[Evangelium] 2006-05-29

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2006. Május. 29., H, 05:10:03 CEST


   2006. május 29. - Hétfő

   Amikor  az  utolsó  vacsorán  Jézus  elmondta  búcsúbeszédét,  tanítványai
   megjegyezték: "Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most  elismerjük,
   hogy mindent tudsz, és nincs szükség  rá, hogy valaki is kérdezzen.  Ezért
   hisszük, hogy Istentől jöttél." Jézus így felelt: "Most hisztek? Eljön  az
   óra - már el is jött -, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem
   magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt
   azért mondtam  nektek,  hogy  békességet  találjatok  bennem.  A  világban
   üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot."
   Jn 16,29-33

   Elmélkedés:

   A mai evangéliumi részt megelőzően, búcsúbeszédének részeként arról szólt,
   hogy az Atyától jött el  a világba és most vissza  fog térni az Atyához  a
   mennybe. Ezt  a világos  kijelentést tanítványi  megértik, és  kijelentik,
   hogy hisznek abban, hogy Jézus valóban az Atyától jött.
   E hitvallásnak Jézus nem  tud felhőtlenül örülni,  hiszen jól tudja,  hogy
   elközelgett szenvedésének órája, hamarosan  elfogják és halálra ítélik,  s
   mindez nagy próbatételt  fog jelenteni tanítványai  számára. Jézus  tudja,
   hogy mennyire gyenge még az apostolok hite, s előre látja, hogy el  fognak
   menekülni, amikor  látják szenvedését  és  halálát. Ezért  próbálja  azzal
   erősíteni övéit, hogy amikor látják kereszthalálát, ez valójában győzelem,
   győzelem a bűn felett.
   Ugyanakkor az iránta való bizalmat is próbálja növelni tanítványiban, hogy
   ne essenek kétségbe távozását  követően, amikor szenvedések, üldözések  és
   nehézségek érik őket.  Jézus legyőzte  a világot, visszatér  az Atyához  a
   mennybe, de  Szentlelke  által továbbra  is  azokkal marad,  akik  hisznek
   benne.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Sidó György: Éltető
   Éltető napsütés Szavadban fürödni
   Tisztító erő Szavad szerint élni
   Segít felállni elesésben
   Segít meglátni mindenben Téged
   Kimondhatatlan az érzés, elmondhatatlan a hála, mi éget
   (Köszönet Marton Erikának, aki az imát küldte.)


   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves Listatagok!
   Benedek, a 3  éves kisfiú  gyógyulófélben van,  hazamehetett a  kórházból.
   Szülei köszönik mindenki imáját gyermekükért.

   Egy tanársegéd,  aki júliusra  várja gyermeke  születését, kéri  imáinkat,
   hogy gyermeke egészségben jöjjön a világra.

   Egyik tagunk Istvánért kér imákat, aki kómában fekszik, s állapota  sajnos
   súlyosbodott.

   Idézet egy levélből: "Megtérésem  óta fokozatosan kerültem egyre  közelebb
   Istenhez. Bár annak idején megkereszteltek,  sőt egyházi esküvőm is  volt,
   igazán nem  hittem.  Az  életemben azonban  számos  csoda  történt,  ennek
   ellenére sokáig  halogattam  magam  Istennek átadni.  Tavaly  nyáron  erős
   késztetést éreztem arra, hogy feladjam addigi életemet és Jézust kövessem.
   Van azonban egy gyarlóságom, amitől sehogy nem tudok szabadulni.  Többször
   beszéltem erről gyónás alatt, s kértem a Szentlélek erejét a szabadulásra,
   de a bűn erősebb  volt! Még soha nem  kértem, hogy imádkozzanak értem,  de
   azt hiszem  most  szükségem lenne  rá.  Szeretném kérni,  hogy  segítsenek
   rajtam egy közös imával!"
   Az imákat a kérők nevében is köszönöm! István atya

   Prohászka Ottokár püspök újratemetésének évfordulóján este 7 órakor ünnepi
   szentmisét lesz a Székesfehérvári Székesegyházban, majd a szentmise  végén
   gyertyás körmenetben  vonulnak a  hívek a  Prohászka emléktemplomba,  ahol
   rövid imával fejeződik be a megemlékezés.
   Kérjük, hogy a körmenetre mindenki hozzon magával gyertyát, fáklyát!
   Információ: [1]Prohászka ünnep

References

   Visible links
   1. http://www.szfvar.katolikus.hu/?fm=1&m=1&am=1&op=view&id=272



More information about the Evangelium mailing list