[Evangelium] 2006-04-09

[evangelium at communio.hu]

   2006. április 9. - Virágvasárnap

   Abban az  időben, amikor  Jézus és  tanítványai Jeruzsálemhez  közeledtek,
   Betfagé és  Betánia  táján,  az Olajfák  hegyénél  Jézus  előreküldte  két
   tanítványát, és  ezt mondta  nekik: "Menjetek  a szemközti  faluba.  Amint
   beértek, találtok ott  egy megkötött szamárcsikót,  amelyen ember még  nem
   ült. Oldjátok el és  vezessétek ide. Ha valaki  szólna, hogy mit  tesztek,
   mondjátok, hogy az Úrnak van rá  szüksége. Erre mindjárt elengedi." El  is
   mentek, és az útelágazásnál egy kapuhoz kötve megtalálták a  szamárcsikót.
   Eloldották. Azok közül,  akik ott ácsorogtak,  valaki megkérdezte:  "Miért
   oldjátok el a  szamarat?" Azt válaszolták,  amit az Úr  mondott nekik,  és
   erre elengedték  őket. A  szamárcsikót Jézushoz  vezették. Ráterítették  a
   köntöseiket, ő pedig felült rá. Sokan az útra teregették köntösüket, mások
   meg a lombos faágakat,  amelyeket a réten vágtak.  Akik előtte jártak,  és
   akik kísérték, így kiáltoztak: "Hozsanna!  Áldott, aki az Úr nevében  jön!
   Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!"
   Mk 11,1-10

   Elmélkedés:

   Valóban az Isten Fia
   A mai  vasárnapon, amelyet  a  magyar hagyomány  szerint  Virágvasárnapnak
   nevezünk,  Jézus   jeruzsálemi   bevonulását  ünnepeljük.   A   szentmisét
   megelőzően, a virágvasárnapi körmenet elején erről az eseményről olvastunk
   a szentírásból. Jézus egy szamár hátán ülve bevonul a városba, miközben az
   emberek az út menti fákról szedett pálmaágakkal integetnek neki, éljenezve
   köszöntik, sőt,  egyesek  még a  ruháikat  is  leterítik elé  az  útra.  A
   szentmise evangéliumában  pedig  Jézus szenvedéstörténetét  olvastuk  fel,
   (illetve énekelte el templomunk kórusa),  amely szerint az utolsó  vacsora
   után az Úr kimegy  az Olajfák-hegyére. Itt elfogják,  majd a főtanács  elé
   viszik és kihallgatják.  A főtanács  és a nép  kikényszeríti Pilátustól  a
   halálos ítéletet Jézusra, akit megkorbácsolnak, tövissel koronáznak,  majd
   kivitetik vele  keresztjét a  Golgotára, ahol  keresztre feszítik.  Halála
   után leveszik testét a keresztről és sírboltba helyezik.

   A jeruzsálemi bevonulás során Jézus  utolsó alkalommal megy be a  városba.
   Néhány nap múlva pedig  utolsó útját járva kijön  a városból, a  keresztet
   hordozva felmegy a  Golgota hegyére,  amely a városon  kívül volt.  Amikor
   befelé megy, az  emberek örvendezve és  énekelve köszöntik. Amikor  kifelé
   vezet keresztútja, talán  ugyanazok az emberek  szitkozódva és  gúnyolódva
   nézik szenvedését. Akik most "hozsannát"  kiáltanak, néhány nap múlva  ezt
   kiabálják: "Keresztre  vele!"  A  bevonulás dicsőséges  Jézus  számára,  a
   távozás emberi  szemmel nézve  szégyenteljes.  Az emberek  most  leterítik
   ruháikat az út  porába Jézus  elé, aki királyként  vonul be  a városba,  a
   kifelé vezető úton viszont az ég és  a föld királya a kereszt súlya  alatt
   többször is a föld  porába roskad, s csak  egy személy van, Veronika,  aki
   kendőjével megtörli  az  Úr véres  arcát.  Az asszonyok,  akik  a  városba
   vonuláskor zsoltárokat énekelnek, pár nap  múlva sírva nézik a  keresztjét
   hordozó Jézust. Jézust most körülveszi a  nép és az emberek szeretete,  de
   nagypénteken mindenkitől elhagyatva függ majd a kereszten.

