[Evangelium] 2006-03-12
evangelium at communio.hu
evangelium at communio.hu
2006. Már. 12., V, 05:10:02 CET
2006. március 12. - Nagyböjt 2. vasárnapja
Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és
egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája
olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így
a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és
beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: "Mester! Olyan jó
nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet
és Illésnek egyet!" Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve.
Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: "Ez az
én szeretett Fiam, őt hallgassátok!" Mire körülnéztek, már senkit sem
láttak, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy
ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a
holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy
mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül.
Mk 9,2-10
Elmélkedés:
Láttuk dicsőségét
Nagyböjt 2. vasárnapján arra buzdít bennünket a szentmise evangéliuma,
hogy Krisztus ragyogó arcát szemlélve haladjunk tovább húsvéti
előkészületi utunkon. Az evangéliumban Krisztus színeváltozásáról
hallottunk. Jézus kiválasztotta három apostolát és felment velük egy
hegyre, amely a keresztény hagyomány szerint a Tábor-hegy volt, s ott -
miközben az ószövetségi idők két legnagyobb alakjával, Mózessel és Illés
prófétával beszélgetett - színében elváltozva megmutatta az apostoloknak
dicsőségét. A történet fontos mozzanata továbbá a mennyei Atya
kinyilatkoztatása Jézusról, mint szeretett Fiáról.
A mai vasárnapon Jézus bennünket is kiválaszt, mi lehetünk az egyik a
három apostol közül, és felvisz minket egy "lelki hegyre", hogy legalább
egy rövid időre bepillantást nyerjünk abba a dicsőségbe, amely a
feltámadáskor fog a maga teljességében megnyilvánulni. Amikor II. János
Pál pápa a közelmúltban bevezette az új szentolvasót, a világosság
rózsafüzérének negyedik titkát ennek az eseménynek szentelte. Az
imádságban arról a Jézusról elmélkedünk, "aki a Tábor hegyén megmutatta
isteni dicsőségét". A színeváltozás története döntő esemény Jézus
életében. Miért mondhatjuk ezt?
A színeváltozás először is azért fontos, mert megszilárdítja a
kiválasztott apostolok hitét és a mi hitünket. Az apostolok számára a hit
legnagyobb próbatétele az volt, amikor Mesterüket szenvedni és a kereszten
meghalni látták. Az a tény, hogy a színeváltozáskor megpillanthatták
Krisztus dicsőséges arcát, segített nekik abban, hogy az Úr fájdalmas
arcát látva se veszítsék el hitüket. Mert mennyire gyenge volt az ő hitük!
Elfutnak és elmenekülnek, amikor Jézust elfogják a Getszemáni-kertben.
Péter ugyan titokban követi a csapatot a főpap házáig, de ott háromszor
megtagadja az Urat. A Golgotán már nem fogja senki sem mondani, hogy
"Uram, jó nekünk itt lennünk!", hanem mindenki elmenekül. Jézus
kereszthalála után pedig félelmükben bezárkóznak az apostolok. Szinte
teljesen elveszítik hitüket és végtelenül csalódottak. Hitüket csak a
feltámadás és a feltámadt Krisztussal való találkozás kelti majd életre.
A nagyböjti időben mi is a keresztutat járó Jézushoz csatlakozunk. Halálra
ítélésének helyszínétől elkísérjük őt a Golgota hegyére, s útközben
tehetetlenül szemléljük, ahogyan hordozza a keresztet, többször a földre
rogy a reá nehezedő kereszttől, elviseli a fizikai és lelki
bántalmazásokat, az ostorcsapásokat és a gúnyolódásokat. Nem tudunk neki
segíteni akkor sem, amikor megfosztják ruháitól, s felszegezik a
keresztre. A keresztúti imádság alkalmával haláltusájáról elmélkedünk.
Feltekintünk Jézus elgyötört és szenvedő arcára, s amikor kileheli lelkét,
nem csak a nap sötétedik el, hanem sötétség borul hitünkre és reményünkre
is. Mi következhet a halál után? Talán a semmi? Mi, keresztények, hisszük,
hogy van feltámadás. Legyünk hálásak azért, ha a mai napon egyetlen
pillanatra is megláthatjuk Jézus dicsőséges arcát, s ez az élmény erősítse
bennünk a feltámadásba vetett hitet!
