[Evangelium] 2006-04-23

[evangelium at communio.hu]

   2006. április 23. - Húsvét 2. vasárnapja

   Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent  a
   tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben
   zárva tartották  az  ajtót. Belépett,  és  így szólt  hozzájuk:  "Békesség
   nektek!" Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az  Úr
   láttára öröm töltötte  el a tanítványokat.  Jézus megismételte:  "Békesség
   nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket." E szavak
   után rájuk  lehelt,  és így  folytatta:  "Vegyétek a  Szentlelket!  Akinek
   megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer,  s akinek nem bocsátjátok  meg,
   az nem nyer bocsánatot."
   A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük,
   amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: "Láttuk
   az Urat." De ő így szólt: "Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha  nem
   érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel  oldalát,
   én nem hiszem!"
   Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük.
   Ekkor  újra  megjelent  Jézus,  bár  az  ajtó  zárva  volt.  Belépett   és
   köszöntötte őket: "Békesség nektek!"  Tamásnak pedig ezt mondta:  "Nyújtsd
   ide az ujjadat  és nézd a  kezemet! Nyújtsd  ki a kezedet  és érintsd  meg
   oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem  hívő!" Tamás így válaszolt: "Én  Uram,
   én Istenem!" Jézus ezt mondta neki:  "Most már hiszel, Tamás, mert  láttál
   engem. Boldogok, akik  nem láttak, és  mégis hisznek!" Jézus  még sok  más
   csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek  megírva
   ebben a  könyvben.  Ezeket  viszont  megírták,  hogy  higgyétek:  Jézus  a
   Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
   Jn 20,19-31

   Elmélkedés:

   Az irgalom megtapsztalása
   A Húsvét utáni vasárnapon, amelyet II. János Pál pápa szándéka szerint  az
   Isteni Irgalmasság vasárnapjaként  ünneplünk meg,  Szent Tamás  apostolról
   hallottunk  az  evangéliumban.   Tamás  nem  volt   jelen  akkor,   amikor
   apostoltársainak megjelent a feltámadt  Jézus. Amikor a többiek  elmondják
   neki  a  történteket,   ő  nem   akar  hinni  nekik,   nem  elégszik   meg
   tanúságtételükkel, hanem  határozottan kijelenti,  hogy  ő addig  nem  fog
   hinni, amíg  személyesen  nem  találkozik Jézussal,  és  kezével  meg  nem
   érintheti sebhelyeit. Abból a  szempontból teljesen érthető  hitetlensége,
   hogy a Krisztussal  való kapcsolatát  nem a többiek  vallomására, hanem  a
   személyes találkozásra szeretné alapozni.  Érthető, hiszen mi is  pontosan
   ugyanerre vágyakozunk: személyesen szeretnénk találkozni Jézussal, s  erre
   a találkozásra szeretnénk építeni egész keresztény életünket.

   A személyes találkozás jelentőségét igazolja, hogy XVI. Benedek pápa Isten
   a szeretet kezdetű első enciklikájának Bevezetésében pontosan erről tanít:
   "A keresztény élet kezdetén  nem egy erkölcsi döntés  vagy egy nagy  eszme
   áll, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, aki életünknek  új
   horizontot, s  ezáltal meghatározott  irányt ad"  (Deus caritas  est  1.).
   Világos mindannyiunk  számára, hogy  a személy,  akivel találkozunk  Jézus
   Krisztus. Az esemény, amelyről a Szentatya ír, nem más, mint hogy Isten az
   emberek iránti szeretetből elküldi Jézust a  világba. S a cél, amely  felé
   Jézus  elindít  bennünket,  az   örök  élet.  Mindezek  fényében   egészen
   természetesnek lehet azt mondani, hogy  azok, akikben megvan az örök  élet
   utáni vágy,  találkozni szeretnének  Istennel, és  személyesen akarják  őt
   megismerni.