   Megdöbbentő, hogy  ebből a  megrázó ellentmondásból  az evangélium  végére
   megfogalmazódik a legfőbb igazság: "Ez az ember valóban az Isten Fia volt"
   (Mk 15,39). Ennek az igazság a kimondása és hirdetése Márk  evangéliumának
   a célja. Az evangélista ezekkel a szavakkal kezdi írását: "Jézus Krisztus,
   Isten Fia  evangéliumának kezdete"  (Mk  1,1). Márk  evangéliumát  olvasva
   ettől az első  mondattól indulva  mi is  eljuthatunk annak  felismerésére,
   hogy az a Jézus  Krisztus, aki meghalt a  kereszten, valóban az Isten  Fia
   volt, ahogyan ezt a római százados megvallja a kereszt alatt.

   Virágvasárnappal elkezdődik  a  Nagyhét, amely  során  nagycsütörtök  este
   leülünk majd Jézus mellé az utolsó vacsora termében, s aztán meghív minket
   az  Úr,  hogy  virrasszunk  vele  szenvedésének  éjszakáján.  Nagypénteken
   lélekben elkísérjük  őt  a  Golgotára,  ahol  bűneinkért,  megváltásunkért
   meghal  a   kereszten.  Másnap,   húsvét  éjszakáján   együtt   ünnepeljük
   feltámadását, s  hajnalban  sírjához  indulunk, s  reméljük,  hogy  hitünk
   jutalmaként már  nem  a  halott  Jézus  testét  fogjuk  megtalálni,  hanem
   találkozhatunk az élő, a feltámadt Krisztussal.

   2000 évvel ezelőtt Jézus  szenvedésének és halálának napjaiban  mindenféle
   ember jelen  volt Jeruzsálemben,  akik elmentek  az ünnepekre.  Zsidók  és
   pogányok, hívők  is hitetlenek,  az  Úr életére  törők  és a  benne  hívők
   egyaránt. Voltak, akik  talán semmit sem  hallottak a történtekből,  mások
   hallották, de nem érdekelte őket  egy ember borzalmas halála, ismét  mások
   értetlenül szemlélték az eseményeket.  A nép szitkozódott,a római  katonák
   gúnyolódtak, az asszonyok sírtak, a Krisztusban hívők tehetetlenül vártak.
   Nem mindenki ismerte fel a kereszten meghaló Jézusban az Isten Fiát, s nem
   mindenki találkozhatott a feltámadottal.

   A húsvéti ünnep  napjaiban bizonyára  sok ember  hall Jézusról  is, s  nem
   csupán a nyúlról meg a locsolásról. Napjainkban is mindenkit másképp érint
   meg az ünnep.  Lesz, aki csak  annyit fog észrevenni,  hogy ez egy  hosszú
   hétvége és örül, hogy hétfőn nem kell dolgozni menni. Mások kihasználják a
   jó időt  a tavaszi  munkák  végzésére. A  hívők bizonyára  lelkesen  részt
   vesznek  a  templomi   szertartásokon,  az  utolsó   vacsora  miséjén,   a
   virrasztáson, a keresztúti imádságon, a Szent Kereszt előtti hódolaton  és
   a feltámadási körmeneten. Biztos, hogy nem mindenkinek, hanem csak a Jézus
   mellett hűséges kitartóknak fog megadatni, hogy felismerjék az Isten  Fiát
   és találkozzanak vele  a feltámadás  után. Ők  azt a  küldetést kapják  az
   Úrtól, hogy hirdessék feltámadását az egész világon. Köztük leszel?
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Keresztúton

   Megyek a keresztúton, előttem Krisztus vánszorog
   jártányi ereje alig van, épp, hogy csak tántorog,
   mégis, mégis vonszolja keresztjét.

   Véres ujjakkal markolja a görcsös fát,
   viszi, cipeli a súlyos gerendát,
   hogy a Golgotán értem adja életét.

   Megyek nyomában borzadt félelemmel,
   görnyedt vállakkal, lehajtott fejjel,
   keresem a köveken lába nyomát.

   Könnyes szemmel nézem a földet,
   a frissen hullt vércseppeket,
   mit értem, bűnösért hullatott.

   Fájdalomtól egészen összetörve
   lerogyok a vérrel szentelt földre,
   egy forró könnyet vérére hullatok.
   (Köszönet Boros Gy. Ottiliának, aki az imát küldte.)