[Evangelium] 2006-06-10
evangelium at communio.hu
evangelium at communio.hu
2006. Jún. 10., Szo, 05:10:13 CEST
2006. június 10. - Szombat
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: "Óvakodjatok
az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha
nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a
lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg
nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk."
Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan
dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény
özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be.
Erre Jézus magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: "Bizony,
mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak
dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent
odaadott, amije csak volt, egész vagyonát."
Mk 12,38-44
Elmélkedés:
A mai evangéliumban két ellentétes példáról beszél Jézus. Az első a
farizeusok példája, amelyet Jézus erős szavakkal kritizál, és nem tartja
követésre érdemesnek. A szegény özvegy példája viszont követendő a
tanítványok számára. De mi a baj a farizeusok és írástudók viselkedésével
és miért lehet példaértékű egy csekély összegű adományozás?
A farizeusok, miközben jámborságot színlelnek, a megtiszteltetés és a
tekintély után sóvárognak. A törvények és vallási előírások tudásában
ugyan élen járnak, de azok betartásában már nem. Teteikben a látszat
fontosabb, mint maga a cselekedet. Kihasználják a szegényeket és az
özvegyeket, sokszor megkárosítva őket. Jómódban éltek, tehát feleslegükből
tudtak adakozni, ha akartak. Jézus tudja, hogy amit tanítanak az igaz, de
tetteik nem kedvesek Isten előtt.
A szegény özvegyasszony ezzel szemben dicséretet érdemel Jézustól
nagylelkűségéért. Bár csak nagyon keveset tudott adni a templom
fenntartására, ez mégis valódi áldozat volt részéről az Isten javára.
Vajon igazak-e cselekedeteim Isten előtt? Tudok-e érte valódi áldozatot
hozni?
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Istenünk, hozzád fordulunk imádságunkkal, mert Te vagy a szeretet! Eléd
hozzuk most nemzetünk sorsát: örömeinket és gondjainkat egyaránt. Nálad
keressük a békét, amelyet a világ nem adhat meg, és a boldogságot,
amelynek egyedül Te vagy a forrása. Ma azért imádkozunk, hogy a lelki
rabság, a tárgyi és szellemi javak istenítése helyett igazi, maradandó
értékek mellett kötelezzük el magunkat, minden kényszertől szabadon.
Nemzetünkért és nemzetünk nevében felemeljük a szívünket, hogy a Te
közelségedben megtisztuljanak gondolataink, értelmünk és akaratunk. Vezess
minket az örökkévalóság útján, napról napra közelebb ahhoz a célhoz,
amelyet elterveztél számunkra! Áldd meg és őrizd meg népünket, hogy
általunk és közöttünk felépülhessen a Te Országod! Ámen.
Idén szombatonként, így a mai nap imájával is a Magyar Katolikus Püspöki
Konferencia által a 2006-os esztendőre meghirdetett Nemzeti imaévhez
kapcsolódunk magyar nemzetünk lelki megújulásáért imádkozva.
[1]Nemzeti imaév 2006.
________________________________
Aktuális:
[2]Elmélkedések, imák a foci-vb idejére és letölthető diavetítés
Kedves Listatagok!
Lelki közösségünk egyik tagja, aki tulajdonképpen az e-mailes e-vangélium
ötletgazdája azzal a kéréssel fordul mindannyiunkhoz, hogy vegyük komolyan
az általa egykor mondottakat: Menjetek el az egész világra és hirdessétek
az Evangéliumot!
Úgy érzem, hogy elérkezett az evangelizáció ideje. Most, pünkösdkor a
Szentlelket ünnepeljük, aki egykor elindította az evangélium hirdetését. A
Lélek indítson minket arra, hogy mindannyian bekepcsolódjunk ebbe a
munkába.
Tavaly ilyenkor azt kértem, hogy szóljatok barátaitoknak és
ismerőseiteknek az e-mailes e-vangéliumról bátorítva őket, hogy éljenek a
lelki feltöltődés e lehetőségével, csatlakozzanak lelki közösségünkhöz és
iratkozzanak fel a listára. Akkor sokan meghallottátok ezt a pünkösdi
kérést, s ennek köszönhetően több százan csatlakoztak hozzánk. Hála érte
Istennek és köszönet nektek is!
Most újra meghirdetem a pünkösdi evangelizációt. Kérlek benneteket, hogy -
miután elimádkoztátok az alábbi imát az evangélium terjedéséért és az
evangelizáció eredményességéért - küldjetek egy e-mailt barátaitoknak.
Vegyük komolyan az Úr kérését, és hirdessük az evangéliumot! A Szentlélek
adjon nekünk bátorságot, hogy ne szégyelljük az evangéliumot, hanem
továbbadjuk másoknak! Ő tegye eredményessé evangelizációs szolgálatunkat!
Ezt a hetet szenteljük ennek a feladatnak! Elérkezett az evangelizáció
ideje.
Szeretettel és köszönettel: István atya
Ima az evangélium terjedéséért
Mindenható Istenünk, te azt akartad, hogy minden ember üdvözüljön és
eljusson az igazság ismeretére.
Tekints a sok aratnivalóra, mindazokra, akik szomjazzák evangéliumod
tanítását, és küldj munkásokat aratásodba, hogy minden emberhez eljusson
az örömhír!
Add nekem, Uram, Szentlelked erejét, és küldj engem is, hogy az evangélium
lelkes hirdetője legyek! Erősítsd bennem, Istenem, a hivatástudatot, hogy
az én feladatom is az emberek üdvösségének szolgálata.
Táplálj minket, Urunk, Igéddel és Szent Testeddel! Gyűjtsön össze és
formáljon minket egy közösséggé az igazság tanítása és támogasson
bennünket a szentségek ereje, hogy előbbre jussunk az üdvösség és a
szeretet útján.
Add, hogy az evangélium hirdetése megteremje gyümölcsét, és általa
megdicsőüljön a te neved a világon.
Kedves Listatagok!
Egyik testvérünk nem hívő férjéért kér imádságot. Imádkozzunk, érte, hogy
Isten kegyelméből eljuthasson a krisztusi igazság felismerésére és a
hitre!
References
Visible links
1. http://www.katolikus.hu/szombathely/imaev2006.html
2. http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ujd.html
More information about the Evangelium
mailing list