[Evangelium] 2006-06-24

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2006. Jún. 24., Szo, 05:10:04 CEST


   2006. június 24. - Szombat, Keresztelő Szent János születése

   Amikor  elérkezett   Erzsébet   szülésének  ideje,   fiúgyermeket   szült.
   Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr,
   és  együtt  örült   vele  mindenki.   A  nyolcadik   napon  jöttek,   hogy
   körülmetéljék a  gyermeket. Atyja  nevéről Zakariásnak  akarták hívni.  De
   anyja ellenezte: "Nem,  János legyen a  neve." Azok megjegyezték:  "Hiszen
   senki  sincs  a  rokonságodban,  akit  így  hívnának!"  Érdeklődtek   erre
   atyjától, hogyan  akarja őt  nevezni. Atyja  írótáblát kért,  és ezeket  a
   szavakat írta rá: "János a neve." Erre mindnyájan meglepődtek. Neki  pedig
   megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és  magasztalta
   Istent. Akkor félelem szállta meg  az összes szomszédokat, és Júdában  meg
   az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla,
   elgondolkodva mondta: "Mi lesz  ebből a gyermekből?  Hiszen nyilván az  Úr
   van vele." A gyermek pedig  növekedett, lélekben erősödött és mindaddig  a
   pusztában élt, amíg Izrael előtt nyilvánosan fel nem lépett.
   Lk 1,57-66. 80

   Elmélkedés:

   A szenteket mindig  a földi  haláluk és egyben  mennyei születésük  napján
   ünnepeljük meg. Ez alól kivétel Szűz  Mária, akinek több ünnepe is van  az
   év folyamán, Szent József, akinek két ünnepe van (március 19. és május 1.)
   és Keresztelő  Szent János,  akinek  halálát augusztus  végén,  születését
   pedig a mai napon ünnepeljük.
   A liturgikus  ünneplések  rendje e  két  ünneppel jelzi  Keresztelő  János
   jelentőségét, akiről Jézus maga  mondta, hogy "asszonyok szülöttei  között
   nem született nagyobb nála".  Az ő születésének rendkívüli  körülményeiről
   olvastunk az  evangéliumban.  Szülei,  Zakariás és  Erzsébet,  már  idősek
   voltak,   tehát    nem    számíthattak    gyermekáldásra.    A    templomi
   szolgálatteljesítés közben  Zakariásnak megjelent  egy angyal,  aki  hírül
   hozta neki, hogy hamarosan gyermeke fog születni. Mivel nem hitt az isteni
   küldött szavának, megnémult, egészen  a jövendölés beteljesedéséig.  János
   születésekor nyílik meg újra az ajka a jelenlévők csodálkozására.
   A  születésétől  a  fellépéséig  semmit  sem  tudunk  pusztában  eltöltött
   életéről, de nem is ez a fontos az evangélisták számára. János akkor tűnik
   fel újra, amikor Jézus érkezését előkészítve a bűnbánat keresztségét kezdi
   el hirdetni az embereknek.
   A Jézussal való találkozás egyik feltétele minden ember számára az őszinte
   bűnbánat.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Istenünk, hozzád fordulunk  imádságunkkal, mert Te  vagy a szeretet!  Eléd
   hozzuk most nemzetünk  sorsát: örömeinket és  gondjainkat egyaránt.  Nálad
   keressük a  békét,  amelyet a  világ  nem  adhat meg,  és  a  boldogságot,
   amelynek egyedül Te  vagy a  forrása. Ma  azért imádkozunk,  hogy az  élet
   értékét az egész világ számára vonzóan felmutassuk.

   Nemzetünkért és  nemzetünk  nevében  felemeljük a  szívünket,  hogy  a  Te
   közelségedben megtisztuljanak gondolataink, értelmünk és akaratunk. Vezess
   minket az  örökkévalóság  útján, napról  napra  közelebb ahhoz  a  célhoz,
   amelyet elterveztél  számunkra!  Áldd  meg és  őrizd  meg  népünket,  hogy
   általunk és közöttünk felépülhessen a Te Országod! Ámen.

   Idén szombatonként, így a mai nap  imájával is a Magyar Katolikus  Püspöki
   Konferencia által  a  2006-os  esztendőre  meghirdetett  Nemzeti  imaévhez
   kapcsolódunk magyar nemzetünk lelki megújulásáért imádkozva.
   [1]Nemzeti imaév 2006.


References

   Visible links
   1. http://www.katolikus.hu/szombathely/imaev2006.html



More information about the Evangelium mailing list