[Evangelium] 2006-04-15

[evangelium at communio.hu]

   2006. április 15. - Nagyszombat - Húsvét vigíliája

   Amikor elmúlt a  szombat, Mária  Magdolna, Mária, Jakab  anyja és  Szalóme
   drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézus  holttestét.
   A hét első napján, kora reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek. Ezt
   mondták egymásnak: "Ki fogja nekünk  elhengeríteni a követ a sír  bejárata
   elől?" De amikor  odanéztek, látták, hogy  a kő el  van hengerítve,  pedig
   igen nagy  volt. Bementek  a sírba,  és egy  fehér ruhába  öltözött  ifjút
   láttak, amint ott ült jobb  felől. Megrémültek, de az megszólította  őket:
   "Ne  féljetek!  Ti  a  keresztre  feszített  názáreti  Jézust   keresitek.
   Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt van a hely, ahová temették. Siessetek,
   és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott
   meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek."
   Mk 16,1-7

   Elmélkedés:

   Megérteni és hirdetni a halál és a feltámadás titkát
   Húsvét  vigíliájának  szertartása,  amelyen  Jézus  Krisztus  feltámadását
   ünnepeljük,  a  szokásos   szentmiséknél  hosszabb   és  tartalmasabb.   A
   szertartás  a  tűzszenteléssel  kezdődött,  majd  megáldottuk  a   húsvéti
   gyertyát, melyet ünnepi körmenetben hoztunk be a templomba. Ezt a részt  a
   húsvéti örömének követte. Az  igeliturgia során felidéztük az  ószövetségi
   időkből azokat a legfontosabb eseményeket, amelyekkel Isten  előkészítette
   a megváltást. Ezek után a keresztségi fogadalom megújítása (illetve  egyes
   templomokban a keresztség szentségének a kiszolgáltatása) fog  következni,
   majd az eucharisztia liturgiája a szokásos módon.

   A mai  szertartás minden  eleme abban  segít bennünket,  hogy megértsük  a
   feltámadás  lényegét,   vagy   legalábbis  közelebb   kerüljünk   Krisztus
   feltámadásának  titkához.   Lukács  evangéliuma   szerint,  amikor   Jézus
   feltámadása után, de  még mennybemenetele előtt  utolsó alkalommal  jelent
   meg az  apostoloknak, akkor  "megnyitotta  értelmüket, hogy  megértsék  az
   írásokat" (Lk 24,45). Megértsék azt, hogy a Messiásnak szenvednie kell  és
   harmadnap fel  kell támadnia  a halálból"  (Lk 24,46).  Ebből a  leírásból
   kiderül, hogy a kereszthalál és a feltámadás titkát egyszerre értik meg az
   apostolok. Hiába  próbálnánk tehát  megérteni  a feltámadást  a  szenvedés
   megértése és elfogadása nélkül, nem  jutnánk eredményre. Ugyanakkor az  is
   igaz, hogy a szenvedést  és a halált is  csak a feltámadás fényében  lehet
   igazán megérteni.

   Azért fontos a halál és a feltámadás szoros kapcsolatának  kihangsúlyozása
   a megértés  tekintetében,  mert  napjainkban időről  időre  hallani  olyan
   vélekedéseket, amely  szerint  az  Egyháznak nem  Jézus  szenvedéséről  és
   haláláról kellene  beszélnie, hanem  csak a  feltámadásáról. Azt  mondják,
   hogy az Egyház papjai a  prédikációkban ne a kereszten szenvedő  Krisztust
   állítsák példaképként az emberek elé, hanem az élő, a feltámadt Krisztust.
   Első hallásra  talán  sokan igazat  adnak  ennek a  vélekedésnek,  de  még
   mielőtt bárki bólogatni kezdene,  mindjárt szögezzük is  le, hogy van  egy
   kis tévedés  vagy  félreértés ebben  a  gondolkodásban. Az  igaz,  hogy  a
   feltámadásról, mint  a keresztény  ember örök  életének forrásáról  többet
   kell beszélni, de ez nem jelentheti sosem a keresztről való hallgatást.  A
   halál és a feltámadás titka  szorosan összetartozik, és egyik sem  érthető
   meg a másik nélkül.

