[Evangelium] 2006-03-05

[evangelium at communio.hu]

   2006. március 5. - Nagyböjt 1. vasárnapja

   Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt
   a pusztában,  és  megkísértette a  sátán.  Vadállatokkal volt  együtt,  és
   angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és
   hirdette az  Isten  evangéliumát:  "Betelt  az idő,  közel  van  az  Isten
   országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban."
   Mk 1,12-15

   Elmélkedés:

   Térjetek vissza Istenhez!
   Ezen a héten, Hamvazószerdán elkezdődött a Nagyböjt, a húsvéti felkészülés
   ideje. E  negyven napos  időszak fontos  állomásai számunkra  a  péntekek,
   amikor  a   keresztúti   imádság  alkalmával   végigelmélkedjük   Krisztus
   szenvedésének és halálának  állomásait, valamint  a nagyböjti  vasárnapok,
   amelyek a bűnbánat  útján fokozatosan vezetnek  bennünket a húsvéti  titok
   megünnepléséhez.

   Ma,  Nagyböjt   1.  vasárnapján   Jézus  megkísértéséről   hallottunk   az
   evangéliumban. Szent Márk evangélista egészen röviden írja le az eseményt:
   a Lélek  indítására Jézus  visszavonul a  pusztába, ahol  megkísértette  a
   sátán. 40  nap elteltével  Jézus visszatér  a pusztából  és az  evangélium
   hirdetésével megkezdi  nyilvános  működését  Galileában.  Máté  és  Lukács
   evangélista  elbeszéléséből  azt  is  megtudjuk,  hogy  melyek  voltak   a
   kísértések. Először  azt  akarta a  sátán,  hogy Jézus  változtassa  át  a
   köveket kenyérré, majd  azt akarta, hogy  Jézus vesse le  magát a  templom
   párkányáról, mert Isten  angyalai úgyis vigyázni  fognak rá,  harmadszorra
   pedig a világ minden országának  dicsőségét ígérte Jézusnak, ha  leborulva
   hódol a sátán előtt (Mt 4,1-11; Lk 4,1-13).

   A kísértések és azok visszautasítása azonban Jézus pusztai tartózkodásának
   csak az egyik oldala. Másrészről ugyanis Jézus azért mehetett a  pusztába,
   hogy fellépése  előtt  keresse a  csendet,  átgondolja az  Atyától  kapott
   küldetését, és Istenre figyeljen. A pusztaság így nem csupán a  kísértések
   helye volt számára,  hanem az imádság,  az elmélkedés és  az Atyával  való
   együttlét helye is.

   A történetet olvasva és  arról elmélkedve a  Szentlélek bennünket is  arra
   indít most,  hogy vonuljunk  a pusztába.  Az Egyház  történetéből  sokakat
   ismerünk, akik  ténylegesen  kivonultak  a  pusztába,  a  sivatagba,  vagy
   legalábbis elvonultak a  világból, hogy  remeteségben éljenek.  Gondoljunk
   csak például Remete Szent Antalra, Szent Benedekre vagy más  szerzetesekre
   és remetékre.  Nekünk talán  nem ebben  az értelemben  kell elvonulnunk  a
   világtól, hanem  lélekben  kell megkeresnünk  a  böjt, az  imádság  és  az
   elmélkedés helyét. A szentmise egyik nagyböjti prefációja szerint ennek az
   időszaknak az a célja, hogy  többet imádkozzunk, buzgóbban gyakoroljuk  az
   irgalmasság  tetteit  és   az  bűnbánat  szentsége   által  eljussunk   az
   istengyermekség teljességére.  A  nagyböjt  abban  segít  bennünket,  hogy
   felfedezzük Istenhez tartozásunkat és újra elinduljunk azon az úton, amely
   a szenvedéseken keresztül a feltámadásba és az örök életbe vezet.