   Ha az igaz  Isten megismerésében nélkülözhető  is az emberi  közreműködés,
   Krisztus közvetítését mégsem zárhatjuk ki,  hiszen általa ismerjük meg  az
   Atyát. Jézus kinyilatkoztatása Istenről fordulópontot jelent, hiszen az  ő
   életében, szavaiban és tetteiben válik leginkább láthatóvá Isten szeretete
   és irgalma, legfőképpen pedig kereszthalálában és feltámadásában.
   Mai világunkban  sok  olyan emberrel  találkozhatunk,  akik nem  értik  az
   irgalmasság  fogalmát.   Úgy  gondolják,   hogy  valakivel   irgalmasságot
   gyakorolni és valakinek megbocsátani emberi gyengeséget, megalkuvást  vagy
   gyávaságot jelent. Az  ilyen emberek  inkább erősnek  mutatják magukat,  s
   arra hivatkoznak, hogy  képesek megvédeni  az igazságosság  elvét, azaz  a
   jóknak jutalmazás, a rosszaknak büntetés jár. Közben elfeledkeznek  arról,
   hogy az igazságosság  végsőkig való érvényesítése  valójában a  legnagyobb
   igazságtalansághoz és irgalmatlansághoz vezet.
   De olyanok is vannak, akik nem csak, hogy nem értik, de nem is ismerik  az
   irgalmasságot! Ők inkább magukba zárják sebeiket, nem felejtenek, soha  és
   senkinek nem  bocsátanak  meg,  de  nem  is  kérnek  bocsánatot  senkitől.
   Gondolkodásuk és kegyetlen  magatartásuk arra vezethető  vissza, hogy  nem
   találkoztak Isten irgalmával vagy nem ismerték fel azt saját életükben.

   Kézenfekvő  a  kérdés:  Miként   ismertethető  meg  az  emberekkel   Isten
   irgalmassága? A kereszt  és a feltámadás  hirdetésével. Mindkettő  sajátos
   módon  tárja   fel   előttünk   az  isteni   irgalmasság   titkát.   Jézus
   megostorozását,   tövissel    koronázását,    elítélését,    kigúnyolását,
   kereszthordozását és keresztre feszítését, tehát egész szenvedéstörténetét
   és halálát  szemlélve azt  láthatjuk, hogy  amikor leginkább  rászorul  az
   emberek irgalmára,  ezt nem  kapja meg.  Utolsó szavaival  ennek  ellenére
   azokért könyörög, akik vele ezt a kegyetlenséget művelik: "Atyám,  bocsáss
   meg nekik,  hiszen  nem  tudják,  mit tesznek"  (Lk  23,34).  Jézus  azért
   vállalja a  halált,  hogy  az  embereket megváltsa  a  bűntől,  s  ezáltal
   győzedelmeskedjen  Isten   irgalma.  Másrészt   a  feltámadás   által   is
   megismerhető az irgalmasság. A kereszten szenvedő Megváltó úgy érzi,  hogy
   az Atya is elhagyta, de  a feltámadásában megtapasztalja az Atya  irgalmát
   és szeretetét, amely erősebb a bűnnél és a halálnál.

   Azzal kezdtük  elmélkedésünket, hogy  mindannyian arra  vágyakozunk,  hogy
   személyesen   találkozzunk   Jézussal.   Nyugodtan   bevallhatjuk:   azért
   szeretnénk vele  találkozni,  mert  Krisztusban  meg  akarjuk  találni  az
   irgalmasság kimeríthetetlen forrását.  Ő az,  aki megváltott  minket, s  ő
   szabadít meg bűneinktől.  A végtelen isteni  irgalom kiáradásának helye  a
   gyóntatószék, ahol  a  szentgyónás folyamán  megtapasztalhatjuk,  hogy  az
   irgalmas Isten megbocsátja minden  bűnünket. Fogadjuk el Isten  megbocsátó
   irgalmát és legyünk irgalmasok, miként  Atyánk is irgalmas hozzánk!  Éljen
   szívünkben  Jézus  mondása:   Boldogok  az  irgalmasok,   mert  nekik   is
   irgalmaznak!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Ima az Úr Jézushoz
   Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
   Borulj le előtte, sírd el bánatodat,
   Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
   Meggyógyítja bánatos szívedet,
   Ha nagyon egyedül vagy, már senkid sincsen,
   Ne félj mindig veled, van az Úr Isten.
   Ha nehéz kereszted nem bírod viselni,
   Veled van Úr Jézus, vállaira veszi.
   Szegény a házad, mindenki elhagyott.
   Nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod.
   Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
   Gondolj rá Jézusra, kire halált kiáltottak.
   De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
   Hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet.
   Ott nyugalmat találsz, békét, szeretetet.
   Amit ember tőled soha le nem vehet.
   Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
   Legyen meg Szent Atyám a te akaratod.
   Így végezd el imád egész életedben,
   Elvezet Jézus Atyádhoz a mennyben. Ámen
   (Köszönet Hegedűs Lászlóné, Deme Katalinnak, aki az imát küldte.)