   Idézzük fel Szent Pál apostol szavait, amelyeket a korintusiakhoz írt első
   levelében  olvashatunk:  "A  zsidók   csodajeleket  kívánnak,  a   görögök
   bölcsességet követelnek, mi  azonban a  megfeszített Krisztust  hirdetjük"
   (1Kor 1,22-23). És arról a tényről se feledkezhetünk meg, hogy a feltámadt
   Jézus  testén  továbbra  is  látszanak  a  keresztre  feszítés  sebhelyei,
   amelyeket az  Úr meg  is  mutat apostolainak,  sőt  Tamás apostol  meg  is
   érintheti e  sebeket. De  ugyanezt fejezi  ki az  az imádság  is,  amelyet
   évszázadok óta minden szentmisében az átváltoztatás után közösen  mondunk:
   "Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el  nem
   jössz". Ugyanezt igazolja az  is, hogy az  Egyház régi hagyománya  szerint
   ezen az estén részesülnek a keresztségben az erre felkészült hittanulók. A
   keresztségben meghalnak Krisztussal és vele együtt újjászületnek.
   A  keresztény  igehirdetés  a  kezdetektől  fogva  mindig  Jézus  megváltó
   kereszthalálának és üdvözítő feltámadásának két pillérére épült. Amikor  a
   mai estén tehát Jézus feltámadásáról szólunk, nem hallgathatunk a  kereszt
   titkáról sem, hiszen együtt érthetjük meg mindkettőt.

   E megértésben azonban mégsem talán a prédikáció vagy az egyéni  elmélkedés
   nyújtja nekünk a  legnagyobb segítséget, hanem  a szentmise, amely  minden
   alkalommal találkozás a keresztáldozatot megújító és a feltámadt Jézussal.
   Ő nyitja meg értelmünket, hogy  a szentmise első részében, az  igeliturgia
   során megértsük tanítását és ő nyitja meg szívünket, hogy az  eucharisztia
   liturgiájában Jézus áldozatával együtt önmagunkat is felajánljuk Istennek.
   A találkozás  legszentebb  pillanata  pedig  az,  amikor  Krisztus  Testét
   magunkhoz vesszük a szentáldozáskor.

   Ahhoz, hogy a maga teljességében megértsük a húsvéti események titkát, ott
   kell lennünk a Golgotán a kereszt alatt és látnunk kell Jézus üres  sírját
   is. Tegnap, Nagypénteken a szent kereszt előtti hódolatra hívott bennünket
   az Egyház,  a mai  húsvéti vigília-esten  pedig arra  buzdít minket,  hogy
   induljunk el  Jézus sírjához.  A felolvasott  evangélium szerint  ugyanezt
   tették az asszonyok is,  akik hajnalban a sírhoz  mentek, de nem  találták
   Jézus testét. Egy fehér ruhás angyal  közli velük az örömhírt, hogy  Jézus
   feltámadt, nincs itt! Majd arra bátorítja őket, hogy menjenek és vigyék el
   a feltámadás  hírét a  tanítványoknak. Így  lesznek a  jámbor asszonyok  a
   feltámadás első tanúi és hirdetői.

   Legyünk mi is a  feltámadás hirdetői! Mondjuk  el mindenkinek, hogy  Jézus
   sírja üres, és tegyünk tanúságot arról, hogy találkoztunk a Feltámadottal!
   Hirdessük, hogy Krisztus meghalt, de az Atya feltámasztotta őt a halálból.
   A halál felett győzedelmeskedett az élet és a feltámadás.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Húsvéti szekvencia
   Húsvét tiszta áldozatját a hívek áldva áldják.
   Bárány megváltja nyáját,
   és az ártatlan Krisztus már kiengeszteli értünk Atyját.
   Élet itt a halállal megvítt csodacsatával,
   A holt Életvezér ma úr és él!
   Mária, szent asszony, mondd, mit láttál utadon?
   "Az élő Krisztusnak sírját, s a Felkeltnek láttam glóriáját.
   Angyali tanúkat, szemfedőt és gyolcsokat.
   Feltámadt reményem, Krisztus Galileába elétek indult."
   Tudjuk, Krisztus feltámadott és diadalmas.
   Ő győztes Királyunk, légy irgalmas!