   Egy régi mese szerint egy ember a hegyekben befogott egy sast. Hazavitte a
   hatalmas madarat és betette  a baromfiketrecbe a többi  állat közé. A  sas
   egy darabig ugyan  próbálkozott a repüléssel,  de a ketrec  megakadályozta
   ebben. Egy idő  után pedig  - mintha teljesen  elfelejtette volna  korábbi
   ragadozó életmódját és a szabad szárnyalást - a többi tyúkkal együtt  csak
   a kukoricaszemeket  csipegette  a földről.  Az  ember évekkel  később  egy
   barátjának büszkén mutatta meg a különleges állatot, mondván: ez nem  sas,
   hanem egy  tyúk. A  barátja azt  tanácsolta neki,  hogy nyissa  csak ki  a
   ketrec ajtaját, engedje  ki az  állatot, és  akkor majd  kiderül, hogy  ez
   mégiscsak egy  sas. Az  ember bátran  megtette, karjára  vette a  madarat,
   próbálta a  magasba  röppenteni,  de  az  leugrott  a  földre,  és  tovább
   csipegette a magokat. Lám, ez  egy sas volt, de most  már csak egy tyúk  -
   mondta a  gazdája.  De a  barátja  nem  elégedett meg  ennyivel,  fogta  a
   madarat, felmászott vele a háztetőre  és a lehető legmagasabbra  tartotta.
   Innen a madár már megláthatta a messzi távolban lévő hegyeket, láthatta  a
   hegyek  fölött  szikrázó  nap  fényét,  észrevette  a  magasban  szárnyaló
   társait. S ekkor kiterjesztette  hatalmas szárnyait, felröppent a  magasba
   és elröpült. Íme, ő mégiscsak egy sas  - mondta a barát a kissé  csalódott
   gazdának.

   Emberi  életünk  sokban  hasonlít  a  sas  történetéhez.  Isten  szabadnak
   teremtett bennünket,  hogy  mindig a  magasba  vonzzon minket  a  vágy  és
   állandóan felfelé, az  ég felé törekedjünk.  De a gonosz  lélek, a  sátán,
   foglyul  ejt  bennünket,   bezár  bűneink  ketrecébe.   A  bűnök   annyira
   megnyomorítják életünket  és  olyannyira földhözragadttá  tesznek  minket,
   hogy már szinte el is felejtjük, hogy hol van a mi igazi otthonunk.  Ebben
   a helyzetben  jön a  barátunk és  Megváltónk, Jézus,  aki kihoz  bennünket
   bűneink  ketrecéből,  felemel  bennünket,  újra  megmutatja  számunkra   a
   magasságot, a fényt, Isten gyermekeinek szabad életterét. Belőle  merítünk
   új erőt,  hogy  visszatérjünk  eredeti  életünkbe,  amit  Isten  készített
   nekünk, és újra az ég, a menny legyen a mi otthonunk.

   A nagyböjti idő minden esztendőben azt a lehetőséget adja meg nekünk, hogy
   kiszabaduljunk a bűn fogságából, szakítsunk  mindazzal, ami a földhöz  köt
   bennünket, lelkünket  újra felemeljük  Istenhez,  és új  életet  kezdjünk.
   Térjetek meg!  - hangzik  Jézus  felszólítása az  evangéliumban.  Vegyétek
   észre  magatok  körül  a  bűn  szűk  ketrecét,  amely  eltorzítja   emberi
   méltóságotokat! Térjetek vissza  Istenhez, aki  a magasba,  a mennybe  hív
   benneteket! Éljetek az  Evangélium tanítása  szerint, amely  az örök  élet
   tanítása!

   Még csak pár nap telt el a nagyböjtből. Még nem késő elindulni a  megtérés
   útján.  Most  van  itt   az  alkalmas  idő,   hogy  igaz  bűnbánat   által
   megtisztítsuk szívünket és lelkünket. Induljunk böjti utunkon Krisztussal,
   vegyük fel  keresztünket, járjunk  vele a  keresztúton, hogy  megérkezzünk
   vele a feltámadásba és az örök életbe!
   (Horváth István Sándor)



   Imádság:

   Uram, életemben oly  sok az árnyék,  de Te azt  akarod, hogy fény  legyek.
   Bennem még  oly  sok  a  homály, de  Te  azt  akarod,  hogy  testvéreimnek
   világítsak. Magamat is alig vonszolom, de Te azt akarod, hogy testvéreimet
   hozzád vezessem, Hozzád vonzzam.  Oly üres és íztelen  vagyok Uram, de  Te
   azt akarod, hogy  a só legyek.  Uram, Te légy  életem fénye,  világossága,
   íze, jó illata! Engedd, ha velem találkoznak az emberek, Rád találjanak!

   [1]Keresztút a nemzeti imaévben - 2006.


References

   Visible links
   1. http://plebania.net/hirek/?op=view&hid=6905