[Evangelium] 2006-05-14

[evangelium at communio.hu]

   2006. május 14. - Húsvét 5. vasárnapja

   Abban az  időben  Jézus ezt  mondta  tanítványainak: Én  vagyok  az  igazi
   szőlőtő, és  Atyám  a  szőlőműves.  Minden  szőlővesszőt,  amely  nem  hoz
   gyümölcsöt  bennem,  lemetsz  rólam,  azt  pedig,  amely  gyümölcsöt  hoz,
   megtisztítja, hogy még többet teremjen.  Ti már tiszták vagytok a  tanítás
   által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok  bennem, akkor én is  bennetek
   maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem  marad
   a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti  a
   szőlővesszők. Aki bennem  marad, és  én őbenne,  az bő  termést hoz,  mert
   nélkülem semmit sem tehettek.  Aki nem marad bennem,  azt kivetik, mint  a
   szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem
   maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek,
   és megkapjátok. Azáltal dicsőül  meg Atyám, hogy bő  termést hoztok, és  a
   tanítványaim lesztek.
   Jn 15,1-8

   Elmélkedés:

   Gyümölcsöt teremni
   Húsvét 5. vasárnapján  János evangéliumából azt  a példabeszédet  olvastuk
   fel, amelyben Jézus önmagát szőlőtőhöz, az Atyát a szőlőskert  gazdájához,
   tanítványait és minket pedig  szőlővesszőkhöz hasonlítja. Ezt mondja:  "Én
   vagyok a szőlőtő és  Atyám a szőlőműves" (Jn  15,9), majd a  következőkkel
   folytatja: "Én  vagyok  a  szőlőtő,  ti a  szőlővesszők"  (Jn  15,5).  Mai
   elmélkedésünkben arra  keressük  a  választ, hogy  vajon  mit  akar  Jézus
   mondani ezekkel a hasonlatokkal?

   A szőlő olyan  növény, amelynek eredményes  termesztése egyrészt az  ember
   figyelmes munkájától, másrészt  az időjárás kiszámíthatatlan  változásától
   függ. Hiába dolgozik egész éven  át szorgalmasan a gazda, hiszen  egyetlen
   vihar vagy jégeső percek alatt tönkreteheti munkáját. De hiába kedvező  az
   időjárás, ha a tulajdonos elhanyagolja  szőlőjét és nem törődik vele,  nem
   számíthat jó termésre. A szőlő  gyümölcsee önmagában is értékes  táplálék,
   de ízletes bor is  készíthető belőle, természetesen ez  is csak gondos  és
   figyelmes munkával.

   A szentírás többször beszél az ószövetségi népről, mint az Úr  szőlőjéről,
   nem hallgatva arról sem, hogy a  szőlő sokszor terméketlen maradt, azaz  a
   nép hűtlenné vált.  A prófétákat,  akiket a  szőlő gazdája,  Isten küld  a
   néphez, a gonosz munkások megölik, mert  azt gondolják, hogy övék lehet  a
   szőlő. De azzal  a reményteli  gondolattal is találkozunk,  hogy Isten  új
   szőlőt  fog  ültetni,   amely  majd  idejében   megtermi  gyümölcsét,   új
   szövetséget köt az emberekkel.  Ez akkor teljesedik be,  amikor az Atya  a
   Fiút  elküldi  a   világba,  aki   az  igazi  szőlőtő,   s  aki   életének
   feláldozásával termi meg a szeretet gyümölcsét. Jézus Krisztus áldozatával
   a szőlő  termése,  a bor  az  Eucharisztiában  az Ő  vérévé  válva  örökre
   megpecsételi ezt az új szövetséget. A hívő ember részéről a  szentáldozás,
   Krisztus Testének  és  Vérének vétele  jelenti  azt a  bensőséges  és  élő
   kapcsolatot  Isten  és  az  ember  között,  amelyre  a  szőlőtőről  és   a
   szőlővesszőkről szóló példabeszéd utal.

