[Evangelium] 2006-04-12

[evangelium at communio.hu]

   2006. április 12. - Nagyszerda

   A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak
   hívtak, elment a  főpapokhoz és  megkérdezte tőlük: "Mit  adtok nekem,  ha
   kezetekbe juttatom  Jézust?"  Azok  harminc ezüstöt  ígértek  neki.  Ettől
   kezdve csak a kedvező  alkalmat kereste, hogy  kiszolgáltassa őt nekik.  A
   kovásztalan kenyér ünnepének első napján  a tanítványok ezzel a  kérdéssel
   fordultak Jézushoz: "Hol  készítsük el  neked a húsvéti  vacsorát?" Ő  így
   felelt: "Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok  neki:
   A Mester üzeni: Közel  van az én időm;  tanítványaimmal nálad költöm el  a
   húsvéti vacsorát." A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta  nekik,
   és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét
   tanítvánnyal asztalhoz  telepedett. Miközben  ettek, így  szólt  hozzájuk:
   "Bizony mondom  nektek, közületek  egyvalaki  elárul engem!"  Erre  nagyon
   elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: "Csak nem én vagyok az, Uram?" Ő így
   válaszolt: "Aki  velem  egyszerre nyúl  a  tálba,  az árul  el  engem.  Az
   Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát
   elárulja! Jobb lett volna  annak az embernek, ha  meg sem születik!"  Erre
   Júdás, az áruló  is megkérdezte: "Csak  nem én vagyok  az, Mester?" Ő  így
   felelt: "Te magad mondtad!"
   Mt 26,14-25

   Elmélkedés:

   Miközben Jézus arra az utolsó vacsorára készül, amelyen szeretetének végső
   jelét mutatja  meg  tanítványainak, Júdás  már  keresi az  alkalmat,  hogy
   elárulja azt,  aki  a  legnagyobb  szeretetet adja  a  világnak.  Ettől  a
   jelenettől kezdve pontosan tudjuk, hogy ki kivel van. Ismerjük mindenkinek
   a feladatát  és szándékát.  A  "drámai előadás"  szereplői  bemutatkoztak,
   mindenki a helyén van. Minden előkészület megtörtént, mindjárt kezdődik az
   "előadás". A függöny holnap, nagycsütörtökön felgördül, kitárul az  utolsó
   vacsora termének  ajtaja, s  elkezdődik egy  dráma, amelynek  rendezője  a
   mennyei Atya.  Kezdődik  a  dráma,  amit  egyaránt  nevezhetünk  az  ember
   tragédiájának és  az  Isten  tragédiájának  is,  s  amely  -  remélem  nem
   botránkoztatok meg  senkit a  színházi  vagy filmes  világból  kölcsönzött
   szóhasználatért - igazi happy end-del, a feltámadással végződik.
   De vigyázzunk!  Nem  színjátékról van  itt  szó!  A történet  tétje  a  mi
   megváltásunk és  üdvösségünk! A  főszereplő maga  Jézus, az  Isten Fia.  A
   történetben nekünk is szerepünk van. Amikor az előttünk álló napok estéin,
   Nagycsütörtökön,  Nagypénteken  és  szombaton,  Húsvét  vigíliáján   részt
   veszünk  a   szertartásokon,   akkor  ne   kívülállóként   szemléljük   az
   eseményeket, hanem legyünk  ott lélekben  Jeruzsálemben! Legyünk  Jézussal
   szenvedésének óráiban! És siessünk majd sírjához is harmadnapon!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Jézusom, vezess engem a te utadon.
   Ne engedjem el soha a te kezedet.
   A Te kegyelmed éltessen engem.
   A Te szereteted lakjék bennem.
   A Te tisztaságod költözzék belém.
   Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek.
   Ne a jelen, hanem az örök élet.
   Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak.
   Mindig és mindenért, Neked hálát adni tudjak,
   és ha választanom kell kettőnk között Jézusom,
   mindig csak Te, Te és sohasem én legyek az első!
   (Köszönet Pestiné Kiss Máriának, aki az imát küldte.)