[Evangelium] 2006-06-18

[evangelium at communio.hu]

   2006. június 18. - Úrnapja, Krisztus szent testének és vérének ünnepe

   A kovásztalan kenyerek  ünnepének első  napján, amikor  a húsvéti  bárányt
   feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): "Mit akarsz, hová menjünk,
   hogy  elkészítsük  számodra  a   húsvéti  vacsorát?"  Erre  elküldte   két
   tanítványát ezekkel a szavakkal: "Menjetek a városba. Találkoztok ott  egy
   emberrel, aki vizeskorsót  visz. Kövessétek  őt, aztán  ahová bemegy,  ott
   mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás,
   ahol a  húsvéti vacsorát  tanítványaimmal  elfogyaszthatom? Ő  mutat  majd
   nektek egy étkezésre berendezett,  tágas, emeleti termet. Ott  készítsétek
   el nekünk." A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak,
   ahogy megmondta;  és  elkészítették  a húsvéti  vacsorát.  Vacsora  közben
   kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta
   nekik: "Vegyétek, ez  az én testem."  Majd fogta a  kelyhet, hálát  adott,
   odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: "Ez  az
   én vérem, a  szövetségé, amely sokakért  kiontatik. Bizony mondom  nektek:
   nem iszom többé a szőlő terméséből addig  a napig, amíg az újat nem  iszom
   az   Isten   országában."   Ezután    zsoltárt   énekelve   kimentek    az
   Olajfák-hegyére.
   Mk 14,12-16. 22-26

   Elmélkedés:

   Ez az én testem
   A pünkösd utáni három egyházi főünnep közül a második az Úrnapja, Krisztus
   szent testének és vérének ünnepe, amely Szentháromság vasárnapját  követi.
   Mindhárom ünnep sajátos  módon fejezi ki  Isten szeretetét.  Szentháromság
   napja arra tanított minket, hogy Isten  maga a Szeretet. Ez a szeretet  az
   Atya teremtő,  a Fiú  megváltó és  a Szentlélek  megszentelő  tevékenysége
   révén tapasztalható  meg  az ember  számára.  Jövő vasárnap,  Jézus  Szíve
   ünnepén  az  irgalmasságban   megmutatkozó  oldalára   figyelünk  majd   a
   szeretetnek. Ma  pedig,  Úrnapján,  az  Eucharisztiáról,  mint  az  isteni
   szeretet csodálatos és titokzatos jelenlétéről elmélkedünk.

   Az  Oltáriszentség  alapításának  történetét  Szent  Márk   evangéliumából
   olvastuk fel. Ezek  szerint az  utolsó vacsorán Jézus  először a  kenyeret
   nyújtotta apostolainak, mondván: "Ez az  én testem, mely értetek  adatik".
   Majd a borral  telt kelyhet  adta nekik, miközben  ezt mondta:  "Ez az  én
   vérem, amely kiontatik". E szavakkal jelzi Jézus az eucharisztia  áldozati
   jellegét.  A  szentmise  bemutatásakor  nem  csupán  Jézus  titokzatos  és
   valóságos jelenlétét ünnepeljük, hanem felelevenítjük szeretetből  vállalt
   áldozatát is, amelyet  értünk és mindenkiért  hozott. Amikor a  szentmisét
   naponta  bemutatjuk,  akkor  az  isteni  szeretet  mindennapi   jelenlétét
   ünnepeljük. Krisztus teste az igazi mindennapi kenyér!

   Leonardo  Boff,  a  brazil  származású  ferences  teológus  jegyezte   fel
   önéletrajzi írásában, hogy odahaza náluk a ház melletti kút káváján mindig
   ott volt a  vizesbögre. Amikor a  felnőttek hazajöttek a  városból vagy  a
   mezőről a  munka után,  odamentek a  kúthoz, a  vizesbögrével friss  vizet
   merítettek és ittak. Ez a cselekedet a mindennapok része volt, a  bögrének
   mindig ott kellett  lennie a kút  szélén. Idővel a  gyerekek felnőttek  és
   távoli helyekre kerültek tanulni, de amikor hazajöttek a szünidőre, ők  is
   mindig odamentek a  kúthoz és  ittak a  vízből. Ez  a szertartásossá  vált
   cselekedet jelezte számunkra, hogy hazaértek, otthon vannak.

   Bizonyára mindannyiunk  életében  vannak  hasonló  jelképes  cselekedetek.
   Milyen jó volna, ha a keresztények számára mindennapi szent szokássá válna
   a szentmisén való részvétel és a szentáldozás! Milyen szép volna, ha Isten
   mindennapi szeretetére nem csak időnként válaszolnánk, hanem nap mint nap!