A színeváltozás eseménye másodszor azért jelentős, mert előkészíti a
kereszthordozást. Márk evangélista ugyan nem említi, de Lukács
elbeszéléséből tudjuk, hogy a hegyen Jézus Mózessel és Illéssel "haláláról
beszélgetett, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie (Lk 9,31).
Jézus pontosan tudja, hogy nem csak a dicsőség hegyére, a Tábor hegyre
kell felmennie, hanem az emberek megváltása érdekében vállalnia kell a
szenvedést és a kereszthordozást, azaz fel kell majd mennie a Golgota
hegyére, a kereszthalál magaslatára. Az Atya iránti engedelmességből és a
mi üdvösségünkért Jézus tudatosan vállalja ezt a hegyre menetelt.
Nekünk pedig azt mondja, hogy aki követni akarja, vegye fel keresztjét és
kövesse! Ne meneküljünk el a szenvedésektől! Ne féljük felvenni és
hordozni keresztünket! Türelmesen viselt szenvedéseink értékesek, mert
Krisztushoz kapcsolnak bennünket. Aki vele van a szenvedésben és a
halálban, Jézussal fog részesülni a feltámadásban is.
És itt érkezünk el a színeváltozás eseményének harmadik mondanivalójához,
hiszen Krisztus megdicsőülése a Tábor hegyen elővételezi a feltámadás
örökké tartó dicsőségét. A színeváltozáskor az Atya szóban nyilvánítja ki,
hogy Jézus az ő "szeretett Fia" (Mk 9,7), húsvétkor pedig azzal a tettel
nyilvánítja ki ugyanezt, hogy feltámasztja Fiát a halálból. "Ez az én
szeretett Fiam, őt hallgassátok" mondja az Atya. Ha el akarunk jutni a
feltámadásra, Jézusra kell hallgatnunk, hiszen az örök élet igéi őnála
vannak. Ő vezet el bennünket az örök életre. A Tábor hegyi megdicsőülés
azzal is kapcsolódik a feltámadáshoz, hogy egészen addig nem szabad
beszélniük az apostoloknak mindarról, amit a hegyen láttak és hallottak.
Ezt olvastuk az evangéliumban: "Jézus megparancsolta nekik, hogy ne
mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a
halálból" (Mk 9,9).
A színeváltozás története azzal fejeződik be, hogy Jézus és az apostolok
lejönnek a hegyről. Nekünk is le kell jönnünk a lelki hegyről, még akkor
is, ha ez kellemetlenül cseng a fülünknek. Az apostolokkal együtt mi is
szinte elragadtattunk az örökkévalóságba, láthattuk Jézus dicsőségét,
amelyet a legszívesebben mostantól kezdve örökké szemlélnénk. Nem akarjuk,
hogy elmúljon a találkozás élménye. De hiába mondogatjuk az apostol
szavaival, hogy "jó nekünk itt lennünk", mégsem maradhatunk örökké a
hegyen. A hegyről való lejövetelünk azt jelképezi, hogy visszatérünk a
mindennapi életbe. De hétköznapjaink nem folytatódhatnak ugyanúgy, mint
korábban, hiszen egy nagy titoknak lehettünk a részesei. Bepillanthattunk
a mennyországba, láthattuk Jézus dicsőségét, s mindez megerősítette
bennünk a hitet, s erőt adott ahhoz, hogy ne elkeseredetten és
reménytelenül, hanem hittel hordozzuk életünk keresztjét. Az isteni
dicsőség látásának élményével haladjunk tovább nagyböjti utunkon, amelynek
végén megláthatjuk majd a feltámadás dicsőségét!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Azért van síró hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva,üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kinek fakasztják,
a mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy megmutasd,
mennyi szeretet van benned.
Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled
(Köszönet Duka Erzsébetnek, aki az imát küldte.)
________________________________
Aktuális:
A szombati elmélkedésbe sajnos egy értelemzavaró hiba csúszott. A mondat
helyesen: "A szeretet gyakorlásában nem lehetünk személyválogatók."
Elnézést a hibáért! István atya
More information about the Evangelium
mailing list