[Evangelium] 2006-03-24

[evangelium at communio.hu]

   2006. március 24. - Péntek

   Abban az  időben egy  írástudó  megkérdezte Jézustól:  "Melyik az  első  a
   parancsok közül?" Jézus így válaszolt: "Ez az első: Halld, Izrael! Az  Úr,
   a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből,
   teljes lelkedből, teljes  elmédből és  minden erődből!  A második  hasonló
   ehhez:  Szeresd  felebarátodat,  mint  önmagadat!  Ezeknél  nincs  nagyobb
   parancsolat."
   Az írástudó erre azt válaszolta: "Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő  az
   Egyetlen, és  hogy  rajta kívül  nincs  más. És  azt  is, hogy  őt  teljes
   szívünkből, teljes elménkből és  teljes erőnkből szeretni,  embertársunkat
   pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy  véres
   áldozatnál."
   Jézus az  okos  felelet hallatára  megdicsérte:  "Nem jársz  messze  Isten
   országától." Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.
   Mk 12,28b-34

   Elmélkedés:

   Jézus korában gyakori kérdés lehetett,  sőt a különböző farizeusi  iskolák
   tagjai között  sokszor vita  tárgyát képezte,  hogy melyik  az  ószövetség
   legfontosabb törvénye.  Bár Márk  evangéliumában  a mai  részt  megelőzően
   vitákat találunk  Jézus hatalmáról  (Mk  11,27-33), az  adófizetésről  (Mk
   12,13-17) és a  feltámadásról (Mk 12,18-27),  mégsem kell feltétlenül  azt
   gondolnunk, hogy a legfontosabb törvényről kérdező írástudó is  vitatkozni
   akar Jézussal,  hiszen  nem  utal  erre semmi  a  szövegben.  Az  írástudó
   elfogadja Jézus válaszát  és nem  kérdőjelezi meg  azt. Bár  a történet  a
   farizeusokkal való  viták sorozatában  helyezkedik el,  mégis  valószínűbb
   tehát, hogy az őszinte megértés és a törvény megtartásának vágya vezérli a
   kérdezőt. Nekünk is mindig Jézus kell kérdeznünk a törvények tekintetében,
   ha valóban Istennek tetszően szeretnénk élni.
   Érdekes, hogy -  bár a  kérdés egyetlen  törvényre irányul  - Jézus  mégis
   kettőt  mond.  Az  Isten  iránti  és  az  embertársak  iránti  szeretet  a
   legfontosabb, s ezzel  a kettő egységét  és elválaszthatatlanságát  jelzi.
   Istenszeretet nélkül  nincs  helyes emberszeretet  sem,  s ha  valaki  nem
   szereti embertársait,  az  valójában  Istent sem  szereti.  Ha  mindkettőt
   gyakoroljuk, s egységben  van a két  szeretet a szívünkben,  akkor mi  sem
   járunk messze az Isten országától.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Kerekes Károly: A kereszt
   Keresztet a földön minden ember kap
   az egyik kisebbet, a másik nagyobbat
   Szülessen kunyhóba, avagy palotába
   El van készítve az ő keresztfája.

   Az a csoda azután, hogy senki sem látja
   milyen nagy a másik ember keresztfája.
   Van, aki könnyen hordja, még nevetni is tud,
   míg a másik zokog és a földre rogy.

   Van, aki büszkén viszi, hisz senki se látja,
   Hogy vérzik a válla és sebes a háta.
   Van aki alázattal és lehajtott fővel
   viszi a keresztjét ,...krisztusi erővel.

   Van, aki morogva, zúgolódva viszi
   minden sarkon megáll, ha lehet leteszi.
   Van, aki dicsekszik, örül, ha megszánják
   hazug könnyek sokszor áztatják orcáját.

   Van, aki keresztjét más vállára rakja,
   abban a hiszemben, hogy vissza nem kapja.
   Van, aki félrenéz, hol jobbra, hol balra,
   segít embertársán, ő segít, te balga.

   Én a keresztemet fiatalon kaptam,
   elfogadni, hej, sehogy sem akartam.
   Sírtam, lázadoztam, még össze is törtem,
   oh, csodák csodája! Összenőtt előttem.

   Azután felvettem gyenge vállaimra,
   tudtam, hogy elkísér hűen a síromba.
   Tövises utakon elgyengült a lábam,
   vittem a keresztem, meggörbült a hátam.

   Elestem, felkeltem, így ment éveken át,
   vittem és cipeltem a nehéz keresztfát.
   Elmentem messzire, idegen országba,
   oda is elkísért a keresztem fája.

   Akiket szerettem, azok egytől-egyig,
   azok kigúnyolnak, lettek ellenségim.
   Tövis koszorúmat a fejemre nyomják,
   könnyeim patakját szélesebbre ássák.

   Mivel keresztemet nehéznek tartottam,
   azért még hozzá egy fakeresztet kaptam.
   Oda van az téve gyermekem sírjára,
   egyből kettő lett a keresztem fája.

   Már megöregedtem, hajam fehér lett,
   de az én keresztem súlya nem lett könnyebb.
   Naponta növekszik a keresztem súlya,
   vagy én lettem gyengébb, s a vállam nem bírja.

   Ó, sokszor de nagyon szeretném letenni,
   Azt hiszem tovább már nem is lehet vinni,
   Vérzik a szívem, lelkem roskad össze,
   De az én keresztem hű hozzám örökre.

   Cirenei Simon, ki vinni segíted,
   A jó Isten áldjon meg érte Tégedet.
   Amikor meghalok, eltemetnek engem,
   letűzik síromra nagy, nehéz keresztem.

   Bocsásd meg Jézusom, hogy zúgolódva vittem,
   És most visszaadom Neked a keresztem.
   Csak azt az egyet kérem Tőled, Én Istenem,
   Lelkemet vedd hozzád, magadhoz az égben!
   (Köszönet Tóthné Szincsák Erikának, aki az imát küldte.)