[Evangelium] 2006-04-10
evangelium at communio.hu
evangelium at communio.hu
2006. Ápr. 10., H, 05:10:02 CEST
2006. április 10. - Nagyhétfő
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus
feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta
felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig
vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát,
majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai
közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt:
"Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem
osztottuk szét a szegények között?" Ezt azonban nem azért mondta, mintha
gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a
pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: "Hagyd békén
őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek,
én azonban nem leszek mindig veletek." A zsidók közül sokan megtudták,
hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy
lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok
elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan
hittek Jézusban.
Jn 12,1-11
Elmélkedés:
A vendégszeretet szokásos formáját messze felülmúlja Máriának az a
cselekedete, amikor a házukba vendégként betérő Jézus lábát drága olajjal
megkeni és hajával törli meg. Tettét ne értékeljük egyszerű hálaként
azért, mert az Úr korábban feltámasztotta a halálból testvérét, Lázárt,
hiszen ennél sokkal többről van. De pazarlásnak se tekintsük, ahogyan ezt
az áruló Júdás gondolta.
A most olvasott János evangéliumból, de Máté és Márk szövegváltozatából is
egyértelműen kiderül, hogy Mária tette Jézus temetésének előkészülete.
Amit napokkal később nem tudnak megtenni - bebalzsamozni Jézus holttestét
a sírba helyezés előtt - most Mária megteszi. Húsvétvasárnap hajnalban az
asszonyok azért indulnak Jézushoz, hogy a pénteken elmaradt megkenést
elvégezzék, de ekkor már felesleges lesz szándékuk, hiszen nem találják
Jézus holttestét a sírban, hanem magával a feltámadottal fognak
találkozni.
Mária Jézus hűséges tanítványait jelképezi a mai történetben, Júdás pedig
a hamis, hűtlen tanítványokat, akik nem Jézussal, de nem is szegényekkel
törődnek, hanem lopni akarnak maguknak. Aki Jézus közelében van, még nem
biztos, hogy igaz barátja is. Cselekedeteink mutatják meg, hogy mi lakik a
szívünkben!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Kada Szilvia: Húsvét előtt
(ima a templomkapuban)
Te, ki a konok lépcsőkön ülsz, te fáradt, te szakadt!
Te, kiben fálylat öltött fél évszázadnyi akarat!
Te, ki a kőre nőve csönddé hinted, ki lát,
Elmondok érted néhány forintnyi, Istennek félretett imát...
Uram, ki nem laksz épületekbe',
Ültess most rózsakertet templomod köré,
Hisz te látod, Atyám, hogy fiad illatát esengve
Hányan omlanának szent lábai elé.
Szólíts meg minket, hogy fényed fáklyáját
Követve járhassunk, s ne vakon,
S küldd mennyei nyugalmad szívünkbe
Vércseppekkel hímzett szirom-utadon.
Mert te vagy az igazság, te vagy a szeretet s a béke,
Mert tiéd Jézus Krisztus harmadik ezredéve,
Mert teérted éled, nyöszörg mindaz, ki hinni bír,
Hát maradj nekünk, ki mindig voltál: az örök isteni hír -
Gyógyír a lelki fagyhalálra, kardélfény az éjszakára,
Bűneink arany mozsára, ébenfára hullt gyöngy ige;
Mert te vagy az út és te vagy az élet: az Egyetlen Egy,
Mert nélküled minden csak töredék...: egy meg egy,
Mert te vagy, ki föloldozol, s kivel föltámadhatunk.
Mert te vagy éltetőnk, múltunk és holnapunk.
Mert te vagy alfa és omega - a kezdet és a vég.
Mert benned nyugszik minden, s lesz teljessé a kép.
Így kérlek hallgasd meg lüktető szavunk,
S küldd reánk Szentlelked, örök vigaszunk.
Ámen.
More information about the Evangelium
mailing list