   Az egyház  figyelmes tiszteletét  az eucharisztiában  jelen lévő  Krisztus
   iránt jól  tükrözi  a  keresztény  művészet.  A  különböző  építészeti  és
   festészeti alkotások, a templomok és  azok díszítése mind azt jelzi,  hogy
   az egyház és a hívő ember mennyire hálás Istennek az Oltáriszentségért,  a
   szeretet a  csodálatos  ajándékáért.  És  itt  nem  csupán  egy  művészeti
   értékről van szó. A művészek  ugyanis nem csak mesterségbeli tudásukat  és
   tehetségüket mutatják meg, hanem egyúttal kifejezik személyes hitüket  is,
   amikor megnyitják szívüket a titok előtt.

   Talán érdemes eltanulnunk  a művészektől a  szív nyitottságát, amely  arra
   irányul, hogy felismerje a  jelenlévő szeretetet, elfogadja és  viszonozza
   azt. Talán  érdemes nem  csak a  külsőségekre, a  szentmise  liturgiájának
   szépségére vagy az úrnapi körmenet fenségére odafigyelnünk, hanem engedni,
   hogy magával ragadjon bennünket  az isteni szeretet.  Jézus több mint  egy
   hétköznapi jel vagy  szimbólum. Ő  valóban táplálékunk  akar lenni.  Azért
   adja nekünk  testét és  vérét, hogy  magunkhoz vegyük  őt. Lelki  táplálék
   számunkra ebben az élet és  Ő az örök élet  kenyere is számunkra. Jézus  a
   mindennapi kenyér, a mindennapi táplálék.

   Amikor ma Krisztus testéről,  az Oltáriszentségről elmélkedünk, szót  kell
   még említenünk  az Egyházról,  mint  Krisztus titokzatos  testéről.  Szent
   Ágoston mondta a keresztény hívőknek évszázadokkal ezelőtt a következőket:
   "Fogadjátok, amik vagytok: Krisztus  teste. Legyetek azok, amit  fogadtok:
   Krisztus teste". Krisztus  testének vétele által  a szentáldozásban  ővele
   egyesülünk. E találkozás ugyanakkor az egyházzal való teljes közösségünket
   is  kifejezi,  hiszen  csak   az  járulhat  szentáldozáshoz,  aki   teljes
   közösségben van az egyházzal. Amikor  a szentmisén megáldozunk, akkor  nem
   csupán hirdetjük egyházhoz tartozásunkat,  hanem meg is valósul  egységünk
   az egyházzal. Valahányszor elindulunk a szentmisére, gondoljunk arra, hogy
   az eucharisztikus  áldozatban való  méltóságteljes és  aktív  részvételünk
   Isten iránti  szeretetünknek  a kifejezése.  Lehetőleg  minden  szentmisén
   fogadjuk magunkba Krisztus testét, az Oltáriszentséget, amely segíteni fog
   minket, hogy Krisztus testévé, az Egyház élő közösségévé váljunk!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Kempis Tamás imája
   Ó én szeretett, édes Istenem, kit most áhítattal magamhoz akarok venni, Te
   ismered gyarlóságomat s  a lelki szükséget,  melyben szenvedek. Te  tudod,
   mennyi  vétekben  vergődöm,   mennyi  bűn  terhel,   mennyi  kísértés   és
   tisztátalanság  környékez.   hozzád   járulok  orvosságért,   vigaszt   és
   segítséget nálad  keresek.  Ahhoz  szólok,  aki  mindent  tud,  aki  egész
   bensőmet ismeri és egyedül adhat nekem teljes vigasztalást és  segítséget.
   Te tudod, miben szűkölködöm, míly szegény vagyok az erényekben.
   Elégítsd ki hát  éhező koldusodat, gyújtsd  föl hideg szívemet  szereteted
   tüzével, világosítsd meg vakságomat  jelenléted fényességével. Ne  bocsáss
   el magadtól étlen-szomjan, hanem légy hozzám irgalmas, amint  szentjeidhez
   is gyakran oly  csodálatosan irgalmas voltál.  uram, Istenem, Teremtőm  és
   Megváltóm! Olyan érzelemmel, tisztelettel, magasztalással és  dicsérettel,
   oly hálaadással  és  szeretettel,  hittel,  reménységgel  és  tisztasággal
   akarlak a mai napon  magamhoz venni, amellyel  óhajtott és fogadott  Téged
   legszentebb Anyád, a dicsőséges Szűz Mária, ki a megtestesülés  örömteljes
   titkát neki hírül adó angyalnak alázattal és áhítattal így felelt: Íme  az
   Úrnak szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint! Ámen.