[Evangelium] 2006-04-16

[evangelium at communio.hu]

   2006. április 16. - Húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása

   A hét első  napján, kora  reggel, amikor  még sötét  volt, Mária  Magdolna
   kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól.  Erre
   elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett,  és
   hírül adta nekik: "Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova  tették!"
   Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind  a
   ketten, de a másik  tanítvány gyorsabban futott,  mint Péter, és  hamarabb
   ért a sírhoz. Benézett, és látta  az otthagyott gyolcsleplet, de nem  ment
   be. Közben odaért Simon Péter is. Ő  is látta az otthagyott lepleket és  a
   kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez  nem volt együtt a leplekkel,  hanem
   külön feküdt összehajtva egy  helyen. Akkor bement  a másik tanítvány  is,
   aki először ért  a sírhoz. Látta  mindezt és hitt.  Addig ugyanis még  nem
   értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
   Jn 20,1-9

   Elmélkedés:

   Tegyetek tanúságot rólam!
   Húsvét vasárnapján köszöntsük  egymást, testvéreim, a  mai ünnep  titkának
   megvallásával: Krisztus  feltámadt!  Valóban feltámadat.  Húsvét  napjának
   ünnepi szentmiséje is hasonló szavakkal kezdődik: Valóban feltámadt az Úr,
   alleluja! Övé  a dicsőség  és a  hatalom örökkön-örökké!  A negyven  napos
   böjti időszak után nem ülhetünk itt a templomban magunkba roskadva, hiszen
   szívükből feltör  az  öröm, a  feltámadás  igazi öröme.  Mondjuk  lelkesen
   egymásnak, hogy Jézus legyőzte a halált és feltámadt! Jézus él, örökké él,
   és  egyszer   bennünket  is   fel  fog   támasztani.  A   halál  nem   fog
   győzedelmeskedni rajtunk, mert feltámadunk, és eljuthatunk az örök életre!

   Tegnap esti elmélkedésünket azzal a gondolattal fejeztük be, hogy az  Atya
   feltámasztotta Jézust a halálból. Bár a keresztény szóhasználatban gyakran
   előfordul és én is azt mondtam többször is az imént, hogy "Jézus feltámadt
   a halálból",  ezt a  kifejezést  mégis úgy  kell  értenünk, hogy  az  Atya
   támasztotta fel Jézust és adott neki új életet. Nem játék ez a  szavakkal,
   hanem fontos mondanivalója van mindennek. Jézus nem a maga erejéből támadt
   tehát fel, hanem az Atya támasztotta fel őt. A feltámadás az Atya ajándéka
   a Fiú  számára,  aki  mindhalálig  engedelmeskedett  az  Atya  akaratának,
   végrehajtva ezzel a megváltás művét.

   Az újszövetségi szentírás  több helyen  is tanúskodik  erről. Szent  Péter
   apostol  a  következőkkel  kezdi  a  jeruzsálemiekhez  intézett   pünkösdi
   beszédét: "Halljátok szavamat! A  názáreti Jézust ti kiszolgáltattátok  és
   megöltétek, de Isten feltámasztotta őt  a halálból" (ApCsel 2,22-24).  Nem
   sokkal  később  pedig  a  Salamon-csarnokban  a  következőket  mondja   az
   apostolfejedelem: "Az élet szerzőjét  megölték, de Isten feltámasztotta  a
   halálból. Ennek  mi  tanúi  vagyunk" (ApCsel  3,15).  Kornéliusz  százados
   házában pedig - ahogyan erről  az olvasmányban hallottunk - szintén  Péter
   apostol  mondja:  "Jézust  megölték,   keresztre  feszítették,  de   Isten
   harmadnap   feltámasztotta"   (ApCsel   10,39-40).   Szent   Pál   apostol
   hasonlóképpen tanított  Antióchiában: "Miután  minden beteljesedett,  amit
   Jézusról  írtak,  levették  a  keresztfáról  és  sírba  tették.  De  Isten
   feltámasztott a  halálból, s  ő több  napon át  megjelent  tanítványainak"
   (ApCsel 13,29-31).

