[Evangelium] 2006-03-17

[evangelium at communio.hu]

   2006. március 17. - Péntek

   Abban az  időben  jézus  ezt  mondta  a  főpapoknak  és  a  nép  véneinek:
   "Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt
   telepített, bekerítette  sövénnyel,  belül pedig  taposógödröt  ásott,  és
   őrtornyot épített.  Aztán rábízta  a szőlőt  a munkásokra,  és  elutazott.
   Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a
   termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az  egyiket
   összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre  más
   szolgákat küldött, többet,  mint először, de  ezekkel is ugyanúgy  bántak.
   Végül a fiát  küldte el  hozzájuk, mondván: "A  fiamat csak  megbecsülik!"
   Amikor azonban a  szőlőmunkások meglátták a  fiút, így szóltak  egymáshoz:
   "Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!" Meg  is
   ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a  szőlőskert
   ura, ugyan mit  tesz majd  ezekkel a  szőlőmunkásokkal?" Ezt  válaszolták:
   "Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik
   idejében átadják neki a termést."
   Jézus így folytatta: "Nem olvastátok soha  az írásokban: "A kő, melyet  az
   építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben
   csodálatos ez!" Ezért mondom nektek:  Az Isten országát elveszik  tőletek,
   és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét." A főpapok és
   a farizeusok hallották a példabeszédet,  és megértették, hogy Jézus  róluk
   beszél. El akarták  fogni, de  féltek a néptől,  mert mindenki  prófétának
   tartotta.
   Mt 21,33-43.45-46

   Elmélkedés:

   Máté evangéliumában két példabeszédet  olvashatunk a szőlőmunkásokról.  Az
   elsőben a gazda a  nap különböző óráiban fogad  fel munkásokat, s a  munka
   befejeztével mindenki ugyanannyi  fizetséget kap  (Mt 20,  1-16). A  másik
   beszéd szerint, amit ma olvastunk, a szőlőmunkások sorban megölik a  gazda
   küldötteit, s végül a fiát is. Ez utóbbi történet megértésében sokat segít
   az, ha tudjuk, hogy ezt a beszédet már azután mondta Jézus, hogy  bevonult
   Jeruzsálembe és  a templomból  kiűzte a  kereskedőket. A  vallási  vezetők
   ekkor már keresik a Jézussal való nyílt összeütközés lehetőségeit, s Jézus
   is tudja, hogy megváltói sorsa hamarosan be fog teljesedni.
   Ennek   fényében   a   példázatot   az   üdvösségtörténet    hasonlataként
   értelmezhetjük. Isten, a  gazda az  emberekre bízta  a földet,  akik az  ő
   küldötteit, a prófétákat sorban  megölték. A végső  időkben az Atya  saját
   Fiát, Jézus Krisztust küldte el, akinek  a sorsa szintén a halál lett.  Az
   Isten  szándékával   szembeszegülők,   akiket  a   gyilkos   szőlőmunkások
   jelképeznek, elveszítik  az Isten  országát. Egy  olyan új  nép fogja  azt
   megkapni, akik elfogadják Istent  életük Urának és engedelmeskednek  neki.
   Isten országát azok nyerhetik el, akik ehhez az új közösséghez tartoznak.
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Isten, te vagy az én Istenem,
   virrasztva kereslek. Terád szomjas a lelkem, testem utánad eped,
   mint a puszta kiaszott földje. Szentélyedben hadd jelenjek meg előtted,
   hogy lássam hatalmad és dicsőséged. Mert irgalmad többet ér, mint az élet,
   hadd magasztaljon ezért ajkam!
   Neked mondok áldást, amíg csak élek,
   a te nevedben tárom imára kezemet. Mint dús lakomával, teljék be lelkem,
   ajkam ujjongjon, szám dicsőítsen téged. Még fekvőhelyemen is rád gondolok,
   hajnalig rólad elmélkedem, mivel védelmezőm lettél,
   és szárnyaid oltalmában örvendezem.
   Lelkem szorosan átölel téged,
   és a jobbod szilárdan tart engem.