk a halál  után? Van-e örök  élet?" A mai  napon
   Jézus nem csupán egyszerű gyógyítóként, hanem az élet Uraként áll előttünk
   és ő válaszol kérdéseinkre.

   Az olvasmányban a Bölcsesség  könyvéből azt olvastuk,  hogy "a halált  nem
   Isten alkotta" (Bölcs 1,13), hanem "a sátán irigysége révén jött a halál a
   világba" (Bölcs  2,24).  Isten mindent  azért  teremtett, hogy  legyen  és
   "minden teremtmény az életet szolgálja"  (Bölcs 1,14). Isten az embert  is
   az életre, a halhatatlanságra,  az örökkévalóságra teremtette (vö.:  Bölcs
   2,23).

   Az evangéliumban két  csodáról hallottunk.  A halottfeltámasztás  csodáját
   egy vérfolyásos asszony gyógyítása előzi meg,  aki már 12 éve volt  beteg.
   Nem mer Jézus szeme elé kerülni, de abban reménykedik, hogy meggyógyulhat,
   ha hátulról megérinti Jézus ruháját. Gyógyulása hitének a jutalma.
   Jairus pedig bátran Jézus elé áll, leborul előtte és kéri, hogy  gyógyítsa
   meg halálán  lévő 12  éves  leányát. Közben  a  szolgák jelentik,  hogy  a
   kislány meghalt. Jézus folytatja  útját, betér a házba  és életre kelti  a
   leányt. Ez a csoda, valamint Lázár, illetve a naimi özvegyasszony egyetlen
   fiának feltámasztása azt  bizonyítja, hogy  Jézus Úr  az élet  és a  halál
   felett, képes új életet ajándékozni az embernek.

   Mi, emberek mindig egy kicsit értetlenkedve állunk a szenvedés, a betegség
   és a halál  előtt. Márai  Sándor adja  egyik hősének  szájába a  következő
   szavakat, akinek  meghalt  két esztendős  gyermeke:  "Miért halnak  meg  a
   bűntelen kisgyerekek? Gondolkoztál már ezen?  Én sokat, sokszor. De  Isten
   nem felel az  ilyen kérdésekre."  Valóban nem felel  Isten? Valóban  nincs
   értelme a  szenvedésnek  és a  halálnak?  Isten egészen  különleges  módon
   válaszol  kérdéseinkre.  Isten  Fia  emberré  lesz,  s  ezáltal  kilép   a
   halhatatlanság világából,  s  belép a  halandó  világba. Az  Atya  elküldi
   Jézust, s ezzel  halálveszélynek teszi  ki őt. Egészen  a születésétől,  a
   betlehemi gyermekgyilkosságtól  kezdve  Jézus élete  állandóan  veszélyben
   forog, hiszen ellenségei többször is az életére törnek. A kereszten  pedig
   Jézus  vállalja  a  halált,  mint  mindenember  sorsát,  hogy   megmutassa
   számunkra, hogy  a halálon  át vezet  az út  az örök  életbe. Isten  tehát
   Krisztus  életével,   megváltó   halálával  és   feltámadásával   válaszol
   kérdéseinkre. Nekünk  ajándékozza  az  örök  életet,  hogy  halandó  földi
   sorsunk után eljuthassunk a halhatatlanságba, az örök életbe.