   Amellett, hogy a Fiú  feltámasztása az Atya tette,  meg kell említenünk  a
   harmadik isteni  személyt, a  Szentlelket  is. János  evangéliuma  szerint
   Jézus az utolsó vacsorán ígérte meg apostolainak a Szentlélek  elküldését:
   "Ha szerettek  engem, tartsátok  meg parancsaimat!  Én meg  majd kérem  az
   Atyát és más vigasztalót ad nektek, az Igazság Lelkét, aki örökké  veletek
   marad" (Jn 14,15-16). Később pedig így folytatja: "Ha eljön a  Vigasztaló,
   akit az  Atyától küldök,  ő  majd tanúságot  tesz  rólam. Tegyetek  ti  is
   tanúságot rólam" (Jn 15,26-27). Jézus a feltámadása utáni ötvenedik napon,
   pünkösdkor teljesíti ígéretét, amikor elküldi az Atyától a Szentlelket.  A
   Szentlélek megvilágosítja értelmünket, és  az ő ösztönzésére születik  meg
   bennünk a hit. Ugyanakkor a Szentlélek erősít meg minket abban, hogy Jézus
   feltámadásának tanúi legyünk. A Lélek tehát a feltámadás hirdetésére  küld
   bennünket, a  tanúságtételben  megerősít  minket és  velünk  van  a  világ
   végéig.

   A feltámadásba vetett hitünk nem  alaptalan, hanem az apostolok hitére  és
   tanúságtételére támaszkodik, akik látták az  üres sírt és több  alkalommal
   találkoztak a Feltámadottal.  "Miért keresitek  az élőt  a holtak  között?
   Nincs itt, feltámadt" - mondják az angyalok (Lk 24,4-5). Az  evangéliumban
   arról hallottunk, hogy húsvétvasárnap hajnalban Mária Magdolna elfutott az
   apostolokhoz, hogy megvigye a hírt az üres sírról. Péter és János  azonnal
   a sírhoz  szaladtak.  De a  sír  üres volt,  csak  a Jézus  testét  takaró
   gyolcsleplek voltak  ott. Az  üres  sír láttán  kezdenek el  hinni,  addig
   ugyanis nem értették meg,  hogy Jézusnak fel  kellett támadnia a  halálból
   (vö. Jn 20-8-9).

   Az üres sír mellett a Jézussal  való számtalan találkozás is a  feltámadás
   eseményét  bizonyítja.  Legelőször  megjelenik  Mária  Magdolnának  és  az
   asszonyoknak, akik a nagypéntek estéjén elmaradt bebalzsamozást  szerették
   volna elvégezni. Aztán megjelent Péternek és a két emmauszi  tanítványnak,
   akiket ezzel fogadtak  a többiek:  "valóban feltámadt az  Úr és  megjelent
   Simon Péternek" (Lk  24,34), majd  az egész apostoli  közösségnek (vö.  Lk
   24,36-43). Később, egy alkalommal "egyszerre több mint ötszáz tanítványnak
   jelent meg" (1Kor 15,6) - ahogyan  erről Szent Pál apostol beszámol,  majd
   hozzáteszi, hogy neki is megjelent az Úr. E találkozások, amelyek során  a
   tanítványok közvetlen kapcsolatban  vannak Jézussal,  megérinthetik ők,  s
   Jézus együtt étkezik velük és szól hozzájuk, (e találkozások) azt  jelzik,
   hogy lehetséges  a  találkozás  Jézussal.  Nem  csak  az  apostolok  és  a
   tanítványok  számára,  hanem  számunkra  is.  Induljunk  és  keressük  őt!
   Boldogok lehetünk, ha megláthatjuk a feltámadt Jézus dicsőséges arcát!

   Befejezésül még  egyetlen  gondolat,  amely  szépen  összefoglalja  Húsvét
   ünnepének tanulságát: a keresztény ember  jól tudja, hogy a  feltámadásban
   való hit az üdvösség feltétele. Szent Pál apostol ezt tanítja: "Ha száddal
   vallod, hogy Jézus az Úr,  és szívedben hiszed, hogy Isten  feltámasztotta
   őt a  halottak közül,  üdvözülsz" (Róm  10,9). Higgyünk  a  feltámadásban,
   tegyünk tanúságot  Jézusról,  és bátran  hirdessük  mindenkinek:  Krisztus
   feltámadt! Valóban feltámadt!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Húsvéti szekvencia
   A Húsvéti Bárányt keresztények dicsérve áldják!
   Krisztus ártatlan Bárány:
   vérének árán nyája bűneiért megengesztelte Atyját.
   Benne élet és halál csodás nagy párharcra száll:
   élet Ura a sírból felkél, és győztesen él.
   Mária Magdolna, mondd, mit láttál utadon!
   "Az élő Krisztusnak sírját feltámadt Urunk nagy diadalmát,
   angyalok jelentését, Urunk halotti leplét.
   Feltámadt Krisztus, reményetek: Galileába megy előttetek."
   Krisztus a halálból valóban feltámadt, tudjuk.
   Győztes Király, könyörülj meg rajtunk!