[Evangelium] 2006-05-19

[evangelium at communio.hu]

   2006. május 19. - Péntek

   Jézus  így  tanított  az  utolsó  vacsorán:  "Az  az  én  parancsom,  hogy
   szeressétek egymást,  amint  én  szerettelek  titeket!  Nagyobb  szeretete
   senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti  barátaim
   vagytok, ha  megteszitek, amit  parancsolok nektek.  Nem mondalak  titeket
   többé szolgának, mert  a szolga nem  tudja, mit tesz  az ura.  Barátaimnak
   mondalak benneteket, mert mindazt,  amit hallottam Atyámtól, tudtul  adtam
   nektek. Nem ti választottatok engem,  hanem én választottalak titeket;  és
   arra  rendeltelek,  hogy  elmenjetek  és  gyümölcsöt  hozzatok:  maradandó
   gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától  az én nevemben, megadja nektek.  Azt
   parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!"
   Jn 15,12-17

   Elmélkedés:

   A tegnapi  evangélium  világossá tette  számunkra,  hogy a  Jézussal  való
   kapcsolatunk éltetője a  folyamatos és kölcsönös  szeretet. Jézus  annyira
   szeret minket, hogy az életét áldozta fel értünk. Nincs senki, aki nagyobb
   áldozatra lenne képes, mint ős, a nála jobban senki sem szerethet  minket.
   Jézus azt kéri, hogy viszonozzuk szeretetét.
   A mai evangélium azonban ennél is tovább megy. Jézust azt mondja, hogy  ne
   csupán őt szeressük, hanem a  szeretetet terjesszük ki minden ember  felé.
   Ez szeretet mértékét  is meghatározza: Úgy  szeressétek egymást, amint  én
   szerettelek  titeket!  Némelyek  talán  azonnal  visszakérdeznek:   Hogyan
   tudnánk úgy szeretni, ahogy Jézus? Ez lehetetlen számunkra!
   Miért volna  lehetetlen? Megpróbáltad  már? Elindultál  már a  szeretetnek
   ezen az útján?  Kipróbáltad már,  hogy ha  nem is  mindenkit, de  legalább
   egyetlen embert  úgy  szeress,  ahogyan  Jézus  szeret?  Jézus  szeretetét
   biztosan nem  tudjuk  felülmúlni,  de legalább  vegyük  komolyan  kérését!
   Törekedjünk a szeretet minél tökéletesebb megélésére!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Zsoltár
   Szólok az Úrhoz szózatommal,
   Könyörgök Hozzá sóhajommal,
   Panaszaim Elébe tárom,
   És elmondom minden nyomorúságom,
   Ha lelkem bennem elapad,
   Te tudod az én utamat.

   Ahol járok ösvényemen,
   Titokban vetnek tőrt nekem.
   Hiába nézek jobbra:
   Sehol segedelem!
   Távol tőlem a menedék,
   Ki sem gondol velem.
   Uram, Hozzád kiáltok:
   Te vagy a menedékem!
   Az élők országában
   Te vagy örökségem,

   Figyelmezz sóhajomra,
   Mert alacsonyra váltam,
   Ments meg az üldözőktől,
   Mert erősebbek nálam,
   Börtönéből szabadítsd meg lelkem,
   Hogy dicsérjem neved,
   És velem együtt minden igazak
   Áldják jótettedet.
   (Köszönet Mészárosné Bártfai Erzsébetnek, aki az imát küldte.)