   Az   evangéliumi   történetek   hátterében   érdemes   három    mozzanatra
   odafigyelnünk, amelyekből sokat  tanulhatunk. Mindenekelőtt  arra, hogy  a
   bajban lévő megérzi, hogy ki tud  rajta segíteni, megérzi a jóságot és  az
   isteni erőt,  s ezért  Jézushoz fordul.  Az egészséges  emberekben  sokkal
   ritkább ez  az  érzés.  XXIII.  János  pápa  egy  alkalommal  meglátogatta
   Rómában,  a  Gianicolo  dombon  lévő  gyermekkórházat.  Együttérzéssel  és
   sajnálattal járta végig a kórtermeket, a kis betegek világát, s türelmesen
   hallgatta az  orvosokat a  gyermekekről.  Az egyik  szobában egy  12  éves
   kislány feküdt,  aki pár  évvel korábban  egy balesetben  mindkét  szemére
   megvakult. A pápa ekkor már nem  tudta visszatartani a sírást, az  orvosok
   elhallgattak, s néma csend lett,  miközben folytak a szentatya könnyei.  A
   vak kislány ekkor megszólalt: "Nem látlak,  de tudom, hogy te vagy a  pápa
   és most miattam  sírsz". XXIII.  János pápa  leült a  betegágy szélére,  s
   csendben átölelte a kislányt. Lehet,  hogy Isten nem válaszol szavakkal  a
   kérdéseinkre, de  ha hozzá  fordulunk, csendesen  átölel minket.  A  halál
   utáni  feltámadásunk  nem  más,  mint  hogy  Isten  örökre  magához   ölel
   bennünket.

   A második lényeges  dolog a  hit. "Ne félj,  csak higgy!"  - mondja  Jézus
   Jairusnak, az asszonyhoz  pedig így szól:  "Hited meggyógyított téged".  A
   feltámadt Krisztusban  és a  halhatatlanságban való  hit szükséges  ahhoz,
   hogy eljussunk a feltámadásra.

   Az örök  élet harmadik  feltétele  pedig, hogy  az örök  élet  kenyerével,
   Krisztus Szent Testével, az Oltáriszentséggel táplálkozzunk. Adjatok  enni
   a kislánynak - mondta  Jézus, miután feltámasztotta  őt és visszahozta  az
   életre. A táplálkozás az élet  feltétele. Jézus Testével való  táplálkozás
   pedig az örök  élet feltétele. Ezért  fontos, hogy rendszeresen  járuljunk
   szentáldozáshoz. Jézus  a mi  Életünk. Ha  vele halunk  meg, ővele  örökké
   fogunk élni. Ne féljünk,  ha veszélyben van az  életünk, csak higgyünk  az
   örök életben!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Rajongás
   Jóságos  Istenünk,  te   felékesítettél  minket,   embereket  a   rajongás
   képességének  adományával.  Mi   valóban  tudunk   lelkesedni  azokért   a
   dolgokért, elképzelésekért, személyekért, akikkel és amikkel  találkozunk.
   Ez a sportban  sincs másképp. Léteznek  sugárzó sportoló példaképek,  akik
   befolyásolják életünket. Vannak olyan sportteljesítmények, amelyek  minden
   eddig létezőt felülmúlnak és lenyűgöznek  minket. És létezik a  testmozgás
   öröme, ami az embereknek testileg jó és értékes. Mindezeken a  területeken
   a szurkolás hibás formái - amelyeket gyakran egy mértéktelen társaság okoz
   - nem  kisebbíti ezek  alapvető jelentőségét.  Aki helyes  mérték  szerint
   lelkesedik és akiben helyes mértékben tud kibontakozni az életöröm,  annak
   több adatik a személyes  alkotóerőnél és megelégedettségnél.  Megboldogult
   II. János Pál pápa, aki egész  életében a te Fiad szolgálta hűségesen,  és
   akinek tevékenysége és halála egyaránt  példa, s útmutatás az  embereknek,
   maga is lelkes  futballista volt.  A sportvilág köszöni  neki, hogy  olyan
   nagyon tudott  rajongani  a  sportért,  a  játékért  és  a  mozgásért,  de
   mindennél jobban a fiatalokért.
   Küldj nekünk,  Urunk, újra  és újra  példaképeket, akik  ezt megértik,  és
   személyiségükkel,  szolgálatukkal,  valamint  erkölcsi  érzékükkel  valódi
   lelkesedést tudnak kiváltani az emberekből egy jó ügyért, a te "ügyedért".
   Ámen.
   Köszönet Bene Lászlónak, aki az imát fordította.




More information about the Evangelium mailing list