[Evangelium] 2006-04-26

[evangelium at communio.hu]

   2006. április 26. - Szerda

   Abban az időben így  tanított Jézus: "Úgy szerette  Isten a világot,  hogy
   egyszülött Fiát adta oda, hogy aki  benne hisz, el ne vesszen, hanem  örök
   élete legyen.  Isten nem  azért küldte  Fiát a  világba, hogy  elítélje  a
   világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik
   ítélet alá, de aki nem  hisz, az már ítéletet  vont magára, mert nem  hitt
   Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de  az
   emberek jobban szerették a sötétséget,  mint a világosságot, mert  tetteik
   gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot,
   és nem  megy  a világosságra,  nehogy  napvilágra kerüljenek  tettei.  Aki
   azonban  az  igazságot  cselekszi,   a  világosságra  megy,  hadd   jusson
   nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe."
   Jn 3,16-21

   Elmélkedés:

   Úgy szerette Isten  a világot,  hogy egyszülött  Fiát adta  oda, hogy  aki
   benne  hisz,  el  ne  vesszen,  hanem  örök  élete  legyen  -olvassuk   az
   evangéliumban.
   A Nikodémussal  folytatott párbeszéd  ezzel a  résszel megszakad,  és  egy
   olyan beszéd  következik János  evangéliumában,  amely a  megváltás  művét
   magyarázza meg. A megváltás az  isteni szeretet csodája, amellyel az  Atya
   egyszülött Fiát adja oda a világnak, aki a keresztfán feláldozza éltét  az
   emberek megváltásáért. Jézus életének felajánlása új életet hoz számára  a
   feltámadásban. Aki  hisz  feltámadásában  és kész  arra,  hogy  felajánlja
   életét Istennek, az számíthat arra, hogy szintén feltámad az örök életre.
   Húsvét titkához  egyre  közelebb  kerülve megértjük,  hogy  minden  értünk
   történik. Jézus értünk szenved és hal meg, hogy megváltson bűneinktől.  És
   a mi üdvösségünkért  támad fel  a halálból, hogy  a benne  való hit  által
   elnyerjük az örök életet.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Szép Ernő: Jézus Krisztus
   Emberek istene,
   Istenek embere,
   Te lehajtott fejű,
   Megszegezett kezű,
   Leszegezett lábú,
   Lecsukódott szemű,
   Te megfagyott ajkú,
   Te kihasadt szívű,
   Te örökre vérző,
   Útszél elhagyottja,
   Mezítelen testű,
   Hófehér szemérmes.
   Tavasszal lombtalan,
   Nyáron napon égő,
   Te ősszel megázó,
   Szélben takaratlan,
   Viharban búvatlan,
   Te nappal életlen,
   Éjszaka fekvetlen.
   Özvegyek karója,
   Leülő koldusnak,
   Támasztó párnája,
   Minden úttalannak,
   Útmutató fája.
   Gyermekek rokona,
   Véneknek pajtása,
   Vándoroknak botja,
   Bohóknak tútora,
   Pásztorok vezére,
   Juhok gyapjújából,
   Tövist válogató,
   Szamár hosszú hátát,
   Végig simogató.
   Jajnak trombitája,
   Sóhajnak vonója,
   Némának ekhója,
   Könnyeknek kendője,
   Éhes vendéglője,
   Bénának fürdője,
   Esettnek mentője,
   Vakoknak gyertyája,
   Poklosok barátja,
   Halálnak doktora,
   Mindenki testvére,
   Egyetlen magános.
   Te másról beszélő,
   Te tengerre lépő,
   Te egekre néző.
   A kínoknak grófja,
   Hercegek hercege,
   Királyok királya,
   Szegények szegénye,
   Harminc ezüstöt érő,
   Harminchárom éves.
   Te felhőbe szálló,
   Te mennyekben járó,
   Tejúton sétáló,
   Fényességben álló,
   Szivárványra dűlő,
   Te angyalt tanító,
   Te bárányt vezető,
   Galambnak gazdája,
   Kelet majorosa,
   Nyugat bíborosa,
   Csillagok csillaga,
   Örök trónörökös,
   Örökös boldogság.
   (Köszönet Szegheő Gabrielnek, aki az imát küldte.)