[Evangelium] 2006-06-27
evangelium at communio.hu
evangelium at communio.hu
2006. Jún. 27., K, 05:10:01 CEST
2006. június 27. - Kedd, Szent László király
Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan
hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek és egyikük, egy
törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki:
"Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?" Jézus így válaszolt:
"Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és
egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló
ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik
az egész törvény és a próféták."
Mt 22,34-40
Elmélkedés:
Első pillanatban bizonyára mindannyian elcsodálkozunk azon, hogy a
szeretet gyakorlását parancsba adja Jézus, amelyet kötelező megtenni.
Ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy a szeretetet csak szabadon tudja
megvalósítani az ember, s erre senkit sem lehet erővel kényszeríteni. E
két állítás közti ellentmondás csak látszólagos. Isten parancsba adja
nekünk a szeretet törvényét, de ezt teljesíteni csak szabad akarattal
tudjuk.
Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a szeretet megvalósítása részünkről,
mindig Isten megelőző szeretetének a viszonzása. Isten szeretete Jézus
Krisztus életében nyilvánult meg a leginkább. Ő nyilatkoztatta ki
számunkra szavaival és tanításával, hogy az Atya szeret minket, és
kereszthalálának cselekedetével mutatta meg a szeretet gyakorlati oldalát.
A szeretet számunkra sem lehet csupán egy érzés, s nem maradhat elmélet,
hanem a mindennapok tetteiben kell megnyilvánulnia.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Buzdítás az öltözőben
Urunk, Jézus Krisztus, te voltál az egyetlen az emberek között, aki a
mindennapi életben megtapasztalható sokféle élethelyzetben mindig őszintén
beszéltél. Határozott szavaiddal és tetteiddel felébresztetted a bűnösök
lelkiismeretét, bátorítottad gyakran elcsüggedő tanítványaidat, máskor
pedig kifogásoltad az emberek helytelen viselkedését.
A labdarúgásban is vannak lelkesítő beszédek és buzdító szónoklatok:
"öltözői prédikációk". Legtöbbször a szünetben intéznek az edzők és az
asszisztensek ilyen buzdító beszédet az egyes játékosokhoz vagy az egész
csapathoz, ha a játék nem elég jó vagy sikertelen. A céljuk az, hogy
javítsanak a komolytalan viselkedésen vagy a harcias magatartáson, hogy
ezután a játékosok sikeresebbek legyenek a pályán. Ez valóban igen hatásos
lehet, a riporterek pedig lelkendeznek, hogy a kemény öltözői
"fejmosással" sikerült a korábban oly fáradt focistákat felrázni.
Urunk, Jézus Krisztus, te befejezted földi utadat, amellyel az emberek
szívét megérintetted. A te szenvedésed, halálod és feltámadásod mindenkori
"öltözői prédikáció", buzdító beszéd. Engedd, hogy ez ma is hatásos
legyen, arra ösztönözve a keresztényeket, hogy kifogások keresése nélkül a
te ügyeddel törődjenek! Küldj újabb tanúkat, akik ezt megértve másokat
bátorítanak, és sikeresen folytatják a te művedet! Ámen.
Köszönet Paulus Petrának, aki az imát fordította.
More information about the Evangelium
mailing list