   Ennek   fényében   a    felolvasott   példabeszédet   a    következőképpen
   értelmezhetjük: Az  Egyház, az  újszövetségi  nép Isten  szőlőskertje.  Az
   Egyház tagjai - miként a szőlővesszők a szőlőtőhöz - szorosan kapcsolódnak
   Krisztushoz és rajta keresztül egymáshoz. Az egyházi közösség tagjaként  -
   világi hívőként és  egyházi személyként egyaránt  - arra törekszünk,  hogy
   megőrizzük a Krisztushoz kapcsolódást, aki  nélkül semmit sem tehetünk,  s
   akiből életerőt merítünk.  Egyedül Jézus által  tudunk lelki  gyümölcsöket
   teremni. Ahogyan a szőlő termésének mennyisége és minősége egyaránt a függ
   a kedvező időjárástól és az  emberi munkától, ugyanígy a Krisztussal  való
   élő  kapcsolatunk  is  egyrészt  Isten  kegyelmének  köszönhető,  másrészt
   megkívánja a mi emberi közreműködésünket.

   Túllépve az elméleten ezek után érdemes azt is megvizsgálnunk, hogy milyen
   ismérvei vannak a  Krisztushoz tartozásnak? Miről  lehet felismerni,  hogy
   élő-e a  kapcsolata a  hívőnek Krisztussal  és az  Egyházzal? A  teljesség
   igénye nélkül vegyük most sorra a legfontosabbakat!

   Az élő hitű keresztény ember számára  a vallásosságban első helyen áll  az
   életszentségre való törekvés.  Ez azt  jelenti, hogy  Isten kegyelmét  jól
   felhasználva sok lelki gyümölcsöt  terem az elkötelezett ember.  Állandóan
   kész a lelki megújulásra, hogy egyre közelebb kerüljön Istenhez.
   A Krisztusban  élő  keresztényre jellemző,  hogy  felelősséggel  megvallja
   katolikus hitét, elfogadja és hirdeti  a krisztusi igazságot az  emberről,
   az  ember  evilági   hivatásáról  és   az  Egyházról,   mint  az   emberek
   közösségéről.
   A  harmadik  ismérv  az  lehet,  hogy  nem  csupán  a  Krisztushoz  fűződő
   engedelmes, fiúi kapcsolat fontos számára, hanem az egyház többi  tagjával
   való testvéri szeretettől vezérelt közösség ápolása is.
   Az kapcsolódik  továbbá élő  szőlővesszőként Jézushoz,  aki azonosulva  az
   Egyház célkitűzésével  aktívan részt  vesz annak  apostoli munkájában.  Az
   egyszerű világi  hívőt  is  mindenkor  át kell  hatnia  annak  a  missziós
   lelkesedésnek, amely az evangélium hirdetésének szolgálatába állítja őt.
   S végezetül:  A  Krisztus mellett  elkötelezett  keresztény -  kilépve  az
   egyházi közösség keretéből - a társadalmi élet minden területén  tanúságot
   tesz az emberi méltóság,  a szabadság, az  igazságosság és a  szolidaritás
   értékéről.

   Jézus ezt  mondja  az  evangéliumban:  "Maradjatok  bennem,  akkor  én  is
   bennetek maradok. Aki bennem  marad, az bő  termést hoz". Célunk  világos:
   megmaradni a  Krisztussal  való  élő és  éltető  egységben,  s  gyümölcsöt
   teremni Krisztus által.  Ez az  egység a Szentlélek  ajándéka. Indítson  a
   Szentlélek minket  arra,  hogy mindenkor  az  életszentségre  törekedjünk,
   bátran  megvalljuk  hitünket,  közösségben  éljünk  egymással,   hirdessük
   Krisztus evangéliumát, s  tanúságot tegyünk róla  a világban! Legyünk  élő
   szőlővesszők, legyünk az Egyház élő tagjai!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Fehér szentostyában, Jézus téged látlak,
   Hiszek, bízom benned, szeretlek, imádlak.
   Bánom, hogy szívedet bűnökkel sebeztem,
   Ezentúl jó leszek, jöjj hozzám, légy velem.
   Kitárom szívemet, térj be hozzám, kérlek,
   Ó, nagyon akarlak szeretni én Téged.
   Jó Jézusom, gyullaszd szívem szeretetre,
   Hogy meleg lakásod legyen neked benne.
   Tudom, Jézuskám, hogy meghallgattál engem,
   S már lelkileg itt vagy szerető szívemben.
   Köszönöm, Jézusom, hogy az enyém lettél,
   Kérlek, hogy szívemben örök lakást vegyél.
   Maradj mindig velem, ne hagyj már el soha,
   Szeretlek, kincsem nincs, szívem adom oda.
   S most még egyet kérek bízva, szeretettel:
   Pogány gyermekeknek szívébe is jöjj el!
   (Köszönet Balogh Árpádné Kulcsár Erzsébetnek, aki az imát küldte.)